Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Földiák András: Rózsaszínű leányszobák nyomában

FÖLDIÁK ANDRÁS

rózsaszínű leányszobák nyomában

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy régivágású romantikus vágyak csaltak a leányszobák dekorációi közé. Tudom, letűnt már a szemérmes színű ágyterítők, a keményített horgolások, a diáklányok féltve őrzött, makulátlan világa. De született-e új stílus a sejtelmes, rózsaszínű helyett? Vagy a leányszobák titkokat őrző szép nosztalgiáját is beolvasztotta a szekrénysor formájú modern jellegtelenség? Milyen a leányszoba a mai lakásban? Folytatása a réginek? Kezdete valami újnak?

I

Kövér tábortűz fogad első kopogtatásom színhelyén. Óriási rőzseláng lobog a fehérre meszelt falon. Pattognak, kavarognak koromsötét nyelvei, farkas-mohósággai nyaldossák a mennyezet szegélyét. A szalaggá szelídült füstcsík méteres hosszúságú sorokat rajzol:

,.Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska, csorbát, töröttet s ami új, meg ép, gyermekjátékot, — ó, boldog fogócska! — s rászórni szórva mindent, ami szép”.

Margit fiatal tanítónő, első munkahelyén dolgozik.

— Megígértem a néninek, hogyha elmegyek, kifestem a szobát. Akár egy havi fizetésemet is odaadom, csak azt lássam magam körül, amit szeretek. Eddig csak olyan helyen laktam, ahol még a körülöttem levő falakon is mások akaratát kellett eltűrnöm. A középiskolás kollégiumunkban a hálóink egy-egy mártírnő nevét viselték. Kinn volt a fényképük és egy jelmondat. Semmi mást nem tehettünk ki. Tébolyító, nem? Gyerekeket ennyire sablonok közé szorítani! Nekünk sokkal jobb ötleteink lettek volna, munkásmozgalmi vonatkozásban is. Vagy ha nem is jobbak, de sajátunk, belőlünk fakadó valami. Amíg főiskolára jártam, Debrecenben laktunk albérletben. Ott a házigazdánk festménye lógott a falon, egy gondosan kicirkalmazott pusztai jelenet. Annyira tudott idegesíteni, hogy sokszor letakartam, mikor már lefeküdtek.

— Rossz kép volt?

— Nem tudom. Mi azt mondtuk az ilyesmire, hogy nem téma, szóval hogy ehhez az ügyhöz nekünk semmi közünk. Nekünk nem mondott semmit, csak azt, hogy ő egy kép és a készítője érti a festőmesterség fogásait. Kár volt megcsinálni, az az igazság.

A verssorok alatt almazöld plakát: A KUNY DOMOKOS MÚZEUM ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA A TATAI VÁRBAN. Ókori relief kinagyított torzói gyalogolnak át a négyzeten. Sérült állat és ember pofájukon groteszk vigyort cipelnek. Cakkossá töredezett, formátlanná sérült karjukban feszül az erő, markukban biztosan áll a fegyver és a gyeplő. Szemből vörös színészmaszk kacag rájuk. Szabadon lebeg a város fölött. Körülötte ablakok nyílnak. Esernyőt tart a nap és boldogan dülöngél minden boltfelirat, mert rövidesen kezdődik a játék: a SZENTENDREI TEÁTRUM.

Amfiteátrumi nézősereg csontokká és zsigerekké vágott metszete: ATHENER FESTSPIELE 1971. Ezredévekből szalasztott sátáni pofák bámulnak a lépcsőkről. Mintha értenék vajúdásaimat, mintha önnön látványuk kétértelműségének szólna kaján mosolyuk. Gombostűk, színek és formák; rajzszögekkel és kicsurrant ragasztócsöppek41