Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Fehér Zoltán: A babonás falu
A megpatkolt boszorkány gyakori hőse a boszorkány-történeteknek. Klasszikus formája, amikor a kovácsinas gazdasszonyát patkolja meg bosszúból, mivel az éjjelente őt tette lóvá, rajta járt a gellérthegyi boszorkány-szombatokra. A történet még a 30-as években is aktualizálódott, amikor az egyik boszorkánynak tartott öregasszony megbetegedett. ,,Azt mesélték, hogy itt nálunk lett megpatkolva a boszorkány — emlékezik a kovács özvegye. Egy szürke ló képibe hozták ide és megpatkolta az uram. Másnap nem tudott az asszony főkelni, fájt a lába. Persze ebbül egy szó se igaz. Pedig jöttek is kérdezni, hogy megpatkolt Gereb bácsi tegnap egy szürke lovat. — Nem patkoltam én. K. János, a falu másik kovácsa is ilyen hírbe keveredett. Elgyün a szomszédasszony, hogy azt mondták őneki, hogy én patkoltam meg. Közbe én mondtam, hogy a másik patkolta meg, nem én. Már a végin nem az vót, hogy megpatkoltam, hanem, hogy leszedtem a patkót. Pedig egy se vót igaz.” A következő ál-hiedelemmondák közül az elsőben komédiába, a másodikban tragédiába fúl a cselekmény. ,,Azt mondták, aki kétszer vacsorázik, azt megcsókolja a halál. Egy legény folyton evett, még akkor is, mikor megjött a lányoktól. Az anyja azzal ijesztgette, hogy meg fogja csókolni a halál. Egyszer a legény éjfél felé jött haza a lányoktól. Bement a konyhába, kolbászt akart a kéményből lopni. Éppen ott csurgott a túrú acskóba. A legényt arculcsapta a nedves, hideg acskó, és ijedtébe elájult, mert azt hitte, most csókolta meg a halál.” ,,Kalocsai pusztán egy ember éjfélkor.. . mindig éjszaka. . . lepedőbe gyütt. Korbácscsal a lovakra ütött. A gazda elment a főbíróhoz. — Én nem tudok magának segíteni, de van magának parasztfegyvere: ásó, kapa. Azt csinál, amit akar. — Adjon felhatalmazást! Meg is kapta. Jött a lepedős alak, farka is vót, éjfél után gyütt, jól elverte a lovakat. Akkor ez kapával jól fejbevágta. Elment a szomszédba. De nem mondta, hogy van felhatalmazása. Lóháton bement a szolgabíróhoz. — Én vagyok az, akit meghatalmazott. . . hajnalba zörgetett be. . . Levágtam a fejit. Kigyütt a szolgáló. — Jól van. . . Nyár vót. Hát a harmadik szomszédember vót. Lófarka vót felkötve. Irigységből vót, hogy ez szép csikókat nevel.” A jó előadóknak nagy becsülete van minden emberi közösségben. Különösen fontos „hangulatkarbantartó” szerepük a falusi társas összejöveteleken: közös munkákban de még inkább lakodalmakban, disznótorokban. Ilyen embernek ismertem Zs. Pált, aki a közismert morbid tréfát, mint repertoárjának kedvenc darabját, szívesen adta elő első személyben. „Ez nem bolondság, hanem ámítás! Kérem szépen, mikor mink legények vótunk, 18—19 évesek, voltunk a kocsmába mulatni. Fogadást tettünk. Egy sírboltot kiástak, olyan pince feneke vót neki. Hát az én rokonom ott vót akkor bent. Én is ástam ki azt a sírt. Három fejet találtunk. Hát este elmentünk, a pajtásokkal összekerültünk. Kérem akkor egy-egy liter borba fogadtunk, ki fog elmenni egy fejet elhozni a kocsmába. Halálfejet. Persze egy vállalkozott. — Majd én elmegyek. Közbe én elmentem először a temetőbe, és bebújtam oda. Két sírbolt vót. Koporsó vót, aztán odaálltam. Hát begyütt a komám, keresi a fejeket. Egyet megtalált. Azt mondja: Add ide komám! Ez a fej jó. Most én viszem — azt mondja. Mögnyertem — azt mondja — a tíz liter bort. Fogja, viszi a fejet. Azt mondtam (mély hangon): Ne bántsd az én fejemet. Fogja a komám, leteszi a fejet. Fogja a másikat, viszi kifelé. Mondom: Ne bántsd az én fejemet! A másik is szólt. Hát letöszi a másik fejet is. Én mög aztán guggolok a harmadik sarokba. Megin bújkálok, nehogy észrevegyen. Fogja a harmadik fejet. Fővöszi, viszi kifelé. — Add ide a fejemet! Azt mondja: A fene ögye mög a te fejedet, hát neköd három is van! Fogta és elvitte a fejet. Hát mikor elvitte, én meg más úton, fogtam magam, és előbb értem a kocsmába, mint ű. Elhozta a fejet, oda tette az asztalra. Mög is nyerte a tíz liter bort. 39
