Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Fehér Zoltán: A babonás falu
A hit foka Az öregek tekintélyének megingása történeteik hitelességének megingását is magával vonta. Pedig a hiedelem-mondák legfontosabb funkciója a tanítás volt: hogyan kell bizonyos helyzetben viselkedni, ha természetfeletti hatalommal kerül kapcsolatba az ember. A sztereotip formulák épp a történet igaz voltának elismerését szolgálták. Ezért nevezték meg a forrást: ,,Ez régi történet. Szálláson szokták mesélni az öregek, mikor ott laktunk.” A hitelességet biztosította a színhely, az időpont, a szereplő pontos megnevezése. Sokszor épp az erőteljes bizonygatás szükségessége árulkodik a hit gyöngüléséről. ,,Az úgy vót, ahogy itt ég a villany” — tették hozzá egy történethez. ,,Az anyám azt mondja, ez igaz vót.,,Igenis vótak valakik, akik el szokták rontani a kicsiket.” ,,Régente tudtak vrácskálni, nem mint most.” A mesélő hitének megingását is tetten lehet érni. „Hát akkor léteztek még boszorkányok?” „Doktorhoz möntek . . . Hát azok is hittek vóna? Én nem tudom. így mondták énneköm.” „Most vagy az a három kutya változott öregasszonnyá, vagy az asszony kutyává. Hát nem tudjuk.” „Még nem is ujan régen tán ötven éve lehetett talán. Most mánem hiszneka boszorkányokba.’’„Atáltosok szoktak járni ezelőtt húsz évvel. Azután má nem lehetett látni tálost. Hova nem tűntek a föld színéről? Vagy más tájon vannak? ’ Sz. Istvánná már 50 évvel ezelőtt, lakodalmán túltette magát a hagyományokon. A padlásra ágyneműt készítettek az ifjú pár számára. „A fiatalok hemperegtek rajta, akik készítették, hogy szerelmeskedjen az új pár. Egy babját a kócnak a vánkus alá tették, hogy tudjon fonyni a menyecske. Nekem is tettek. Mondták, hogy nézzem meg, mi van a vánkus alatt. Én bizony eldobtam.” Halottak napján még a 20-as években is ételt vittek a sírokra. Ma így beszél erről a szokásról egy idős asszony. „Jeszenoviccsal (a plébánossal) ment a harangozó, a sekrestyés, az ikspekciós. Három zsákba külön-külön rakták ezeket. (Ami ti. a síron volt.) Kocsival vitték. Ezért imádkozik a pap. Még pénzt is dugtak neki. Ujan bolondok vó- tunk akkor.” 1960-ban a Szabad Föld is írt arról a perről, amelyet egy b.-i asszony indított egy szomszéd falubeli cigányasszony ellen, aki hosszú ideig (litegette, hogy kellő ellenszolgáltatás fejében hazahozza varázspraktikákkal, a táltos segítségével a b.-i asszony fronton eltűnt férjét. Ma már mosolyogva mesélnek arról is, hogy élelmes vigécek a 20-as években táltosnak adták ki magukat, úgy árulták a kaszát. Néha-néha téli disznótoros időben még ma is előkerül a szó a nyáron látott meztelen emberről, aki pillanatok alatt el tud tűnni. Nyilván valami nem jó. Az uborkaszezon hírlapi kacsáihoz hasonló hír, alig állítható párhuzamba az egykori babonás történetekkel. A néphit utóélete A babonák világa, mint a folklór többi területei, alá van vetve a szájhagyományozó- dás törvényszerűségeinek. A megváltozott társadalmi közegben megváltoznak funkciói, erősebben hatnak rá a romboló kulturális és alkotáslélektani tényezők. A hagyományos néphit törmelékké: paródiává, gyermekköltészetté vagy szólássá válik, esetleg fölszívódik a műköltészetbe. A paródiák legjellemzőbb műfaja az úgynevezett ál-hiedelemmonda. Ezekben a csodálatos eseménynek reális magyarázatát adják, míg a történetek babonában hívő szereplőin elverik a port, éppen hitük miatt válnak nevetségessé, vagy pedig életükkel fizetnek érte. 38
