Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - Pelle János: Csobánc közi románc (Novella)
Látogatásait a temetés után nem vette komolyan, várta, hogy elmaradjon, mint a férje többi kollégája, de a sofőr kitartó volt, néhány tele kosarat is hozott faluról, mintha megérezte volna, hogy milyen jól esik nekik ez a kedvesség — de ebben nincs semmi rendkívüli, nem veszett ki még a hűség az emberekből, elvégre a férje is mindig rendes volt hozzá. — Úgy hiszem, elkelne már férfi a háznál, gondolja, hogyan értem, a Tibikét nem akarom megbántani — szólalt meg újra Józsi. Megint hallgattak. A sofőr szinte már gazdaként jártatta végig tekintetét a meglehetősen vegyes darabokból álló bútorzaton. A megboldogult főosztályvezető tiszta kolóniái stílusban akarta berendezni a középső szobát, a másik kettőbe viszont a legmodernebb skandináv bútorokat akarta megvenni — a tervnek csak egy töredéke vált valóra, a két fotel és az íróasztal, mögötte dúsan faragott, támlás székkel (ennél készült Tibor a vizsgákra) — a többi berendezési tárgy még a régi lakásból került a házba, ideiglenesen. A temetés után persze már nem is gondolhattak rá, hogy megszabadulnak a vilá- gítós rekamiétól, a kárpitozott székektől és a bekeretezett reprodukcióktól. A falakon rajzszegek nyomai árulkodtak Tibiké kamaszkoráról, festeni, mázoltatni kellene, rendbehozni a lötyögő kilincseket, a rossz kapcsolókat... — Aztán tudja-e, hogy én ezermester vagyok? — kérdezte a sofőr. A fiúnak a szomszédos szobában émelyegni kezdett a gyomra. Józsi ellenszenves volt számára, valahogy túl simulékonynak, mézes-mázosnak tartotta, aki neki is azért kedveskedett, hogy rajta keresztül a főnöke kedvébe járjon. Több mint tíz éve ismeri, sokat jártak együtt, egyszer még az iskola kapujáig is érte jött, emlékszik, micsoda felzúdulást keltett osztálytársai között, hogy az ő apja még ezt is megengedheti magának. Akkor Józsi hagyta, hogy kiélvezze a pillanatot, egészen lassan hajtott, s ő a leeresztett ablakon át köszönt a tornatanárnak, akit szívből utált. Ez a pünkösdi királyság nem ismétlődött meg többé, hanem a sofőr külföldi cigarettadobozokat gyűjtött a számára (nemrég akadt rájuk egy szekrény mélyén, s dobta ki valamennyit) sőt, egy- szer-kétszer még focizni is leállt vele. — Anyának egyedül kell dönteni — gondolta most Tibor. Betette maga után az ajtót és végigvetette magát az ágyán. Hanyatt feküdt, a mennyezet repedéseit figyelte és véglegesen leszámolt a reménnyel, hogy Szilárd bácsi — így hívták apja hajdani barátját, aki megígérte, hogy közbenjár az érdekében — még telefonálni fog. Nyilván kellemetlen közölni vele, hogy megint elutasították, mert tapasztalatból tudta, hogy az egyetemen már a hét elején meghozták a döntést. Felkelt és bement a fürdőszobába, hogy a csap alá tartsa a fejét. A tarkóját törülgette éppen, az első nyakcsigolya (= atlasz) tájékán — — Tudja, Ibi, én nem keresek rosszul, Budaörsön házam van ötszáz négyszögöl gyümölcsössel, ha tudná, mennyire felmentek arrafelé a telekárak! Aztán itt van ez a kocsi, magára gondoltam, mikor megvettem. Elég volt újrafényeztetni, úgy vigyáztam rá már akkor is, mikor még hivatalból vezettem, mintha a sajátom lett volna, a benzinre nincs gond, meglátja, úgy viszem körbe a városban, mintegy királynőt. Megvehet magának mindent, amit szeme-szája megkíván, szegény feleségem a megmondhatója, mennyire nem vagyok garasos ember. Főznie csak vasárnap kell, hétköznap eszem az üzemi kosz- tot, nem is jó az, ha minden este zsírban úszik a konyha. Nem vagyok italos, meglátja, olyan gyöngyélete lesz mellettem, amilyet még Tátikánéként sem ismert. Ne hamarkodja el a választ, tudom én, hogy nem könnyű határozni, de higgye el, én a javát akarom. Az özvegyi nyugdíjjal se törődjön, van annyi megtakarított pénzem, hogy holtunkig nem kell szűkölködnünk. Takarékos ember vagyok, meglátja, áldani fogja a nevem, hogy hozzámjött. Aztán ... a fiának is jót tesz majd, ha újra apa lesz mellette, tisztességes embert faragunk belőle, mert csak az a fontos, hogy 26
