Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - Varga Csaba: Az utolsó nap (elbeszélés)
gondolkodni is. Talán maga előtt sem merte kimondani, milyen nagy örömmel írná meg az életét, hogy értelmes magyarázatot találjon bukfenceire. Életének kék korszakában verseket és színdarabokat írt. Azóta lelke mélyén ott kuporog az önkifejezés vágya. Álmos és fáradt volt. Újra gyötörte a főfájás. Úgy nézett ki, mint egy letöredezett szélű lépcső, amelyen már alig lehet felmenni. Hova is sietne? Talán a mennyországba? Bármennyire fáradt és nyűgös volt, még nem felejtette el napok óta forrongó haragját. A vállalat vezetőivel korábban úgy állapodott meg, hogy nem küldenek a nyakára lecsapó leltárt. Vagy legalábbis napokkal előtte szólnak neki, hogy kellő időben önleltárt csináljon és pontosan visszategye a hiányzó pénzt. Az alku világos volt. Deák úr ezt nem szerelemből kérte, azok nem szerelemből fogadták el. Most a leltár előtt nem szóltak neki. Elárulták őt. Kiszolgáltatták. Azt sem tudja miért. Deák úr az alkut eddig nem szegte meg. Erre kényes volt, mint más kacér szépségére. A félelemtől nem görcsölt már annyira a szíve, tegnapelőtt tehetetlenségében még legszívesebben sírt volna. Deák úr született tárgyaló és szervező volt, a megállapodásokat csak akkor rúgta fel, ha mást nem tehetett. Néhány barátja tréfálkozva, de gúnyosan sördiplomatának csúfolta. Most attól félt, hogy főnökei is kényszerből nem tartották be az íratlan megállapodást. Akkor pedig ismeretlen veszélyek leselkednek rá. Nagyon utálta a félelmeket, jobban, mint a bújkáló ellenfeleket, még annál is jobban, mint a kiszolgáltatottságot. Életében pedig kevés olyan pillanat volt, amikor gyanútlanul azt hihette, hogy nincs senkinek és semminek kiszolgáltatva. A fehér korszak végén ezért kényszerült a legrondább alkura. Hiába szerezte meg a tanítói diplomát, mert bent maradt a tanítóképzőben gazdasági vezetőnek. Kezébe vette a raktári kulcscsomót, majd visszaejtette az íróasztalra. Csend volt. Kinyitotta a kékfedelű jegyzetfüzetet, elég sokáig lapozott benne, amíg megtalálta a keresett oldalt, ahová a mai dátum alá odaírta, hogy üzletében zártkörű esküvő lesz. A lapon szerepelt még, hogy milyen ételeket, fogásokat, italokat, édességet rendeltek és mennyi előleget fizettek. Deák úrnak ez a füzet volt a bibliája, itt könyvelte el saját kiadásait. Sokszor titkos jeleket használt, nehogy az adatokat egyszer ellene használják fel, de ide jegyezte be az üzlet legfontosabb rendezvényeit is. A legutolsó oldalon telefonszámok, címek, névrövidítések bújtak meg. A füzet egy kicsit napló is volt, titkos beszámoló a kínlódásairól. Itt minden adat és megállapítás igaz volt, önmagával szemben nem játszott hamiskártyával. Átfutotta az esküvői bejegyzéseket, elégedetten állapította meg, hogy már majdnem mindent elintézett. így ez a nap olyan békésen kezdődött, mint a századik cirkuszi előadás. Különben a legtöbb napja biztatóan indult, csak később jöttek a kellemetlenségek. Sokszor csak perceket kellett várni a meglepetésre! A szekrényből kivett egy tiszta, ropogós inget. Tegnap hozott haza a Patyolatból hat frissen mosott és vasalt puplininget. Öltözködés közben láttaafalitükörben, hogy a háta mögött terpeszkedő vitrinben a parasztszoknyás szobrocska mellett egy vörösre mázolt női gipsz akt áll. A furcsa párost ajándékba kapta, megszerette és megszokta őket. A vitrin fölött két kisebb tájkép lógott, évtizedekkel ezelőtt vette őket olcsón, kéz alatt. Az egyik képen holland malom forgatta lapátjait, s ez az elmosódó látvány ugyanúgy az életéhez tartozott, mint a déli ébredés és a rossz közérzet. A szemben levő falon tanítói oklevelét őrizte ezüst keretben, bár soha nem tanított, még egy félórát se, mégis büszke volt végzettségére és egykori lehetőségeire. Még mindig megtörtnek érezte magát, a tükör előtt sokáig elidőzött, növekvő pocakja fölött begombolta az inget, majd leült a bevetetlen ágy sarkára, a telefonasztalka mellé. Ettől a perctől kezdve minden megváltozott, jólnevelt kígyóként levedletté 11
