Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - SZEMLE - Halász Feren: Móra ifjúkori versei - kötetben
közreadása mégis rendkívül megnyerő tett volt, hiszen Móra Ferenc hiteles portréját egészíti ki a vállalkozás. A „művészi és világnézeti fejlődés tanulságos dokumentumait” Péter László szegedi irodalom- történész, Móra elbeszéléseinek sajtó alá rendezője látta el tömör magyarázattal. A kötet időhatáraként 1902. május 1-ét vonta meg, amikor Móra a Szegedi Naplóhoz került. Mezősi Károly már 1960-ban elkészült a munkájával. A közbeeső idő újabb felfedezésekkel gazdagította a 16—23 éves Móra költői megoldásairól alkotott képet. Az egyik leggazdagabb termésű esztendőből, 1898-ból való az a napló is, amely először a Forrás tavaly előtti összevont július—augusztusi számában jelent meg, és a nagyvárosi elveszettség-érzés okainak részletezésével magyarázatul szolgál több költemény zaklatott hangjára. így, együtt érthető igazán, amit Mezősi Károly a kötet tervezett előszavában fogalmazott meg, ám valamilyen ok miatt kimaradt a gyűjteményből, s utólag a Bács- Kiskun megyei napilap, a Petőfi Népe adta közzé 1976. február 29-én: „lírai megnyilatkozásai, versei ismerete nélkül hiányos volt írói törekvéseinek, írói arcának megítélése, megrajzolása. Ezért érdemes feltámasztani, bemutatni Móra Ferencet, mint ifjú lírai költőt”. HALÁSZ FERENC FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE RAFFAI SAROLTA ZÁM TIBOR 94