Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 7-8. szám - MŰVÉSZET - Orosz László: A Bánk bán - Illyés Gyula „átigazításában”

Több hasonló példát is idézhetnénk a színpad számára készült „magyarázó” átdolgozással való egyetértéssel.

Vannak azonban olyan nyelvi változtatások is, ahol Illyés új szövege nem látszik indokoltnak. Pl. „maga / epét okádna itt a békességes / tűrés, kiáltva: ördög és pokol!”, semmivel sem rosszabb, mint Illyésnél: „maga / a békességes tűrés is epét / okádva köpné: ördög és pokol!” Nem szívesen mondunk le a színpadi beszéd nagyobb világossága kedvéért sem Katona sok tömör szépségű kifejezéséről, amelyek áldozatul estek Illyés

átigazításának. Ilyenekre gondolok:

........csalatkozol, szerelmes / Bánk bán szemének

ily titok nehéz” — Illyésnél: ,,. . . csalatkozol, hogy a szerelmes / Bánk bán szemet huny erre bármiért”: „Hazudni? oh! / oh vajha angyalom lehetne az” — Illyésnél: „Hazudni? oh! Ha bár a / hazugság védelmezne angyalomként”.

A nagyszámú nyelvi átigazításnak természetesen csak néhány típusát tudtam említeni s viszonylag kevés, de talán jellemző példával illusztrálni. A szövegbe illesztett magyarázatok problematikusabb fajtájára térek: Illyésnek a Katona mondatai közé beszúrt mondataira.

„Petur! ha! — hogy mindent így kelletik / találnom —”, Katonánál ezzel a mondattal lép színre Bánk. Illyés úgy érezhette, a színházi nézőnek némi tájékoztatásra van szüksége, ki ő, mi a hivatása, rangja, feladata, milyen gondok emésztik, bizonyára ezért iktatta Katona mondata elé ezeket:

Királyi szóra, mint király helyettes kell ügyelnem, hogy míg ő messze földön hadat visel, e megpróbáltatáshoz méltó fegyelem s megtartóztatás legyen mindenütt. Az volt itt is útra- keltemig.

Kinek mondja ezt Bánk? Ez az első közlendője Peturnak, aki titokban hazahivatta? Nemcsak olvasóként, nézőként sem tudom elhinni. Bánk ezt a közönségnek mondja, s ez a cselekmény sodrát megakasztó, a feszültséget lankasztó hiba.

Nem tartom szerencsésnek azt a betoldást sem, amelyben Bánk — utólag — megmagyarázza, abban a sokat vitatott helyzetben, amikor a rejtekajtón visszatérve együtt találta Melindát és Ottót, miért nem tört elő:

Sajogj, tenyér! Hisz fogtál volna rögtön kardot, első szavaik hallatán, ha nincs szorítanod azt az oszlopot, sámsoni dühöt fojtva vissza ott is!

Katona szövege is jelzi, hogy Melinda önvádat érez Ottóban indokolatlan szerelmet keltő szánakozása miatt, de csak így: „Jaj, jaj tehát azon könnyeknek!” Illyésnél — kissé a francia klasszicista drámák hősnőire emlékeztető módon — hosszasan értelmezi helyzetét:

Kétségbeejtő, hogy mibe nem kever bennünket a szánalom.

S mintha még mi lennénk vétkesek, mert akaratlanul másnak bajt okoztunk.

Mintha most itt még nekem kellene jóvátennem valamit; téged itt megengesztelnem . . . Oh, kétségbeejtő!

79