Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - MŰVÉSZET - Orosz László: A Bánk bán - Illyés Gyula „átigazításában”
E dikcióba foglalt magyarázat kitűnően megmutatja, milyen helyzetbe került Melinda, de valahogyan kirí a forróbb drámai szituációból márcsak a hűvös általánosítás, a többes első személy miatt is. Néhány betoldott mondat nemcsak magyarázza, hanem helyenként módosítja is Katona elképzelését a szereplők egymáshoz való viszonyáról. Miért szánakozik Melinda Ottón, miért hajlandó meghallgatni panaszkodását? Csak jó szívére és naivságára gondolhatunk. Illyés új szövege szerint a száműzött szánja meg a száműzöttet, a spanyol emigráns a németet. „Tán elszomorította / hajdani sorsa. Mert hogy idegen vagy / s ő is idegenből szakadt ide. / Nem téged siratott ő: hajdani / spanyol hazáját” — mondja Biberach már az előversengésben Ottónak. Ismeretes, hogy a Bánk bán első kidolgozásában még nem volt Bánk felesége spanyol, s úgy tűnik, a második kidolgozás változtatását vitte tovább Illyés azzal, hogy Melinda spanyol származásának Ottóval szemben való viselkedésében is szerepet juttatott. Mégsem tudjuk — s nemcsak Katona szövegének tisztelete miatt — maradéktalanul helyeselni ezt a változtatást. Semmi jele, hogy Bánk felesége, aki kislány korában került Magyarországra, idegennek, száműzött- nek érezné itt magát. Egész viselkedése arra vall, hogy mint magyar asszony érzi magát idegennek a királyné idegen udvarában. Egyetlen példa erre: a térdelő Ottónak Bánk szavait idézi (az új szövegben is!): „minálunk így szokta a szerelmes”. Ez a „minálunk” — a Melindától is hazájának vallott Magyarország. A IV. szakaszban Izidora ezt mondja a királynénak, Bánkkal való találkozását elbeszélve: „Mindent kivallottam”. Több magyarázó fennakadt már ezen a mondaton, legutóbb Illyés átdolgozásának közvetlen ösztönzője, Czimer József. „Ha Bánk tud az altatóról, nem tarthatja bűnösnek Gertrudist, ha nem tud a hevítőről, nem bocsáthat meg Melindának”. Illyés szövege itt teljes világosságot teremt. Izidora előttünk, a nézők előtt adja a felvilágosítást Bánknak. BÁNK: Kerítő! Vontad hát te is a hálót! De megfizetsz, te elsőnek! IZIDÓRA: Eressz! Ne engem vádolj. BÁNK: Hanem kit? IZIDORA: Nem , őt sem, Melindát. Hanem őt csak, ki hevítőt kevert Melinda italába. Bánk úgy értheti, hogy a királyné adta Melindának a hevítőt; „Tehát a — királyné?!” — mondja Izidora távozása után. Katona drámájában ilyen egyértelmű gyanú nem merül fel Gertrudisszal szemben. Ott — épp ezért — indokoltak Bánk megtorpanásai még a IV. szakasz folyamán is; itt — ekkora bizonyosságot szerezve — nyílegyenesen kellene törnie a királynéval való leszámolásra. Hogyan mondhatja ezek után — az új szövegben is — Gertrudisnak: „Melinda jó nevét te hagytad az / udvarnak a nyelvére tenni: légy most / isten, s hitesd el véllek, hogy Melinda / Bánk bánra érdemes: úgy letérdelek / s imádlak, én kit ők nevetnek.” Az V. szakaszig az idézett részlet Illyés legfontosabb változtatása. Teljes világosságot teremt a tekintetben, miben látja Bánk Gertrudis „mocskát”, de ezzel gyengíti Bánk IV. szakaszbeli szerepét, s gyengíti némileg Tiborc panaszának dramaturgiai fontosságát is, amellyel különben a Bánk—Izidora jelenet, amelyből az imént idéztem, helyet is cserélt. A Bánk—Izidora jelenetet követi az I. szakaszbeli Bánk-monológ második fele, kétségtelenül felerősödve, nagyobb súlyt kapva új helyén. (A monológ első, erősen átírt, indulatkitörést helyzetértelmezéssel szelídítő fele az I. szakasz végéről kissé előbbre, Ottó és Biberach párbeszéde elé került.) Mint az eddigiekből is látható, egyáltalán nem jelentéktelen az a változtatás, amelyet Illyés az első négy szakaszban végrehajtott. Jó érzékű húzásokról (pl. Simon bán elbe-
