Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (V.)
Mert a változásban — az átmenet periódusában — a problémák épp lelki realitásokként mutatkoznak meg. S minthogy minden történeti idő átmeneti, a problémák mindig is alakban érintik legmélyebben az embert. Az individualizmus, a család megren- dültsége, a jelenkori nacionalizmus és kozmopolita nihilizmus kérdéses jelenségeit tapasztaljuk az egyén, a család, a nemzet és emberiség koncentrikus körein. Mindazt, amit Emocionalizmus címen foglalt össze Veres Péter. Ez az a társadalombírálat, amivel meghaladta korábbi kultúrkritikai álláspontját; a szocialista társadalom bensőségében évtizeden át példázta, hogy milyen lehet — legyen! — a közgondolkodás. Életművének egyik fényes teljesítménye. — Népben, nemzetben gondolkodni volt számára az utolsó kihívás, s ő cselekedve felelt; végső soron önmagát értette meg. PÁSKÁNDI GÉZA MODERNSÉG ÉS HAGYOMÁNY v. (A Szokás és Terv — eltervezés — egész cselekvésünk dinamikáját adja. Némi feszültség is van köztük; a szokás akkor is megnyilvánul, ha nem tervezem előre, azért szokás, hegy ne kelljen eltervezni, elhatározni, akaratlagosan eldönteni funkcionálását; a terv viszont némiképp ellentmond a szokásnak, mert tulajdonképpen a jövő felé való lendülésünket irányozza. Szokás és Terv mögött távoli szinonimaként nem nehéz felfedezni a hagyomány és a modernség, a múlt és a jövő stb. fogalmait. A Szokás mögé sorolhatók: az erkölcsi, az emberi törvényszerű dolgok stb. Míg a Terv mögé: az eleven, mindig provokált gondolkodás, az aktuálisra irányuló cselekvés, szándék, a jövendőre való gondolás stb. Persze: cselekvéseink általában Szokás és Terv adagolásával, összehangolásával születnek. Úgyszólván minden terv-tevékenységnek megvan a maga szokás-cselekvés párja. Van szokás-nyelv, de van terv-nyelv is. A közhely — a nyelvben^— például szokás-nyelv. A lírai nyelv főként terv-nyelv, mert a nyelvi szokást feszíti, tágítja. A grammatikai limeszeket is. A „közhely” kifejezés — köztudott — a régi „közös hely”, a locus communis (pl. a Biblia „közös helyei, analógiás stb. textusai”) jelentésből vált pejoratívvá. Amennyiben a közhely alapján a tekintélyelv is ott van — egyből világos, hogy a tekintély és szokás együvétartozása mián nyugodtan nevezhetjük: a szokás nyelveinek. Olyan értelemben, hogy a közhely a „szokás szokása”: nem annyira a megszokott, benne inkább a „túlszokott” munkál. A túlszekott — a közhely léte. A megtűrt közhely: a közhelyet megtűrjük, mert nem vitás, tehát általános elfogadottságával egyszerre mindenkinek a pártján áll, nem értelmezhető különféleképpen, tehát veszélytelen. így a közhely a létküzdelmeken kívül esik: lebeg azok felett. A közhely az a gondolat, amely az eleven értelmezhetőség szférájából átment a gépiesbe, a reflex-szerűbe. A közhely veszélye viszont éppen veszélytelenségében van; leszoktat az eleven, árnyalt, helyzet testére szabott elemzésről, értelmezésről, szellemi restségre ítél, a kész „formát” alkalmazza a helyzetre, s nem a helyzetből alakítja ki a formát. Sematizmusra szoktató. Előregyártó 49
