Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - SZEMLE - Romsics Ignác: Bács-Kiskun megyei helytörténetírás - 1975

paraszti (egyben külterületi) lakosság XX. századi „hiányának” magyarázata! Bár a kötetben másról is színvonalas elemzések és érdekes néprajzi megfigyelések olvashatók, a könyv legfontosabb eredményének a fentebb vázolt és a maga nemében egyedülálló Kalocsa környéki településviszonyok kialakulásának és fejlődésének a feltárását és szakszerű bemutatását tartjuk, amely jelentős hozzájárulás mind a szerző legszűkebb kutatási területéhez, a település néprajzhoz, mind a néprajz rokontudományaihoz, így a szorosabb értelemben vett történettudományhoz is.

Bárth János könyve után — mind a témaválasztás fontosságát, mind a feltárás mélységét és a feldolgozás milyenségét tekintve — Gergely Ferenc budapesti tanár és Kőhegyi Mihály bajai muzeológus közös munkája kívánkozik. A szerzők egyik korábbi, a Proletártavasz (Kecskemét. 1960.) című gyűjteményes kötetben már megjelent tanulmányukat a téma dunántúli vonatkozásainak feldolgozásával bővítették könyvvé: Pécs—Baranya—Baja háromszög történelmi problémái 1918—1921 között. (Baja. 1974. 156 p.) Emlékezvén az 1959-es és 1969-es forradalmakkal foglalkozó sajtó- és könyvdömpingre, joggal tehető fel a kérdés: kell-e még írni, lehet e még újat mondani e — legyen bár mégoly fontos, de mégis „agyonírt” — témában? A válasz egyértelmű lehet, sőt kell. Bármily furcsa ugyanis, de a két forradalom szintetikus története megíródott anélkül, hogy — a szerzőpár témájánál maradva — a szerb—francia csapatok által 1918 novemberétől 1921 augusztusáig megszállva tartott délvidéki területek történetét tudományos igénnyel és monografikus formában feldolgozták volna. A koronatanú, Hajdú Gyula inkább memoár értékű könyve mellett historiográfiai előzményként ugyanis csak részproblémákat tárgyaló tanulmányokat, ill. forrásközléseket regisztrálnak a bibliográfiák. Gergely— Kőhegyi bemutatja a háromszög megszállását, érinti a két forradalom itteni hatását, s részletesebben a területtel kapcsolatos hazai és külföldi elképzeléseket ismerteti, s végül a kiürítés eseményeit írja le. A könyv szembetűnő erényei közé tartozik a szerkezeti kereteket már-már szétfeszítő, (sajnos a témához nem mindig tartozó) rendkívüli adatbőség, s a legapróbb megállapítások, néha evidenciák aprólékos bizonyítása. (Tájékoztatásul jegyezzük meg, hogy a 88 oldalas tulajdonképpeni tanulmányhoz 40 oldalas jegyzetapparátus járul, aminek a terjedelme — mivel petittel szedték — kb. eléri a tanulmányét!) Kritikai megjegyzéseink is inkább formai-szerkezeti, s nem tartalmi jellegűek. Úgy tűnt, hogy a szerzők nem tisztázták vagy nem sikerült tisztázniuk a feldolgozás alapvető módját, azt ti., hogy kronologikus vagy tematikus szempontot érvényesítenek-e. E tekintetben legszembetűnőbb a KMP állásfoglalásának az események kronológiai rendjét megszakító külön fejezetbe emelése. S ha már csak ez tűnt járható útnak, érthetetlen, hogy az októbristák és Károlyi

álláspontja miért csak a jegyzetek között fért el? Mindezek nem kérdőjelezik meg a mű tudományos érdemeit és a két forradalom történetének történetírásában elfoglalt historiográfiai helyét, alapvetően nyilván pozitív szaktudományos fogadtatásába azonban disszonáns hangokat vegyíthetnek.

Fekete János tanácsi hivatalnok, ismert kiskunfélegyházi helytörténész munkája (Kiskunfélegyháza településfejlődése és utcaneveinek története — hely nélk. 1974.167 p.) három fő részből áll. A Kiskunfélegyháza néhány településtörténeti kérdése című fejezetben szó esik a középkori Félegyházáról (a korabeli térképek Feledhaz, Féleghaz, Fewleghaz néven emlegetik), a helynév eredetéről, a török hódoltság utáni újratelepítésről, majd az eddigieknél jóval részletesebben a város XIX—XX. századi fejlődéséről, s ezzel összefüggésben a településfejlődés szabályozásáról. A második nagyobb szerkezeti egység a szorosabb értelemben vett téma történeti bevezetése: az 1850-es első hivatalos utca- elnevezésre, s az ezt követő későbbi módosításokra támaszkodva a mindenkori város állandóan módosuló és bővülő utcaneveit ismerteti, elemzi és csoportosítja a szerző. E történeti bevezető után következik a tulajdonképpeni névtörténeti részletezés. Betűrendben haladva a forrásbázis megengedte pontossággal minden egyes mai utcáról megtudjuk keletkezésének idejét, koronként változó elnevezéseit, a névadókkal kapcsolatos legszükségesebb életrajzi vonatkozásokat, s helyenként egyéb említésre méltó adatokat is. A könyvet — mint az eddigieket és az ezután következőket is — térképvázlatok, irodalom- jegyzék és egyéb mellékletek egészítik ki. Reméljük, hogy Fekete János munkája megtalálja olvasóit Kiskunfélegyháza népe között; abban pedig biztosak vagyunk, hogy elébe menve mintegy a megyei igényeknek a földrajzi névgyűjtésből Félegyházára háruló terheken nagyot könnyít.

A bajai Türr István Múzeum ismert sorozatának 22. füzeteként jelent meg Kőhegyi Mihály és Solymosné Göldner Márta közös munkája Madaras történetéről. (Madaras története az őskortól az újratelepítés befejezéséig. Baja. 1975. 110 p.) Szükséges, de hálátlan feladat egy ilyen tanulmány elkészítése. Szükséges, mert a szűkebb haza iránti nyilvánvaló és a recenzens által is többször tapasztalt igény kielégítése nagyon fontos és nagyon sürgős feladat. Hálátlan, mert a Madarashoz hasonló nagyságrendű településekre vonatkozó emlékeink a XIX. század végéig, sokszor még azután is annyira gyérek, hogy az adott település szerves és csak rá jellemző megrajzolása egyszerűen lehetetlen, jobbára csak az okleveles említések kronológiai egybefűzésére nyílik lehetőség. A témaválasztás ennyiben mindenképpen indokolt, s nyilván az sem véletlen, hogy a régészeti anyagot röviden (kár, hogy ilyen röviden!) ismertető és elemző első 7—8 oldal a tanulmány legjobban megírt, legizgalmasabb, laikus számára is érdekes ré92