Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 5-6. szám - SZEMLE - Romsics Ignác: Bács-Kiskun megyei helytörténetírás - 1975
sze. Az oklevelek elemzése szintén szakszerű, de kevésbé izgalmas, s amit feleslegesnek érzünk: az itt már szép számmal felbukkanó több évtizedes felderíthetetlen „fehér foltokat” olyan országos, jobb esetben bácskai adatokkal-esemé- nyekkel „retusálják” a szerzők, amelyek Madarashoz nem, vagy csak távolról, és semmiképpen sem a realizált terjedelemben tartoznak-kap- csolódnak. A XVIII. századtól javulnak a forrásadottságok, ennek következtében javul a munka színvonala is, a falu újratelepítését ismertető fejezet a régészeti elemzéshez hasonlóan lényegesen jobb a „falumonográfia műfajában” megszokottnál. Ez az az első 44 oldal, amit a recenzens véleménye szerint a madarasiak elolvasnak, s amely a belső egyenetlenségek ellenére önálló kutatásokon és tudományos eredményeken alapuló jól megírt, színvonalas népszerűsítésre képes dolgozat, amilyenekre nagy-nagy szükség lenne a megyében másutt is. A másik 55 oldalt viszont aligha olvassák el Madarason. A XVIII—XIX. század fordulójáról fennmaradt egyházi anyakönyveken alapuló szakszerű névtani és demográfiai elemzés nyilván a szakembereknek készült. Illyés Bálint kunszentmiklósi'tanár munkájának (Kiskunsági Krónika. A Fölső-Kiskunság vázlatos története 1745-ig. Kunszentmiklós. 1975. 179 p.) ismertetéséhez meglehetős zavarral kezdünk. Egyrészről lenyűgöző az a jegyzetekből kiolvasható szorgalom, amivel a szerző nyilván hosszú és eredményes tanári pályafutása során a Kiskunságra vonatkozó adatokat a legszerteága- zóbb helyekről (Moldova Negyven prédikátorától a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Közleményein és az Elet és Tudomány számain át az ismert szakmunkákig) összegyűjtötte. Másrészről viszont konstatálnunk kell, hogy az Előszóban Keats valóban gyönyörű soraival alátámasztott és követelményként idézett történész ars poeticának („Minden adatot külön-külön kell megkeresnünk, mint a régi edény cserepeit, osztályoznunk, aprólékos gonddal összeillesztenünk.”) a kötet nem mindenben felel meg. Illyés az első hibát akkor követte el, amikor nem keresett meg minden lehetséges adatot „külön-külön”, hanem megelégedett azokkal, amelyeket más már megkeresett, azaz nem vállalta a levéltári kutatást. Ez persze még bocsánatos bűn lenne, hiszen 20 munkából végül is lehet egy jó (szintetizáló vagy népszerűsítő) 21 .-et készíteni. A nagyobb probléma ott van, hogy az egyébként becsületesen jegyzetelt gondolatok és idézetek nem mindig illeszkednek szervesen, s hogy a hiányzó tényeket és logikai láncszemeket közmondások, népi bölcsességek és kedélyes, anekdotaszerű összekötőszövegek helyettesítik. S végül mit kezdjünk az egészséges és becsülendő lokálpatriotizmus olyan kinövéseivel, hogy pl. a törökök által elhurcolt kiskun rabszolgáknál ........jobban senki nem ért az állathoz.” (24. p.) vagy ,,... nem mindenhol terem megbízható pásztor vagy tiszta asszony, aki jó kenyeret tud sütni” — eo ipso: a Kiskunságban és csak ott igen (24. p.), hogy csak egyetlen oldalról idézzünk?. Mindezek ellenére őszintén kívánjuk, hogy a kiskunságiakban legyen elég felfedezőkedv a 170 oldalon keresztül gyakran idézett korabeli szövegekből, kimutatásokból és számadásokból kibontakozó múltjuk — s ez végül is benne van a könyvben — megismeréséhez. Joós Ferenc nyugdíjas könyvtáros színház- történeti művének (Korszakok, színészek, nézők a Kecskeméti Katona József Színházban. Kecskemét. 1974. 165 p.) első kétharmadában Kecskemét 1833-ban megnyitott első állandó színházától az 1970-es évek elején működő társulatig egy sajátos, részben tanulmányra, részben forrásközlésre emlékeztető formában, de gördülékeny stílusban a mindenkori társulatokról, műsoraikról, valamint a színházzal és a színészekkel kapcsolatos sajtóvitákról számol be a szerző, aki egyébként a két világháború időszakában maga is alkalmi darabíró volt. A mű másik egyhar- mada melléklet, amelyből a következő információkat tudhatja meg a színházszerető és a színház múltja iránt is érdeklődő olvasó: a mindenkori színházigazgatók nevét a kecskeméti Bánk Bán előadások pontos dátumait, az államosítás óta bemutatott színművek jegyzékét (évadok szerinti bontásban), a színházzal kapcsolatos nevezetes eseményeket időrendben, a „kiemelkedő szereplés révén országosan ismertté vált” kecskeméti színészek neveit. Ezt követi a 33 dokumentumból álló adattár, amelyből néhány valóban alapvető határozat mellett megtudhatjuk, hogy hogyan vélekedett Kada Elek „A tárogató” c. darabjának előadásáról az Alföldi Híradó 1909. január 13-i számának anonim cikkírója, hogy mi volt a véleménye a Kecskeméti Újság szintén anonim cikkírójának ugyanezen szerző „Helyre asszony” című darabjának előadásáról, hogy az 1927. november 13-án vasárnap fél négy órakor bérletszünetben Gulyás (?) rendezésében, Li- lich (?) karnagylásával és mérsékelt helyárak mellett bemutatott Lengyelvér című ,,operette”-ben (írta: Stein Leó, zenéjét szerezte Oskar Ned- bal) ki játszotta és énekelte Pan Jan Zaramba, Heléna leánya, Baranszky gróf, Popéil Bronio stb. szerepét... Mint a színháztörténetírásban járatlan laikusok természetesen nem vitathatjuk az idézett és a többi melléklet-dokumentum fontosságát és közlésének szükségességét. Legfeljebb azt sajnálhatjuk, hogy a cím ígéretétől eltérően a korszakokról és az egyes korszakok színházainak a nézők körében kifejtett hatásáról aránytalanul kevesebb szó esik, mint a direktorokról, művészekről és a színlapokról. ROMSICS IGNÁC 93
