Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - MŰHELY - Köszöntjük az 5O éves KORUNK-at - Tóth Sándor: Egyedülálló teljesítmény (1926-1940)

dalom szele ellenforradalmat, preventív ellenforradalmat hozott. Mert az, hogy Német­országban forradalmi helyzet volt a harmincas évek elején, ugyanolyan kétségtelen, mint az, hogy Hitler nemzeti szocializmusa preventív ellenforradalom. Hitler nem győzhetett volna, ha kommunisták és szocialisták testvérháborúja nem osztja meg akkor a német munkásosztályt. A fasizmussal szemben egységes munkásmozgalom az ország többi demokratikus erőit is megnyerhette volna a fasizmus elleni harcra. Mindennek a felismerése történelmi felelősségtől áthatott önvizsgáló elméleti munkát követelt meg. Ilyen teoretikus munka eredménye az antifasiszta népfront gondolata. Ez mint elméletileg megindokolt koncepció a hitleristák börtönéből kiszabadított Georgi Dimitrov nevéhez fűződik, 1935 nyarán ő hirdette meg a Kommunista Interna- cionálé kongresszusa előtt megtartott főtitkári jelentésében. A szektásságot leküzdő népfrontos szellem új perspektívát nyitott, új lendületet adott a fasizmus elleni nem­zetközi küzdelemnek. A Korunk 1929—35-ös évfolyamai viszont arról tanúskodnak, hogy Gaál Gábor szemléje a kor ez alapkérdésében hogyan előzte meg a korát. Mert a népfront-gondo­lat lényege, legalábbis művelődéspolitikai kérdésekben, már 1935 előtti Korunk-írá- sokból is kiolvasható. Abban az állhatatosságban pedig, amellyel Gaál meg tudta óvni a lapot olyan áldatlan szektás polémiáktól, mint amilyet 1929—30-ban elvártak volna tőle a Kassák Lajos elleni kampány keretében, a népfronti gondolat valamiféle kora előzményének az érvényesülését tarthatjuk számon. Persze a népfront-gondolat a Korunkban akkor tudott igazán kilombosodni, amikor a mozgalom egésze már a magáénak tudta, tehát 1935, a népfront-politika meghirde­tése után. A Korunk antifasiszta korszakát ez az évszám osztja két jól megkülönböz­tethető szakaszra. 1935 után válik a lap szelleme évről évre egyre gazdagabbá és rugal­masabbá, ekkor tudatosodik a szerkesztőben és valósul meg a lapban a népfront­gondolatnak az a művelődés szférájába való bátor és alkotó alkalmazása, amit Gaál Gábor szellemi népfrontnak nevezett. A Korunk 1936—1940-es időszaka maga is két szakaszra osztható. 1937 végétől a korábbinál is mostohábbak voltak, egyre mostohábbá váltak Romániában — és egész Közép-Kelet Európában — egy marxista világnézeti szemle megjelenési feltételei. 1937 decemberében került az ország élére az első nyíltan fasiszta, Hitler-barát kor­mány, Octavian Goga elnökletével. Ezt 1938 februárjában a királyi diktatúra rendszere váltotta fel, amely eltörölte az ország alkotmányát. A sajtóviszonyok Romániában minden korábbinál nyomasztóbbá váltak. A Korunk 1938-tól óvatosabbá, s egyben elszántabbá vált. Európa is ekkor indult meg a lejtőn egyre feltartóztathatatlanabbul kikerülhetetlen végzete felé. Az út állomásait Náci-Németország újabb és újabb meg- torlatlan agressziói jelzik: 1938 tavaszán Ausztria annektálása, az Anschluss, ősszel Csehszlovákia feldarabolása, egy évre rá, 1939 szeptemberében pedig Lengyelország lerohanása és az európai hadüzenet. És ezek azok az utolsó évek, amikor Gaál Gábor egyre mostohább körülmények között konok és leleményes kitartással fejlesztette minden korábbinál magasabb színvonalra a Korunkat. Miből merített erőt a kilátástalan küzdelemhez? Akkori leveleinek visszatérő motí­vuma a helytállás kötelessége, a kitartani, amíg lehet jelszó. Ehhez azokban az években egy nagy erkölcsi elégtételből merített újabb erőt, a kisebbségi magyar fiatalság nép­frontos összefogásából, az 1937 októberében megtartott Vásárhelyi Találkozó ered­ményéből. Hosszú idő óta ez volt az első olyan eredmény, amely korábbi, oly sokáig hasztalannak tűnő viaskodásait igazolni látszott. Ezért nevezhetjük a Korunk 1938-tól 1940-ig terjedő szakaszát a legtalálóbban a Vásárhelyi Találkozó utáni időszaknak. Összegezve, a Korunk fejlődésében mindenekelőtt két fontos korszakhatár tűnik fel: 1929, a lap marxistává válásának éve, és 1933, férfikorának kezdete a fasizmus 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom