Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)
Tomcsányi százados nem válaszolt. Majd amikor a három katona már türelmetlenül nézett rá, megkérdezte: — Aztán merre, hová? — Mindegy. Akár az oroszokhoz, akár a partizánokhoz. Nekünk ehhez a megszálláshoz semmi közünk. A százholdas, meg az ezerholdas tiszt urak, huszárkapitányok, őrnagyok és alezredesek bandája ez. .. — Maga bolsevik? — kérdezte a százados Csernus Istvánt, aki az imént válaszolt a századosnak. — Nem egészen. Csak gondolkodom. Mi úgy tudjuk: ön is hasonlóképpen gondolkozik. Most megtörténhet még olyasmi is, hogy a németek ellen kell fordulnunk. Minden megeshet. .. Tomcsányi százados nem felelt. Megveregette a lova nyakát, körülnézett és kitérően csak ennyit válaszolt: — Felejtsük el ezt a beszélgetést. Majd még szükségem lesz magukra. Aztán ne menjenek fejjel a falnak. . . Batár János látta, ahogy a négy férfi — éppen egy kitérőben álltak meg — szétszéled. Először a százados indult meg előre, a három férfi követi, fegyverüket megigazítják a vállukon, és felugranak a Batár János kocsija előtt menő teherszállítóra. — Mindenki úgy megy most már, ahogyan tud. Sok kocsi lemaradt, kihúzni már nem tudták a sötétben — hallotta Jánosy Benedeket Batár János. Később az őrnagy ismét az ezredeshez és őrnagy társához, Majthényi Áronhoz beszélt: — Most már önállóan kellene dönteni, s ezért nem lenne célszerű a németekkel felvenni a kapcsolatot. Mert ha így lesz, akkor minden a németek parancsa szerint történik majd.. . Az életünkről van szó és a katonák életéről. — Szerintem várnunk kell. Meg kell tudnunk, hogy milyen a helyzet a mocsáron túl. . . A városban. Lehetséges, hogy nem tudunk a németek elől kitérni. Akkor pedig nincs más lehetőség, mint hogy együtt kell működnünk velük — magyarázta Majthényi Áron. — Ha kijutunk innen és többet tudunk, akkor is lesz még idő megbeszélni ezt — tette hozzá. Batár János hol megindult, hol megállta kocsival. Útitársai már hozzászoktak ehhez. Bár még igen messze voltak az erdőtől, félig-meddig már annak örültek, hogy mégiscsak kijutottak ebből a pokolból. Majthényi, a fiatal őrnagy szórakozottan keresztbe fonta mellén a kezét, és kibámult a hajnali mocsárra. Hirtelen — Batár János fülétől alig egy araszra — elordította magát Jánosy Benedek: — Repülő! Repülők! Fedezékbe! Gyorsan, gyorsan! Nem messze tőlük, repülőgépek húztak el a menetoszlop felett. Fél percig sem tartott, a repülőgépek visszafordultak. A menet megállt. A gerendaút úgy fogta az ezredet, mint egy bilincs. Aki lelép róla, elmerül a mocsárban. ,,A gerendaúton kell maradnunk” — ezt mindnyájan tudták. ,,Itt vagyunk a legnagyobb biztonságban.” Ezalatt a félpercnyi idő alatt igyekeztek mindennel számolni, mindent számbaven- ni.. . A gerendaút mellett több helyen szilárd talaj látszott. Néhány huszárt és teherszállító vezetőt ez egy pillanatra megnyugtatott. Azt viszont senki nem tudhatta előre, hogy a lovak hogyan fognak viselkedni. Amint a menetoszlop felett újra elhúztak a repülőgépek, a lovak felágaskodtak az úton. A huszárok lerepültek a lovakról, és az út melletti, bokáig, térdig érő iszapos vízben találták magukat. Az állatok egymásnak rohantak, a katonák bepréselődtek közéjük, alájuk sodródtak. . . Többen a keskeny úton állva szorították, húzták a lovak 27
