Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)
Miután a három tiszt elment, Batár János látta, hogy távolabb, abban az iráányban, amerről jöttek, két, fegyverét előre tartó katona kísér egy csapat asszonyt. Mindegyik asszony kezében kendőbe kötözött csomag, a kendő alatt is kivehető volt, hogy edény van benne. Némelyik asszonynál több csomag is volt, amit hol a vállára, hol a hátára helyezett menet közben. A katonák kiálltak a kapuk elé, figyelték az asszonyokat. Fiatalabbat nem láttak közöttük, mindegyik fekete kendővel takarta el az arcát. Szorosan egymás mögött mentek, úgy léptek, mintha minden percben felrobbanhatna előttük az út. Némelyik asszonyon férfikabát volt, a lábukon lötyögő magasszárú cipő, s egyforma színű, durva szövetű sötétkék szoknya, ami majdnem a bokájukig ért. A katonák követték a menetet, egyre többen jöttek az asszonyok után a széles földúton. — Miért szedtétek össze őket? — kérdezte az egyik katona a fegyveres őrtől. — Mert ez volt a parancs, Nincs férfi a faluban, valahol lenniük kell, s most derült ki, hogy a férfiak valahol a határban vannak, nekik vitték az ennivalót... így tudunk a partizánok nyomára jutni — tette hozzá. — Ezt nem kellett volna ... Ránk törnek éjszaka a partizánok — szólt oda egy katona. — Engedjétek el őket. — Agyonlövetnek bennünket, ezt már nem lehet megváltoztatni. Majd az ezredes, meg az okosok eldöntik, hogy mit akarnak ... Őrségben voltunk, ez volt a parancs — mondta bizonytalanul a kísérő. Batár János is ment velük. Elérték a templomot, aztán a kőből épült ház udvarára fordultak. A ház előtt már várakoztak a tisztek. Az ezredes mellett a két őrnagy, és egy alezredes is állt. Ez utóbbit Batár János nem ismerte. A két kísérő katona jelentést tett, majd hátramentek az asszonyok mögé. Majthényi Áron a tábori papért küldött, csak ő tudott lengyelül az ezredben. Az asszonyok közül az egyik — ő látszott a legidősebbnek — kiállt a csoportból és beszélni kezdett. Batár János a mutogatásából arra következtetett, hogy azt szeretné, ha a többi asszonyt elengednék, őt pedig akár agyon is lőhetik, itt tarthatják, és azt csinálhatnak vele, amit csak akarnak . .. „Én itt vagyok” mutatott magára az asszony, „én itt is maradok, csak őket engedjétek”, intett a többiek felé. Jánosy Benedek őrnagy súgott valamit az ezredesnek. Az ezredes megállt az őrnagy előtt és remegő hangon beszélni kezdett. Ilyen felindultnak még sohasem látták az ezredest. — Nem tűröm ezt a hangot! Mi nem azért jöttünk, hogy a keblünkre öleljük őket, ha harcolni kell a partizánokkal, harcolunk. Ez a kötelességünk, ezért küldtek ide bennünket... Megérkezett a tábori lelkész, megállt az ezredes előtt és a kérdéseket várta. — Kérdezze meg az asszonyoktól, hogy kiknek vitték az ennivalót, és hogy hol vannak jelenleg a férjeik? Poór Albert fordította az ezredes szavait. Az asszonyok nem válaszoltak. A legidősebb, aki az imént beszélt, most közelebb lépett a paphoz. Poór Albert fordította a szavait: — Ha nem engedik el az asszonyokat, még az éjszaka felgyújtják a falut. A férfiak a mocsárban bujkálnak a németek elől, az utat csak ők tudják, ezért aki odamegy, az ellenség . . . Miközben a pap beszélt, Tomcsányi százados, s mögötte hat tiszt jelent meg az udvaron. A százados közelebb jött az ezredeshez, körülnézett, majd hátrafordult a mögötte felsorakozó tisztekhez, akik intettek neki, hogy kezdje el. — Ezredes uram, tisztelettel javasolom, hagyjuk abba ezt a ceremóniát — kezdte, nyugalmat erőltetve magára a százados. — Hagyjuk abba, mert itt van a front, körül 21
