Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)
vagyunk véve partizánokkal, mindannyian itt pusztulunk — a százados egyre bátrabban mondta az utolsó mondatot. — Szerencséje van, — mondta az öreg ezredes — hogy nem lövetem agyon azonnal. Takarodjon innen, megzavarta a kihallgatást! Ez egy hadsereg, ahol rendnek kell lenni. Rendnek! Mindenkinek egyet kell gondolnia, egyformán kell cselekednie. Idegen földön vagyunk és nincs széthúzás egyetlen percig sem! Megértették? A százados hátralépett és csak ennyit mondott: — Márpedig ettől a perctől kezdve, az ezredben sohasem lesz rend. Innen élve úgysem kerülünk haza. — Akkor nem, ha ilyenekkel leszünk körülvéve, mint maga. Meg a társai . . . Az asszonyokat elvezették a templomba, pokrócokat adtak nekik, hogy éjszakára valamivel takarózhassanak. A csomagokat nem vették el tőlük. A kőház udvaráról lassan elmentek a tisztek, a bámészkodó katonák pedig lefekvéshez készülődtek. Az őrséget megerősítették, a falu utcáján kora estétől kezdve lovas járőrök kezdtek cirkálni. Tomcsányi százados tiszttársaival sokáig állt a kőház előtt az úton, s mindnyájan arra gondoltak, hogy korai volt még beavatkozni az események menetébe. Alkalmasabb pillanatra kell várni, tudták, hogy ez a pillanat bármelyik percben bekövetkezhet. Az ezred nehéz és sok szempontból példa nélkül álló helyzetbe került. Itt már egyáltalán nem érvényesülhetnek azok a normák, amelyek világos, áttekinthető harci helyzetben fennállnak. Itt minden intézkedésről, parancsról azonnal kiderül: van-e értelme? S ha nincs, akkor nem állnak rendelkezésre azok az eszközök, amelyek révén az értelmetlenség ellenkezővé, netán még jogossá is változtatható. így aztán, ami a huszárezredben történik — ezektől a napoktól kezdve — távol esik a háborúban megszokott gyakorlattól, elvektől, saját gyakorlatot és saját normákat kell kialakítani ... A huszárezred sehova nem tartozó, és semmivel össze nem hasonlítható saját életét kezdi élni. S mivel ez így van — a százados már a megérkezése utáni napokban világosan látta ezt — ebben a környezetben létjogosultsága van mindenféle tervnek ... A huszárezredet azért küldték ide, hogy a németek által már birtokba vett területeket megszállja, biztosítsa a rendet, s harcoljon a partizánok ellen. Tomcsányi azonban elég jól ismerte a körülményeket: az állandóan megújuló orosz támadások, a németek reménytelen védekezése felborítja, összezavarja az ő terveiket, céljaikat is. Most például azt sem tudják, hogy hol húzódik a front, fogalmuk sincs arról, hogy milyen erőkkel vannak jelen a partizánok a környéken? Egyáltalán semmit sem tudnak. De ami hátrány, az lehet adott körülmények között előny is. S Tomcsányi azt is tudta, hogy ez nem lehet csak az ő, vagy tiszttársai magánügye, az ezredről van szó. S olyan előnyökről, amiknek az egész ezred látná hasznát. . . Most úgy látják, hogy nem lehet más cél: elkerülni mindenféle összecsapást... A harcnak még csak a lehetősége se merüljön föl. Azon már Tomcsányi is elmosolyodott, hogy a nyíregyházi huszárezred az egyre elkeseredettebb és egyre nagyobb erőket felvonultató háborúban a béke ezrede legyen. Pedig — és erről mindnyájan meg voltak győződve — csak egyetlen lehetőségük van a túlélésre: ha a békességet minden eszközzel fenntartják ott, ahol az ezrednek állomásoznia kell. Az már meg sem fordult a fejükben, hogy a fronthoz közel kerülhet az ezred, tudták, egyenlő lenne az öngyilkossággal. Batár János a kőház melletti udvaron, a pajtában feküdt le. Elégedett lehetett a fekhelyével és azzal is, hogy a mai napon végre kipihenhette magát, nem kellett vezetnie. 22
