Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 4. szám - SZEMLE - Csató Károly: Fenákel Judit: Dokumentumok U. M.-ról

eg/ik módszere, hogy számos szószerkezet és szókapcsolat, mondatösszefüggés bemutatásával hozza közelebb a nyelvet. Itt van például ez a szó, hogy beste. Ma legfeljebb stílusvirágként használjuk, egykor közkeletű becsmérlés és szitko- zódás volt. Legalább százféleképpen bestézik, bestyézik egymást a szótárban a rég elporladt erdélyiek.

Nagy a száma a ritka vagy a már teljesen kihalt szóknak: az akna a régi erdélyi beszédben elsősorban sóbányát jelentett; az alakor kiveszett gabonafajta; a balog balkezes; a bodon- kút kivájt fatörzsbe foglalt forrás . . . abrakcipó, ál-levél, alsóház, anglia-dolmány, behegyez, berástoz, cankozó stb. Nemcsak névszók és igék, minden más szófaj is. Ez a szó, hogy arany, száznegyven címszóban szerepel. Néhány példa a szebbek és különösebbek közül: aranyág, aranyalma, aranybékó, aranylepke aranyvirág. Reménytelen dolog érzékeltetni a Szótörténeti Tár gazdag tartalmát, lapozgatás közben minduntalan meglep anyanyelvűnk kifogyhatatlan változatosságával.

A régi magyar nyelvből az avatottabbak is többnyire csak irodalmi szövegeket ismernek. Igaz, századokkal előbb jóval tágabb volt az irodalom határa. Szabó T. Attila azonban elsősorban azokat a forrásokat tárta föl, amelyek sosem számítottak irodalomnak: leltárakat és birtokösszeírásokat, tanácsi és bírósági jegyzőkönyveket, végrendeleteket és anyakönyveket, jobbágyi kezes-, és panaszleveleket stb. Ezeknek szertartásosan ismétlődő formulái és a hozzájuk kapcsolódó megjegyzések a mindenkori beszélt nyelvet foglalták magukba. Ma köznyelvnek mondjuk ezt a mozgalmas nyelvi réteget, amely nélkül aligha írhattak volna régi irodalmunk alkotói, Mikes Kelemen vagy Bethlen Kata hajlékonyán és választékosán magyarul.

Szabó T. Attila nyelvészeti munkáiban kezdettől különös tekintettel volt minden történeti tudományágra, amely kutatásaiból gyarapodást remélhetett. A Szótörténeti Tár is bő aratást kínál a néprajznak, a történettudománynak, a település- és népesség-, zene-, művészet-, és irodalomtörténetnek. Legalább annyi ezek nyeresége, mint a nyelvészeté. Ami azonban semmit nem von le nyelvészeti értékéből. Az, hogy a Szó- történeti Tár művelődéstörténeti enciklopédia is, csak növeli a nyelvtudós érdemét, tudományos felelősségének és elkötelezettségének egyik legbecsesebb oldalát mutatja föl.

Ha gondot okoz, hogy szinte lehetetlen tárgyilagosan méltató szavakat találni az eleddig legnagyobb magyar szógyűjteményre, méginkább zavarbaejtő az a tudósi és emberi szerénység, amely a Szótörténeti Tárat megelőző nyilatkozatokból, a bevezetőből és a tájékoztatóból sugárzik. Az előszóban olvassuk: „Talán a kiadó a szerkesztővel együtt nem csalatkozik meg abban a hiedelmében, hogy ez a Tár három nyelvű értelmezéseivel — hiányai és fogyatékosságai ellenére — a továbbiakban használható kézikönyve lesz

nemcsak a magyar nyelvtörténet művelőinek, hanem az erdélyi művelődéstörténet sok-sok kérdése iránt érdeklődő magyar kutatók mellett a román és a szász történeti jellegű kutatások munkásainak is.”

Bizonyára nem elégséges, de nem is annak szánt " válasz, ha most ráfeleljük: dehogy csalatkozik! = A Szótörténeti Tár nem méltatások segítségével, hanem önmaga értékével vívja ki és vívta ki már is a tudományos irodalomban megillető helyet, amelyet nemcsak a fölsorolt kutatási ágaknak és a három népnek, hanem sokkal szélesebb körnek a megbecsülése övez.

A nyolcadik évtized kapujában bizonyára sokan kívántak a folyamatos munkához, a következő kötetek gondozásához további erőt és egészséget. Mit lehet még ehhez hozzátenni! Talán azt, hogy a száznegyven arany-nyal kezdődő címszó közül egy hiányzik: az aranykoszorú. Pedig Szabó

T. Attilát megilleti a magyar nyelv ápolásának és - kutatásának aranykoszorúja.

KÓSA LÁSZLÓ

FENÁKEL JUDIT:

DOKUMENTUMOK

U. M.-RŐL

A könyv műfaji keretét regényként határozta meg Fenákel Judit. Hogy az, vagy nem az, talán műfajelméleti szempontból alaposan vitatni lehetne. Lényegében: társadalmi-politikai, erkölcsimorális értékábrázolása, a különböző értékminőségek elkülönítése és ütköztetése, kizárólag a dokumentalitás irodalmi eszközével, a hagyományos értelemben vett regény műfaji keretein mindenképpen túl van. Szükséges leszögezni ezt, mert a tartalom, az írói módszer és a stílus egyaránt indokolja.

U. M. — Uhrin Mátyás. A nagymúltú festői hagyományokat dogmává posványító, a kisszerű- ség állóvizeit adminisztratív és más eszközökkel is mindenáron őrző N. kisváros polgára; festőművész-rajztanár. ,,Motyogások”-nak becézett naplójába írta: „Hát kik ezek itt, hogy egyáltalán szót érdemeltek!” Aztán egyik reggel nem ébred fel a felesleges ember szerepébe kényszerített művész, aki egzisztenciálisan ekkor Burger Imre bazárárus sztaniolpapír-díszeket gyártó kézművese.

Azzal kezdődnek a dokumentumok U. M.-ról, hogy dr. Wolner Ágoston művészettörténész professzor U. M. gyűjteményes kiállítását megnyitó beszédében megvallja: nem tudja ki volt Uhrin Mátyás. Hetvenkét képét halála után küldte be egy ismeretlen személy, s mindenképpen a modern magyar festészet szerves részét alkotják.

92