Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, III. rész)
Ezen aztán megint halálra röhögtük magunkat. És ittunk. A világon legjobban sört lehet inni, nemhiába találták ki a nagy fejű bajorok. A bor savat csinál, a pálinkák ki- nyiffantják az agyad, de a sör!. .. Vedelheted literszám, és se a fejed, se a gyomrod nem készül ki, csak éppen sűrűn kell kijárni, brunzolni: legalább tisztulnak a vesék. Lelkesen ittunk, és szorgalmasan, valahányan a teremben voltunk. Az üdülő, legalábbis az a turnus, igencsak csóró kétkeziekkel volt tele. Karesz, aki néha szokott újságot olvasni, azt mondta, a fejesek valami határozatot hoztak, hogy eztán nemcsak ők járnak a Balatonra, hanem a melósnak is juttatnak tizenkét napot. Igaz, nem igaz, a franc, aki kutatja, elég az hozzá, hogy eléggé otthonosan éreztük magunkat. Eszter a legjobban, mondhatni. Üvegből nyakalta a nedűt, a hónom alá bújt, és időnként belecuppo- gatott a pofámba. — Drágám! — mondogatta. — Szerelmem! Egészen begolyósodott, mióta délután megerőszakoltam. — El ne markold a dákóját! —figyelmeztette Rudi az illendőségre, de azért haveri hangon. Sört ittam, bámultam magam elé, de azt hiszem, csendben elmúlt volna a dührohamom, ha a zenekar nem éppen akkor kezdi rá az „Orvul tört ránk..kezdetű részletet a Szabad szél-bői. A halántékom lüktetni kezdett, a fejem majd szétpattant, de azért aránylag nyugodtan mondtam: — Már megkapta a járandóságát! Most azt szeretné, ha kipusztítanám az illúzióit! A hangom idegen volt, mintha nem is az enyém. A srácok értetlenül néztek; Eszter kövülten. Falfehér lett, a szája felnyílt, szeméből süvöltött a védtelenség. Ez bőszített föl: — Azt hiszed, nem tudom, hogy menstruáltál hétfőn?! „Kiabálni fogok!” Te világkurvája! Csak az nem rakta beléd eddig, aki nem akarta! Szája elé kapta a kezét, iszonyattal. Én meg, mint az éhfarkas, ha a társa sebtől kezd vérezni: — Arra nem gondolsz, hogy az illúzióiddal együtt te is elpusztulnál? Hisz nem vagy más, mint egy nagy rakás vízió! Bele akartam csapni az arcába, de a fiúk lefogtak. Eszter felugrott, nézett rám, de én csak üvöltöttem: — Ne akarj belém lopózkodni! És feléje rúgtam. Fecó meghúzta a hátracsavart kezem, hogy lábujjhegyre kellett pipiskedni. — Becsavarodtál, apám! — dörmögte a fülembe. Esztert elkapta a hisztéria. Sikoltozni kezdett, kirohant. Az emberek odanéztek, többen fel is álltak, de mikor látták, hogy mi utána lódulunk, megnyugodtak. Húsz méter előnye lehetett, de kint az utcán már sehol se láttuk. Autók húztak a késő éjszakában Pest felé, Ausztria felé, Jugónak és Olasznak. A vikendnek vége, igyekszik mindenki haza. Nekem azonban még hátra van egy felvonás, érzem. Mennyire emlékszem: egyre csak az járt a fejemben, hogy legalább belecsaptam volna az arcába! Akkor meg tudtam volna bocsátani a védtelenségét, a hülye romantikáját, a délutáni sikertelen szeretkezést — és főleg: azt a csodálatos három napot a hét elején!. . . S ha még véresre is verhettem volna, akkor utána biztosan a karomba veszem, megcsókolom, elviszem magammal és megtartom, megvédem, vagy együtt döglünk!. . . De nem tudtam pofán vágni, a srácok megakadályoztak! De legalább most találnám meg, 24
