Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - Németh László írói pályakezdésének 50. évfordulója - Zimonyi Zoltán: Németh László pályakezdése
bejelentése a szellemi erők organizálására több mint csak irodalmi szerepre készülődés. Erre ösztönzi — a magyar viszonyok irodalmon túlmutató közéletiségbe kényszerítő hagyományán, s a már említett szellemi hatásokon és példákon túl — hajlama a közösség szolgálatára. Az irodalmon túlmutató szerepvállalás, a magyar élet egészére szétáradó szellemi érdeklődés (és szenvedély) szükségszerűen a tanulmány és a kritika műfajába is utalta Németh Lászlót. A kritika, tanulmány és esszéírás ezért nem volt, mint akkoriban hitte .véletlen letérés” a szépíró útjáról, hanem inkább tehetsége természetes megnyilvánulása. Emiatt bukkannak fel a kezdeti irodalmi kritikák után egyre inkább az irodalmon túlmutató műfajok, amelyek Németh Lászlót mint közéleti gondolkodót mutatják. A szépíró elakadása mögött tehát nem Osvát „kasztráló kését" kell keresnünk, mint tette Németh az idő tájt. A legnagyobb, egész életét végigkísérő dilemmája: az önmagának és a közösségnek való elkötelezettsége miatt ekkor még ő maga volt csírázásképtelen, mint szépíró, mert nem tudta beleilleszteni az irodalmon túlmutató szerepvállalásba a szépirodalmat. Egyelőre legalábbis nem. Jól dokumentálja ezt az Ember és szerep egyik része, amelyben a bécsi úton született, már említett, Osvátnak írt levélre emlékezik. „Meglehetős zavaros, itt-ott modoros szóáradatban lepleztem le magam — az ő felfedezettjét. Máig is rejtélyes előttem, hogy jutottam ennek a levélnek a tartalmához. Valószínű, hogy a Horváthné meghal ellen küzdöttem vele; a bírálatban foglalt jellemzés ellen, amely eleinte olyan volt, mintha egy házfalon, márványba vésve olvastam volna az érdememet, de lassan nyomni kezdett, mintha az a márványlap a mellemen feküdne, s a tulajdon „tökéletességem” akarná kriptába zárni, azt ami tökéletlen bennem, de én vagyok. Bécs, szerelem, versek, diadal lelkesedésében egész biztosan tudtam már, hogy én nem a Horváthné meghal szerzője vagyok, a tökéletes beosztó művész, akit Osvát felfedezett. Több, kevesebb, zavarosabb ...” ,,. . . nehezebb, áldozatosabb szerepet kértem Osváttól, mint Horváthné meghaltokat írni.” Ha a Németh László-kutatás pontosan felméri a pályakezdő novellákat, könnyen kimutathatja, hogy világuk nem egyezik Németh László későbbi világával. Korai szépprózája figyelemre méltó epikus teljesítmény ugyan, de a szenvedély, a szerep, az írói világ öntőformája, a modell hiányzik még. Ez akasztja meg a szépíró már addig is gazdag életanyagának áradását, s emiatt válik e korszaka elméleti tevékenysége — amelyet később Készülődés címmel gyűjtött kötetbe — a szerep-és feladatkeresés dokumentumává. Ekkori kritikái és tanulmányai teszik láthatóvá azt a küzdelmet, amelyet írói modellje kialakításáért vív. Önmagukban vett tanulmány és kritika értékükön túl tehát ezek az írások, mint az írói készülődés katalizátorai isfigyelemreméltóak .(A szakiroda- lomban erről egyébként megoszlanak a vélemények. Más álláspontot képviselt például B. Nagy László, aki a Mítosz és önüdvözülés című tanulmányában így írt: „Az »inasévek« kritikai és tanulmánytermését vizsgálva se lelünk több nyomra, melyekkel az Emberi színjáték jelezte volna a születését (. . .) programadó tanulmányaiban olyan eszméket vall, amelyek jórészt élesen tagadó hangsúllyal épülnek majd be a regénybe.” A KÉSZÜLŐDÉS A mi álláspontunk szerint — mint fentebb ki is tűnhetett — az írói egyéniség és feladatvállalás (későbbi önéletrajza címével: az ember és szerep) ellentmondásainak a feloldása e korszak tanulmányainak, bírálatainak alkotáslélektani háttere. Mint feladatvállalást az írói elhivatottságot hangsúlyozza több tanulmányában, A Nyugat húsz esztendeje című cikkében pedig még általánosabb normaként állapítja meg (s csendíti vissza az Osvátnak írt bécsi levél alapgondolatát): „Ma minden magyar annyit 18
