Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - Németh László írói pályakezdésének 50. évfordulója - Zimonyi Zoltán: Németh László pályakezdése
ér, amennyit a nemzeti erők organizálása körül végez.” Követelményként állítja fel az irodalom és a művészet egyetemességét, hangsúlyozva, hogy az író politizál ugyan, de nem lehet párttag. E formula, amely a kor vitáiban gyakran előfordult, nem egyszerűen a művészet pártosságának a tagadását jelentette; benne legalapvetőbben az egész és rész, az egyetemes és a partikuláris dilemmája ütközött. Valójában Szabó Dezső A forradalmas Ady című tanulmányának az alapgondolata eklektizálódik az írásába. Szabó Dezső úgy látta, hogy a költő a teljes emberséget csak osztálykorlátozás nélkül teljesítheti ki. E gondolat átvétele már előremutat arra az idealizált egyetemességre, mitikus teljességre, amely Németh László írói világképének egyik fontos alkotóeleme lesz. 1928-ban (az Emberi színjáték írása kezdetekor) újra nyomatékot helyez az írói elhivatottságra, megújuló ,,íróprófétaságra” ösztönöz. ,,Nem tehetünk úgy, mint Jónás próféta, aki bement Ninivébe, kikiáltotta isten üzenetét, s a futótök levelei alá húzódva egy közeli hegyről leste a város pusztulását. Be kell mennünk Ninivébe, el kell vegyülnünk a magyar életben, s ha nem is ízlik, bele kell nőnünk minden szervébe, ott kell lüktetnünk minden életmegnyilvánulásában, mert ezt kívánja az idő.” Egyfelől tehát a néppel való ,,elvegyülésre”, ,,prófétaságra”, közéletiségre készül, ugyanakkor írói alkata személyes, erősen él benne a vallomáskényszer; ő is, mint egyik regénye, az Utolsó kísérlet hőse, Jó Péter „örökké a maga labirintusában lohol.” A későbbi művei — mint pályája elemzése kimutatja — egyéni élethelyzetet tételeznek fel s egyben személyes cselekvést is jelentenek. Gyermekkora lírája ömlik át később az Emberi színjátékba, a Gyásznak kislánya halála ad életet. Ugyanígy sorolhatnánk szinte valamennyi művét, amelyekben rendszerint egy-egy (többnyire negatív) tulajdonságát írja ki, s így kapcsolható a Mauriac—Forster típusú regényírókhoz. írói természete személyességét maga Németh László is pontosan jellemzi későbbi Móric7-könyve egyik részletében, amelyben kettejük írói módszerét veti egybe. ,,Az bizonyos, hogy (t. i. Móricz — Z. Z.) lelkiismeretes tanuló volt: mindig készülten jött a regényírásba. Amikor az Iszonyt elkezdtem, mondtam is neki: én úgy ülök előtted a padban, mint a készületlen diák. Nálad mindig éreztem a beolvasztott tudást. Én azonban mindent az emlékezetemből húzok ki. Ezért nem vagyok igazi epikus. Sosem voltam gyűjtő: az iskolában sem volt sem bogaram, sem herbáriumom, sem bélyegem. Most sincs: se alakom, se szótáram, se anekdotám. Csak ahogy a szenvedéseimből előgomolyog.” Hogyan kiálthatja ki az,.isten üzenetét” a magyar Ninivében, aki csak önmagáról tud szólni? E dilemmában manifesztálódik először a Németh László-i életmű alapkérdése, a személyes hajlam és az objektív közösségi normák egyeztetési szándéka. Szükségességét ekkor a pályakezdő útkeresés alkotáslélektani mozzanata veti föl, jóllehet a kérdésnek erős világnézeti oldala is van. A megoldást Németh László ekkor a Készülődés kritikáiban és tanulmányaiban keresi, később, a harmincas évek világnézeti éhsége miatt a Tanú lapszámaiban. Lényegében azonban maga a teljes Németh László-életmű szüntelen újrafutás és kísérlet a probléma megoldására, bár a különféle egyeztető kísérletek ellenére valójában az egyén kettős elkötelezettsége mindvégig antinómiája marad az írói és emberi világának. Később, például aTanú „világnézeti” kísérlete, a belső növéstervhez való ragaszkodás sem hozta meg az objektív közösségi normákba való beolvadást. így alakult ki az a kettős meghatározottság, amely az író világ- és sorsérzésének mindvégig fájó, voltaképpen tisztázatlan és megoldhatatlan problémája maradt — de, tegyük hozzá: éppen ebben rejlik gondolatai drámaiságának (így egy újabb műnem meghódításának) a lehetősége is. Miképp törekszik tehát Németh László, hogy a Készülődéstanulmányaiban (idealista 19
