Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 12. szám - Németh László írói pályakezdésének 50. évfordulója - Németh László: Pusztuló kertek

nak nem alkalmas. Ezt úgy értettem, hogy az író gyorsan fölfogja, kiszívja egy-egy foglalkozás lehetőségeit, hangulatát, de ha űznie kell, nem állja meg benne a helyét. Én elég sok foglalkozásban kontárkodtam, de cáfolat erre az állításra (bár a hírem ott is védett) csak a tanárságom lehet. A kertészkedésem semmi esetre sem. Mért vagyok rossz kertész? Mert gondolatokkal tüzeltem magam a kertészetre, a gondolatok pedig kihagyok, másfele mennek. Apámban nem volt kertész becsvágy, de mint sátorkői vendég, azonnal tépni kezdte az úton a gyomot. Én a magam kertjében sem téptem, s nem teszem azt a száz más irtó, igazító mozdulatot sem, ha csak külön rá nem szánom magam, ami a kertészmunka láthatatlan, de lényeges fele.

Ezzel áll összefüggésben, hogy a megfigyelésben is hanyag vagyok; meg kell biztatnom magam, hogy én most tanulmányozni fogom a növényeket, hogy a szembeszökőt is észrevegyem. Az iskolám is hiányzik, nem volt aki megmutassa a dolgokat. Eleinte sok mindent elolvastam, de a könyvben leírtra, a képen mutatottra (ezt már mint orvos is tapasztaltam) a valóságban nem tudok ráismerni. A barackfákról ültetésnél letépték a fajtajelző lapot. Egy nyáron termésidőben nekiláttam, hogy megállapítsam, melyik Mayflower, Alexander, Champion és így tovább. Egész diagnosztikai táblázatot csináltam: fehér húsú, sárga húsú, magvaváló, duránci, nagy rózsaszín, apró piros virágú; illesztgettem a jeleket, s végül is csak az Elbertát ismerem meg teljes biztonsággal, amelyről megmondták, hogy az. A mandulafa ágszáradását is csak nagy tanácskozások után azonosítottam a könyvben látott moníliás ággal. S különösen súlyos következménnyel járt, hogy a pajzstetú't nem ismertem föl. A szomszéd kertek lepedékszerű bevonatát még csak igen, de az elszórt pettyeket a magam fáin, nem. Akit megkérdeztem, azt mondta, rászáradt Neopol-csöpp. Máig sem tudom, az volt-e vagy sem. A legnagyobb fogyatkozásom azonban, hogy nincs meg bennem az a derült közöny, ami a kertészethez kell. Ez az idilli foglalkozás végül is állandó gyilkolás, nemcsak a kártevőt, gyomot, de a gyengébb, elbetegedett fákat is folyton cserélni kell. Én sajnáltam, mentettem őket. Égyik barackfánknak már csak egy főága maradt meg, s én még mindig vitáztam a megszokott kórtestvérért. A feleségem, akinek nem voltak kertész álmai, sőt az enyémekkel is harcban állott, végül is jobb kertész lett mint én. A szobanövényeiről átvitte szeretetét a ház körüli évelőkre is. Füredi útjairól állandóan hozza, s dugja a földbe a palántákat; ki megmarad, ki nem, de a kert, ha kicsit ötletszerűn is, virul; újabban hajtásmetszésre, gyümölcsritkításra a barackosban is ott feledkezik, s könyörtelenül irtja a hátam mögött a betegségterjesztő fákat és ágakat. Van tehetsége a kertészethez, csak időnként el-elutazik.

Vannak azonban az efféle kerteknek tanulságosabb, nem a kertészből eredő hibái is. Az első: ezen a helyen nem lett volna szabad gyümölcsöst telepíteni. Az erdő csak a turistának ózondús paradicsom, a kertésznek, aki a gombás leveleket, pillefészkes fákat nézi: lepratelep. S a sok közelebbi fertőzésfészek! Elültetett, s itthagyott, lebetegedett fák. Körülöttünk csupa ilyen kert van, az egyiken szép vaskerítés őrzi az Amerikába került tulajdonos elvadult, madurás dzsungelét. Ilyen helyen a kertésznek nemcsak a magáét kellene védeni, de a környéket is. Túlságosan nagy is a gyümölcsös. Amikor megvették, olcsó volt a föld (a vöm a motorbicikli árán vette meg, amely a fehérvári úton ledobta magáról), vettek hát jókorát. A két testvér telkén a gyümölcs megvan vagy hatszáz öl. Ez egy szempárnak, a karról nem beszélve, ha nem főfoglalkozása, túlságosan nagy; hol itt, hol ott üti föl fejét benne a vad természet. A telepítésnek is megvan a dilemmája. A szomszédok eleve óvták az ültetőket: ha már gyümölcsössel akarják az életüket keseríteni, itt nem megy csak az őszibarack, a szőlő s a mandula. Az ültető viszont azt szeretné, ha tavasztól őszig minden gyümölcsöt a maga fájáról kóstolhatna végig, s bízik benne, hogy nála másképpen üt ki a tapasztalat.

így aztán abban állapodtak meg, s ezt folytattuk mi is, hogy a ház körül legyen min9