Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 11. szám - KRÓNIKA - Kovács János: Válasz Mészáros Kálmán észrevételeire
liumában megírt igeformulákat használják: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében...” (Mt 28:19, 20.) Meg kell jegyeznünk itt, hogy a bemerítési szertartás nem azonos az igeformulával, amit azon elmondanak. A szertartás a víz alá merítés vagy leöntés tekintetében különbözik egymástól. Előzőleg már meggyőzött arról, hogy a gyermek- keresztség a nagyszülők „hazárdjátéka”. Később pedig azt mondja, hogy több lelkész együttes véleménye szerint a szekták ereje abban van, hogy felnőtt korban bemerítik tagjaikat „szemben a köztudatban tradícióvá csontosodott gyermek- keresztséggel”. A megkérdezett lelkészek ezt nagyon jól látták. A szerző megállapítja, hogy „a fejletlen világnézet, a világnézeti tisztázatlanság. . . a deviáns vallásossághoz vezet”. Ezzel előző megállapításának mond ellene, amikor a bemerítésről, mint a „kifejlett vallási világnézet tükrözőjéről” beszél. Az olvasó számára szokatlan kifejezés, az „isten-istenség” fogalma, de lássuk az összefüggéseket. „A szekták híve szerint a beavatás olyan erőt kölcsönöz, amely a teljes üdvbizonyosságot adja. A bemerítettek más emberekké lesznek, részesei a titokzatos isten-istenségnek. A deviáns vallásosság ereje ebben rejlik.” A deviáns szó ugyan elmarasztaló, de szabadon lebeg, egyáltalán nem győz meg a szekták tévedéseiről. A tanulmány szerzőjét sokszor bosszantotta „a baptisták kiállhatatlan mosolya”. Ebből a mondatából az következtethető, hogy sajnos, néhány fölényeskedő baptista diszkrét mosolyából általános következtetéseket vont le. S ezt nem tárgyilagosan, hanem bosszúságában cselekedte. Bár nagyon nehéz feladat, de szakdolgozatoknál nagyon kívánatos az előítéletmentesség. A rokonszenves és barátságos emberek többségben vannak a baptisták között, ez tapasztalati tény. Véleményezése közben érdekes mondatot találunk: „Vélt erényei mellett legnagyobb gyengéje az ősmodellkeresőknek, hogy a hit egyszerűségét vesztették el. Túlméretezetté váltak alapelveik: a fegyelem, a szeretet, a testvériség.” Vajon lehet-e túlméretezni a szeretetet és a testvériséget? Vajon a gyengeség jelének mondha- tó-e a fegyelem? — Hiszen egy humánus társadalom sem nélkülözheti ezeket az erényeket: fegyelem, szeretet, testvériség. A távlatok című szakasz egyetlen mondatára kell még rámutatnom. „A teológusok a modern ember számára már nem tartják alkalmasnak a nagy tömeggyülekezeteket. A keresztyénség jövőjét a kis intim csoportokban látják. A 'nagy templomi gyülekezetekben elveszik az ember’. A kisközösségben bontakozhat ki egyénisége és hitvilága”. Ezután a megállapítás után disszonánsán hangzik a dolgozat záró sora: „A hamis tudatot — a szektákban — még nem kezdte ki a józan kétkedés.” 3. Észrevételeink summázása Hiányzik a következetesség. A Szabadegyházak Tanácsába tömörült „kisegyházak” szektásságáról például ezt a játékos képletet lehet felállítani a tanulmány alapján: volt, nincs, mégis van. A deviáns fogalmának meghatározásánál nem megnyugtató az, hogy „eltér azoktól a vallási normáktól, melyek a köztudatban a történeti egyházak révén ismertek”. Az elfogadható mérték egy vallásos szekta megítélésénél csak a Szentírás lehet. A szekták önkényes, a Szentírásnak ellentmondó magyarázatokra épülnek és a Biblia igazságához képest deviánsak. Megítélésünk szerint egy ilyen tanulmány nem segíti elő az egyházvezetők azon fáradozásait, hogy az egyháztagok sajátos hitélete mellett a mindennapi élet területén egyre hasznosabban épüljenek be szocialista társadalmunkba. MÉSZÁROS KÁLMÁN SZÉT szakterületi alelnöke VÁLASZ MÉSZÁROS KÁLMÁN ÉSZREVÉTELEIRE Sajnálom, hogy úgy olvasták és értékelték a szektákról írt szociográfiát, mintha teológiai értekezés lenne. Az a „következetesség”, amit önök vártak, teológiailag is nehezen elérhető, mertakisfelekezetek hitelvei nincsenek mindenki számára elérhető módon „hitvallásba” foglalva. Tapasztalataim alapján a különböző kisfelekeze- tek élesen szemben állnak egymással. Amiből arra lehet következtetni, hogy maga a SZÉT is egy heterogén közösség, mindamellett, hogy vannak egységtörekvéseik. A SZÉT belső feszültségeire is bőven lenne példám, de a szociográfia írásához az is hozzátartozik, hogy az író sokkal kevesebbet ír le, mint amit tud abból a sokrétű anyagból, ami rendelkezésére áll. A „felméréseket” nem „hat helységben és néhány tanyán” végeztem. Például nem írtam le a Solt, Dunavecse, Apostag községeken áthúzódó jehovista mozgást, amely Dunaföldvárról jön át. Nem közöltem a Dunavecsén élő nazarénusok felmérését sem. A Duna—Tisza köz megjelölés nem túlzás, mert a Duna és a Tisza túlsó partjáról is van információm. A bonhoefferi gondolatot nem tudom, hogy miért tartják rossz indításnak. Bonhoeffer nem lehet konklúzió.
