Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 11. szám - KRÓNIKA - Mészáros Kálmán: Észrevételek Kovács János Szekták a Duna-Tisza közén c. tanulmányához

A dolgozat anyagát két fő csoportba sorolhatjuk: ezek az irodalmi idézetek és a saját anyag. Mindkét csoportról külön-külön szólunk.

I. Az irodalmi idézetek

A dolgozatot a mindnyájunk által nagyrabecsült Bonhoeffertől vett idézettel vezeti be a szerző. Ez az idézet azonban jobban betöltötte volna neki szánt funkcióját, mint konklúzió, a dolgozat sum- mázásában. Az olvasóban ennek az idézetnek a nyomán az az érzése támad, hogy a szerző nem lesz elég tárgyilagos, holott teljes igyekezettel törekedett a tárgyilagosságra.

A szekta definícióját a Vallástörténeti Kislexikonból vette a szerző. Megérte volna a fáradságot, hogy a fogalmak tisztázása érdekében teljesebb, részletesebb meghatározásra alapozza dolgozatát, hiszen a szektának vannak sajátos vonásai, amire a tanulmányban végig utalni lehetett volna.

Nem hangzik elég meggyőzően az 1931-ből vett Csikesztől származó idézet. Túlságosan régi egy ilyen idézet, egy ennyire lényegbe vágó kérdés eldöntésére: „a mai szekták teljességében importok, s külföldi anyagi és szellemi erőforrások táplálják. ..” Mióta ez az idézet napvilágot látott, már hazánkban végigsöpört egy világháború, és megvalósult a szocializmus.

Egyébként rokonszenvessé teszik a szektákat azok az idézetek, amelyekből kitűnik, hogy a szocializmus előfutárainak tekintették őket az úri Magyarországon.

A szerző részletesen belebocsátkozik Ch. T. Russel jövendöléseinek fejtegetésébe, azután az adventistákat tárgyalja, de csak jóval később (10. I.) mondja el, hogy kik azok a Jehova Tanúi.

A dolgozatban sokszor előforduló „deviáns" jelzőt nem tartjuk elég meggyőzőnek a szektákra vonatkozólag, mivel maga a szerző mondja el, hogy a történelmi egyházakban „a vallásosság fogalma hagyományos szokássá, egyhangú, élettelen gyakorlattá silányult, és az egyháziasság a külső konvencionális formaságok gyakorlásában merült ki”. Ha ez így van, akkor a deviáns fogalom pozitívumot jelent, és a szekták helyesen cselekedtek, amikor hátat fordítottak annak az egyháznak, amely „megüresedett”.

2. A saját gyűjtésű anyag

Elismeréssel kell szólnunk arról, hogy a szerző tanulmányának nagyobbik fele saját anyagot tartalmaz, vagyis személyes anyaggyűjtés eredménye.

Le kell szögeznünk azonban, hogyha a szerző szándéka az volt, hogy olvasóit felvilágosítsa arról, hogy mik a szekták, a történelmi egyházak és a szabadegyházak ismertetőjegyei, ez a szándéka nem sikerült. Mert kimondja ugyan, hogy van szabadegyházak közössége, de így fogalmaz: „A felszabadulás után a szekták nagy része a Szabad- egyházak Tanácsába tömörült, melynek tagjai a

„kisegyházak" nevet kapták”. Egy közösségnek nem azáltal szűnik meg a szekta jellege, hogy valamilyen csoportosulásban részt vesz, hanem hitelvi felfogásának megváltozásában. Az sem szüntetheti meg egy kis egyház szekta voltát, hogy „orientálódik a két protestáns történelmi egyház felé”. A dolgozatból az tűnik ki, hogy „Ilyen értelemben Bács-Kiskun megye területén csak Jehova tanúi a szektások”. Ha így van, akkor miért szól a baptistákról, H. N. Adventistákról és a nazarénusokról, mikor a tanulmány címe a szektákról való értekezést ígér!

Köztudott, hogy az 1947. 33. §. kimondja: „A baptista egyház a többi vallásfelekezettel egyenjogú egyház.” Atanulmány pedig egymás után tárgyalja a baptista, pünkösdista és nazarénus közösséget. Ezt azzal vezeti be, hogy „néhány szektagyülekezet kialakulását megismertetjük”. Ez már azért sem megokolt, mert előzőleg kimondta, hogy csak a Jehova tanúit tekinti szektának.

A kiskőrösi Baptista Gyülekezetről, amennyire alaptalan azt állítani, hogy az evangélikusok „segítségével” indult fejlődésnek, éppen olyan tévedés,hogy,,a Nyugatról bejövő dollárok segítségével” fejlődött a megye legnagyobb gyülekezetévé.

A Jehova tanúinak sok időt szentel a tanulmány írója. Az interjú műfajában megírt példákból alig kivehető, hogy elmarasztalja-e, vagy népszerűsíteni akarja a jehovistákat. „Egy érdekes beszélgetésem volt egy diplomással. . bekezdéssel megint a „szektásoknak” kedvez. Megállapítja, hogy amit a diplomás elmondott, más, mint egyháza dogmatikája. A szerző szavaiból kitűnik, hogy a diplomásnak van kialakult világképe, csak nem azonos az egyházéval, akkor ebből az következik, hogy a szekták világképével azonos.

A „Bemerítettek” címszó alatti szövegben vegyesen használja a keresztelés és bemerítés fogalmát. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy a szektákra gondol-e, vagy a történelmi egyházakra utal, amikor a következőket beszéli el: „Nem árt az a gyereknek! És ki tudja, hogy mi van! Olykor a keresztség misztikus varázserővel bír: nagymamák lopva kereszteltetik meg unokáikat — nehogy valami baja essék szegénykének!” Vagy „nem élhet úgy, hogy ne legyen védőszentje!"

Vajon melyik szektára gondolt a szerző, amikor e sorokat feljegyezte ! A „szekták” ugyanis nem keresztelnek gyermekeket. Egy pillanatig sem kétséges, hogy a fenti sorokat pejoratív értelemben jegyezte fel a szerző, s most azután teljes kétségben hagy afelől, hogy a szekták, akik felnőtteket merítenek be, miért deviánsak? A szektáknak, különösen a russzelista szektának vannak sebezhető pontjai, de ez nem a bemerítés gyakorlása. Hanem az, hogy asszociálisak, a Szentírást betű szerint magyarázzák ott, ahol jelképek vannak, és jelképesen fejtegetik ott, ahol betű szerint kellene venni.

A bemerítettek tárgyalásánál arról szól, hogy „a bemerítési szertartások eltérnek egymástól. Van olyan csoport, amelyben a történelmi egyházak bevett gyakorlata szerint a Máté evangé95