Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 11. szám - MŰHELY - Romsics Ignác: „Az Alföld” - Kecskeméten

állapításai ma is érvényesek, bármelyik irodalmi folyóiratunk közölhetné. Többek között ezeket írja: „Ady a legmagyarabb magyar költő Petőfi mellett”, „istenfogalma olyan, amelyet nem alapoz meg vallásos érzés és amelyhez nem járul rítus”. Végül:.,... nem a proletárság költője. Mélységesen együttérez a proletártömegekkel, átérzi harcos ideológiájukat, de mind;g kívülről szemléli küzdelmeiket”, költészete „a radikálisok törekvéseinek megtestesülése, ennek az ideológiának a legmagasabb rendű művészi transzpozíciója”.

Az eddig ismertetett közlemények általában a politikai élet publicisztikai szinten megragadott problémáival, ill. a magyar, különösen pedig a Duna-Tisza közi és kecskeméti társadalom viszonyaihoz kevésbé vagy egyáltalán nem kötődő elméleti kérdésekkel foglalkoztak, valóságfeltárás nélkül. A társadalom, vagy politikatörténésznek együttesen is kevesebb információt nyújtanak, mint az a most ismertetendő három kis tanulmány, amely a Duna-Tisza közi valóság egy-egy kicsiny részletét közelíti meg. Dr. F. (valószínűleg szintén Buday Dezső) a századelő statisztikai felvételének adataival bizonyítja, hogy az eddig dunántúli betegségnek ismert egyke a Duna-Tisza közén, többek között Nagykőrösön is felütötte a fejét. Borostás Sándor Kultúra és latifundium című cikke a korabeli Kecskemét szubjektív hangvételű miniatűr társadalomrajza. Különösen jól sikerült az a rész, amelyben a kecskeméti paraszt mentalitását a város birtokviszonyaiból vezette le. Benedek József az alföldi kisipar válságáról és a kisiparosok politikai tömörülésének szükségességéről írt.

Az elméleti és valóságfeltáró cikkek mellett mindegyik szám tartalmazott szépirodalmat is. A Halász Józseftől közölt 4—5 vers egyszeri elolvasása után mindenki számára nyilvánvaló, hogy költőjük Ady- epigon, de legalábbis költészete Ady-motívumokkal terhelt. Nagylelkűbb olvasója talán elhinné neki, hogy az ismételten felbukkanó magányérzés nem intellektuális póz, hanem valós élmény, de a művészi megformálás hibáit, mindenekelőtt jelzőhasználatának az önállótlanságát senki sem írhatja a javára. Bizonyítékként két versének egy-egy versszakát közöljük:

„Hajótörött vagyok, ki bús magában Lebeg a háborgó tenger színén,

Vergődöm, jaj, az élet viharában A barátok fekete tengerén.”

*

„Feketén szárnyal a végzet felettem,

Utam kimérték rejtelmes kezek.

Tarka álmok hajótöröttje lettem,

A bánatok tengerén evezek.”

Halász József annyival volt több a helyi lapok „költőinél”, hogy nem Szabolcskát, hanem Adyt másolta. Művészileg Elek Alfréd és Sisa Miklós egy-egy novellájáról sem lehet sok jót elmondani, mindkettő mint kordokumentum érdekes. Az „És senki sem vette észre, hogyjézus Ő” című Sisa-novella cselekménye — a polgári főhős etikai meggondolásoktól vezettetve fokozatosan krisztusi tulajdonságokat ölt magára, megtagadja osztályát, és azonosul a proletársággal — az etikai lázongásban testet öltő romantikus antikapitalizmus megfogalmazása. A gondolati mag természetesen Dosztojevszkij messiánizmusá- nak az illusztrációjaként is felfogható, de az írásmű hevülete amellett szól, hogy — a fiatal európai értelmiség egy részéhez hasonlóan — az életérzés az író sajátja volt.

Az Alföld mint szándéka szerint társadalomtudományi folyóirat nem tarthatta, s általában nem is tartotta feladatának, hogy az országos vagy a helyi napi politika kérdéseiben véleményt nyilvánítson. Allástfoglalt viszont Kecskemét kulturális életével kapcsolatos minden fontos kérdésben. Kettőt emelünk ki ezek közül, Bárd Endre Nyilvános könyvtárak című cikkét és a„színház-ügy”-gyel kapcsolatos véleményeket. A könyvtár alapításának gondolata 1897-ben, Kada Elek polgármestersége idején merült fel először. Szilády Károly irányításával meg is indultak a munkálatok, melyek eredményeként rövid idő alatt 3—4000 kötetnyi anyag gyűlt össze. Gyakorlatilag azonban a könyvtár 1914-re sem vált használhatóvá. Bárd Endre — Szabó Ervin könyvtárelméleti tanulmányaira és budapesti gyakorlatára hivatkozva — a könyvtár olyan elhelyezését és személyi ellátását követelte a várostól, hogy az a szó szoros értelmében vett nyilvános könyvtárrá alakulhasson. Olyanná, amely az „alsóbb néprétegek” művelődését is szolgálja. A „színház-ügy” 1914-ben azt jelentette Kecskeméten, hogy Kiskunfélegyháza, Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét együttesen sem tudott egy olyan állandó színházlátogató közönséget biztosítani, amelyre alapozva Mariházy Miklós és társulata biztosítottnak látta volna anyagi egzisztenciáját. Többszöri fenyegetőzés után ezért 1914 tavaszán Mariházy bejelentette, hogy társulatával együtt elhagyja a várost. A Magyar Alföld és a haladó polgárság erre akciót indított a színház Kecskeméten tartásáért. Az Alföld Barack és kultúra című pamfletje arra buzdította a tehetős parasztságot, hogy az ekkor már igen rentábilis barackszüret ne csak a vendéglők jövedelmét növelje, hanem jusson abból a kultúrára is. A vita érdekes mellékterméke Mariházynak és Fenyő Sándornak, a mozi bérlőjének pur- parléja a színház, ill. a film jelenéről és jövőjéről.

61