Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Varga Domokos: Az elátkozott kanális
szittyók, kákás rétek, gödröslaposok, kelők, sömjékek, tisztások, pocsolyák, amelyek közül a partos részek: hátak, högyek, hajlatok, korhányok, telkek, ormósok, szigetek emelkedtek ki. Az idestova két évszázada tartó hazai vízszabályozások a Dunántúlról, Tiszántúlról, de a Duna—Tisza köze délebbi területeiről is túlnyomó részt eltüntették már a hajdani vízivilágot, amikor itt még szinte háborítatlanul vándoroltak, rekedeztek és poshadoztak a vadvizek. Századunk elején — 1903-ban — jegyezte fel Grüli Vilmos agrogeológus Kunszent- miklós és Alsódabas vidékéről: „Vízrajzi tekintetben azok a mocsarak, turjányok említendők, amelyek a homokhátakkal egyetemben a fölvett terület képét adják. Ilyen mindjárt Kunszentmiklóstól keletre a Dávidszék, a Gyékénytó és a Paprét, mely utóbbi kettőben a víz csak egymást követő igen száraz esztendőkben apad ki. Továbbá az észak—déli irányban hosz- szan elnyúló Szittyó, valamint a Farkasordító; Puszta Ürbőn a Szittyó turjány, mely a Sári víz déli nyúlványa. A Sári víz észak felé a Bugyi alatti úgynevezett Második turjány- ban és a kisebb Első turjányban folytatódik. Ilyen a dabasi Vizesnyílás által a Sári vízzel összefüggő Nagyvíz és a Babádok keleti oldalán elterülő Nagy turjány, Farkas turjány és a Rókás mocsár is . . . Legtöbbjük kiszárad nyár elején, még a Sári víz is, csak még a Nagy turjány 1—1,5 m magas zsombékai között csillan föl a víz.” Jellemzők a nevek: Farkasordító, Farkas turjány, Rókás erdő, Rókás mocsár. Hogy a rókáknál maradjunk, a leírt területtől délre fekvő — Izsák melletti — Kolon-tó nádasai közt ma is sok róka rejtezik, s fogdossa a környező tanyák óvatlan tyúkjait. Fog- doshatná ugyan a fácánokat is, mert tele velük a nádas — van elég sziget, aminek a fáira éjjelente felgallyazzanak —, de a fácánok futni is fürgébbek, s jobban is röpülnek a házi tyúkocskáknál. Csibéikből így is sokat elkapnak a rókák, tojásaikat is kiiszogatják, ha sikerül egy-egy fészekre rábukkanniuk, de felnőtt fácánokra vadászni, úgy látszik, bajosabb mesterség, mint a tanyákbeli baromfiakra. Holott a parti nép inkább a fácánok vesztét kívánná, mert itt szőlő szőlőt ér, s a vadászok által hasznos madárnak kikiáltott fácán szereti az érő fürtöket csipegetni. „Csípik ám, csak a csumájait hagyják” — mondja egy öreg paraszt, akihez betévedek. S aztán már panaszkodik is tovább, élve az alkalommal, hogy van kinek: „Annyi a fácán, mint a férög. Rengeteg szokott lönni a rétbe, bent vannak a nádasba, mög a fákon ücsörögnek, éccaka, még a szöllő amég nem kezd édösödni. Akkó aztán gyünnek rá falkába, hogy a róka hordaná el mindet!” De a róka, mondom, inkább az ő tyúkjait hordja. Bár néha rosszul jár velük. „Viszi ám a róka a tyúkot, de a kutyák má utána, a három kutya. Eelmönt olyan negyven lépésre, ötvenre, ott az a bódé, ott letötte a tyúkot, de a kutyák má rajta vótak, egyik eerű, a másik aarú, fogták, marták, nem eresztötték ee. Mönt vóna ám pedig, szaladt vóna, de má nem möhetött. Szalad a mama is, kap egy botot, még ű is vágott rá egy nagyot. De nem vót abba szusz, má egy szikra se, mögfujtották a kutyák. Mög is tépték, istenössen, micsináljak vele, nem jó ez má semmire, fölakasztottam aara a möggyfára, aara az üvegmöggyfára, ott a szöllő sarkába. Aki eemönt itt az úton, mind mögnézte: emmög má hogy mászott föl aara a fára? Mondom nekik: möggyet akart szönni, de utánna kűdtem a három kutyát, oszt eebántak vele kögyetlenű. Hát el is bántak, csak nem a fa tetejin. A tyúkot így is mögfujtotta, de csak mink öttük mög . . ” Panaszkodik a bögölyökre is. Azokat is a félig lecsapolt, de ma is mocsaras tó termi. „Csapom agyon, egy helyibe öt gyün. Ezöksose fogynak ki. Mink hamarább kimúlunk a világbú. Tudja a Jóisten, mér szeret itt annyira, de annyi van!” No de szúnyog sincs kevesebb. 30
