Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 11. szám - Dékány Kálmán: Tisztítótűz (Elbeszélés)

mások is követik, fölfedik a rosszindulatú ferdítést. De amikor leül, a tekintetek sugara kialszik, sunyító hallgatás telepszik a teremre.

Szokolay kezében megrándult a söröspohár, hirtelen a szájához vonta. ízlelgető megszakítások nélkül egyhuzamban itta fenékig.

Kint, a szabad levegőn megszédült, de az agya tompult, jótékony homály ereszkedett rá.

A villamosok kerengő csikorgása töltötte be a teret. Nézte a kis hídra vezető keskeny lépcsőföljáratot. Ott fönt lakik Illés. Onnan járt be hozzá vasárnaponként. Leült az ágya szélére és beszélt. Az iskola, a gyerekek ... Szinte állandóan ő beszélt, ahogy Szokolay szerette. Nem csalódott benne: az első üzenetre meglátogatta és végig kitartott mellette.

Fölkaptatott a lépcsőn. Kifulladt, mire a kis hídra ért. Motyója szétcsúszott. Sebaj, Illéstől majd zsineget kér és másik papirost.

Kifújta magát. Balra csupasz tűzfalát mutatta a sarki ház. Amott a dombtetőn a Vár. Tornyok, a levéltár csipkés homlokzata.

Azt mondta egyszer Illés, hogy itt Budán kellene laknia, nem a Nyugatinál. Kőszénfüst, piszok, idegesítő lárma. Hogyan szerezzen budai szobát?

Lift vitte a negyedik emeletre.

Illés széles válla az ajtónyílásban. Magához ölelte, a hátát lapogatta.

— Na, csakhogy rendbe hoztak. — A széles vállú, zömök férfi megütközve hátralépett. Orrát megcsapta Szokolay lehelete. Kimérten tessékelte beljebb, hellyel kínálta. Ő visszaült az íróasztalához, amelyet elborítottak a föltornyozott dolgozatfüzetek.

Szokolay a rekaméra telepedett. Kis poggyászát a szőnyegre rakta. Barátja szórakozottan lapozgatta a munkába vett dolgozatfüzeteket. Szokolay nem tudta mire vélni hűvös szótlanságát. A viszontlátás pillanatában még örült a jövetelének. Néha odabent is tapasztalta a szeszélyes hangulatváltozásokat. A látogatás elején derűs volt, a végére meg elborult. Egyszer azt mondta: Tudod Zsolti, talán attól olyan zavarodottak az emberek, hogy túlságosan sok az esemény, a külső történés. Már-már sok a történelem. Még be sem érhet bensőnkben az egyik, már zúgva támad a következő, akár a szélvész. Tördeli, csavargatja az embereket. — Ezt még tanárosan, könnyed, vidám hangon állapította meg, utána azonban kemény szavakkal tett neki szemrehányást. Lenkének fogta pártját. Csak annyit ismert el, hogy önző, nagyravágyó teremtés, mint a legtöbb nő, de megjegyzéseit helyénvalónak találta. Ő is célról, előrenézésről beszélt. Kénytelen volt rosszullétet színlelni, hogy abbahagyja.

Most köhintett.

— Zavarlak?

— Á, dehogy.

— Milyenek a dolgozatok?

— Hát... amilyenek a dolgozatok.

— És ... és mi a témája?

Illés arcizma megrándult.

— Ez mégiscsak sok, Zsolti! — szólt élesen. — Hónapokon át bajlódtak veled, hogy megemberelhesd magad, te meg újra kezded!

— Csak sört ittam — mondta csendesen Szokolay. — Csak sört. Nagyon szomjas voltam.

— Az nem tiszta sör volt. Éreztem a rumszagot. — Odébb pöckölte az előtte heverő dolgozatfüzetet. — Hát mi értelme van így az egésznek? Áldoztak rád: szívet, tudást pazaroltak. Ez visszaélés, öregem. Mi több: becstelenség!

— Nem — Szokolay szemlesütve dünnyögött. — Szédülök.

15