Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)
Otthagyta a kátránnyal tele hordót, pár lépést ment előre, és rákönyökölt a kőkerítésre. Megrázkódott, ahogy rákönyökölt a hideg kőre. A házak teteje lebegett előtte. Kiegyenesedett, és úgy összeszűkült előtte avilág, mintha csak egy kulcslyukon figyelné. Balog Mihály elment a munkásszállásra, átöltözött, és a többiekkel együtt — öten dolgoztak még vele a falujából — elindult az állomásra. Annyira sietett, hogy a kezét, az arcát sem tudta megmosni. Azt a ruháját vette fel, amelyben utazni és ünnepelni is szokott. 2. Aktatáskájuk madzagját nyakukba akasztották. Mind a hatan egyszerre léptek, az aktatáska egyszerre libbent előre és hátra. Balog Mihály érezte, hogy a madzag a csupasz bőrét súrolja, és a rohanásban az izzadság csípi a nyakát. Egyik kocsmából a másikba rohantak. Csak pálinkát ittak, „majd a vonaton bort iszunk”, mondogatták egymásnak. Vettek bort is, a legolcsóbbat, valahogy belenyomkodták a táskájukba az üveget. Ha fizettek, a pénzt a nadrágzsebükből vették ki, s a maradékot ugyanoda tömködték vissza. Reszkető kezük néha nem tudta szétválasztani az összeragadt papírpénzeket, ilyenkor a csapost vagy a pénztárost kérték meg, hogy vegyék ki a markukból a szükséges összeget. Balog Mihály a pályaudvar előtt talált egy virágboltot, és megvette a koszorút. Amikor kézbevette, könnyűnek találta, és maga előtt tartva vitte ki a virágboltból. A többieket a vonaton érte utol. A koszorút a csomagtartóra helyezte, közel az ablakhoz. Mellé tette az aktatáskáját. Levetette a kabátját, tenyerével megsimította az arcát, és leült az ablak mellé. „A koporsót délelőtt megveszem, de előtte még kimegyek a temetőbe. Aladár mellé kellene temetni, de Aladár a temető szélén fekszik a legszegényebbek, a legszerencsétlenebbek között. Az asszonyt a dombra kellene temetni ... A dombon a föld is jobb, homokos, a temető szélén sok a gyökér a földben, meg a kavics. A sírásóknak pedig egy liter pálinkát veszek. Amíg ássák a sírt, megveszem a koporsót, s mire végeznek, haza is viszem.” A vonatablakból láthatta, hogy a peronon ennivalót árulnak. Főtt kolbászt mustárral. Erről jutott eszébe, hogy ma még nem evett. Sört és pálinkát ivott, de még nem evett. Az előtte levő ülésen barna, zsírtól átitatott papírból szalonnát csomagol ki a göndör hajú — Ernőnek hívják — cigány. Nagydarab kenyeret vesz a kezébe, nem vágja a kenyeret, pedig a bicska is ott van az ülésen. A szalonnából vág, a kenyeret harapja. Egymásra néznek. Balog Mihály nem szól. A göndör hajúnak szinte reccsen a szájában a kenyér, úgy harapja. Látszik rajta, hogy minél hamarabb túl akar lenni az evésen, vagy már meg is bánta, hogy elővette a szalonnát.. . Ismét egymásra néznek, a göndör hajú a bicskájával a padlóra mutat. A lába mellett egy üveg bor. — Igyál — mondja. Balog Mihály nem mozdul. A göndör hajú felemeli az üveget, és odaadja. Mihály iszik belőle, majd visszateszi a padlóra. Már-már mondaná, hogy a felesége meghalt, amikor a többiek is leülnek mellé. Kezükben egy-egy üveg bor. Kiabálnak és isznak. A hangzavarban már nem nyitja ki a száját, úgysem hallanák meg. A szomszéd fülkében is hangoskodnak, isznak, kiabálnak. Ernő befejezte a falatozást, s a megmaradt kenyeret és a szalonnát becsomagolja a zsíros, barna papírba. Bicskáját megtörli a nadrágjában. Aztán szájához emeli az üveg bort, amit az előbb Balog Mihály megkóstolt. Nyelvével csettint, és a mellette ülő lányt átöleli. A lány kacarászik, szomszédjai a combját fogdossák. A göndör hajú Ernő szájába veszi a lány kisujját és beleharap. A lány kiabál, üti, a másik kezével elkapja a 7
