Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)
fiú haját, és a térdéig húzza. A lány megrázkódik a fájdalomtól —a fiú a combjába harapott. Mindenki röhög, Balog Mihály pedig azon gondolkodik, honnan került ez a lány közéjük. A munkahelyen néha látta, de még egyszer sem utazott velük. A többiek tovább nevetnek, hangoskodnak. Mintha egyszerre mindenki mondana valamit, de csak az első szóig jutnak el. A lányt fogdossák, szorongatják, fogak villannak, kérges kezük ütközik, csapódik egymáshoz. A vonat elindul, és a férfiak egymást csókolgatva, táncolni kezdenek. Ernő — szája szélén még látszanak az előbbi étkezés maradványai, a zsírpettyek — gumicsizmával a lábán, megadja az ütemet. A többiek tapsolnak. Átölelik egymást, és úgy táncolnak. Ingük kicsúszott a nadrágból, és mint valami gyűrött, rövid szoknya, úgy lebeg rajtuk. Szőrös arcukat egymáshoz szorítják, az üvegeket pedig a szabad kezükben tartják a magasba. Körbe-körbe forognak. Néha ráesnek az ülésekre is, de utána ismét kezdik a táncot. Valaki lekapcsolja a villanyt, becsukja a fülke ajtaját. A táncot abbahagyják, de a kiabálást, az üvöltést nem. Valaki Balog Mihály mellé ül. — Idefigyelj, Sovány Balog, szereted a csibehúst? — Mit? — A csibehúst. — Hát... — Én a borjúhúst szeretem a legjobban, de a csibetest jobb. — Jobb — bólint rá tisztuló aggyal Sovány Balog. — Ez a csibetest előtted milyen? Tetszik neked? He? Na, Mihály tetszik, vagy nem? — Nagyon fiatal. — Az a jó, te birka, az a jó. A Mihály mellett ülő cigány megtörli a száját, feláll, és az ingét betú'ri a nadrágjába. Alighogy leül, az inge ismét kicsúszik. — Szóval kell, vagy nem, te birka? Balog Mihály az ablakon néz ki, a sötétségtől csak annyit lát, hogy az üvegen esőcseppek futnak végig. Az esőcseppcsíkok megsú'rú'södnek, és lassan egymáshoz érnek. — Esik — mondja. — Hagy essen, te birka ... Ne azzal törődj. A csibetest itt van. Újra eszébe jut, hogy ma még nem evett. Á sötétség és az éhség olyan érzést kelt benne, mintha libegne vele a kupé. És minden verejtékben úszik, minden nyirkos körülötte. Az emberek ugyanúgy ragadnak, ugyanolyan nyálkásak, vizesek, mint az ülőhelyek. Bárhova nyúl, csak a piszkot, a vízben, izzadságban, alkoholban és alkoholszagban feloldott fekete koszt találja. ,,Éhes vagyok”, akarta mondani, de a szomszédja megragadta a vállát. — Itt van, te birka, gyerünk. Megfogta Mihályt, megmarkolta, ujjai szinte belefúródtak a vállába. Az ajtó felé lökte. Az ajtónak esett, s fejét beleverte az üvegbe. Megtapogatta a homlokát, úgy érezte, hogy vérzik.—Vérzik a fejem — kiáltotta, de senki sem hallotta a hangját. Az éneklés és a kiabálás zaja és lármája elnyomta. — Vérzik a fejem —kiáltotta újra, de már maga is tisztában volt vele: nemcsak a karjában, lábában, de hangjában sincs erő. Kinézett az ajtón, és látta, hogy a folyóson állnak, egymást szorongatják néhányan már a padlón feküdnek. Megpróbált kilépni az ajtón, arra gondolt, hogy jó lenne egy kis friss levegőt szívni, amikor visszarántották. — Te birka, hova mész? Nem emlékezett rá, hogy került a lány fölé. Ráfeküdt, de tehetetlen volt. A lány 8
