Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - MŰHELY - Kabdebó Lóránt: A világ képeiben (Nagy László költészetéről)
zajló drámában. A katharzis éppen ebből származik: e küzdelem egy-egy adott pillanatában szétnéz és elemzi a dráma állását. A küzdő, a küzdelemben épp akkor részt vevő szobrát formálja meg. A verset ihlető pillanat számára ez a drámai perc, ezt merevíti ki, jelezve előzményeit, és tudatában hordva a folytatást is. Itt nincs, nem is lehet más idill, de éppen a küzdelem, a küzdelemben való helytállás nemes szépsége az, amely megformálódik ebben a költészetben, a Laokoon szépsége ez, vagy Oidipuusz kathar- zisa, amelyet azzal érdemelt ki, hogy érezve akár saját vesztét is, elindította a drámát, mert meg akarta oldani a számára és közössége számára adódó konkrét rejtélyt, fel akarta számolni a veszélyt, amely mindnyájukat fenyegette. Nagy László ugyanezzel a rejtvényfejtő szenvedéllyel és intellektuális elemző készséggel végzi a maga vizsgálatait, mint ókori drámahős-eiődje. Minden vers egy-egy alaposan végiggondolt és pontosan leírt szituáció, a felépített képek a személyiség drámáját és az ezt meghatározó közösségi-történelmi helyzetet a maguk teljességében idézik. Tehát nemcsak egy ember-kép áll szemben különböző veszélyekkel, hanem — és ez az egyedi, megismételhetetlen, eltanulhatatlan — ez az ember korszakos hatóerejíí, mégis konkrét szituációval kerül szembe, nagyságát a feladat nagysága biztosítja. És ez a feladat sosem deklarált, hanem valódi, vérre-életre menő küzdelem. Ady küzdelmes szembeszegülése és József Attila pontos viszonylat-elemzései kapcsolódnak egybe Nagy László alkotásmódjában, — elődjeihez méltó megvalósításban. # * * Kérdés, hogy a kor konkrét viszonyelemzései és a bennük való küzdelmes részvétel nem mond-e ellent a Nagy László alkotta ember-szobroknak. Illetőleg fordítva: nem azért választja-e Nagy László saját módszerévé a küzdelem egy-egy kimerevített pillanatának megképzését, hogy így — legalább az esztétikum területén — feloldja ezt az ellentmondást, és megmentse lírai hősét a megsemmisüléstől, illetőleg a vereség tudomásulvételétől. Azaz már kezdeteiben—illetőleg az első történelmi csalódás idején — ezért esztétikai jellegű kategóriát (küzdők a szépért) használ etikai célja megfogalmazására, hogy előre biztosítsa költői vállalkozása számára a feloldó megoldást. így azután később kimondhatja, hogy a sors az idillt megölte, és azt is leírhatja, hogy hite veszélyben van, sőt elvesztette, a küzdelembe lépő ember szépségét a küzdelem reménytelensége mellett is fel tudja mutatni. Dehát lehet-e ellentét Nagy László költői világában a szépség, mint megvalósítandó cél és a valóság tendenciái között? Tudna-e Nagy László olyan, csak költői eszközökkel épített világot kreálni, amely ellentéte lenne annak a valóságnak, amelynek elemzésére, amellyel való szembenézésre vállalkozik lírai hőse. Ez az ellentét éppen lényegétől fosztaná meg ezt a költészetet: a valóságelemzés és helytállás vállalásának, költői folyamata megvalósításának szépségét semmisítené meg. Ha József Attila számára a szép a világ birtokbavétele, az ember számára való felhasználása volt (,,szép a forrás, — fürödni abban”), Nagy László számára éppen a világ konfliktusaiban való részvétel katarzisához való eljutás. És ez csak a konfliktusok pontos feltárásán és átélésén keresztül lehetséges. Azaz a Nagy László-i szép a valóság pontos és részletes feltárásának folyamata, mert a költő csak így vehet részt a világ viszonylataiban, ennek során formálhatja meg az adott szituációba lépő hős szobrát. És éppen ezáltal, ahogy egyszerre vállalja világa — világunk — konfliktusait és a benne való helytállás embert próbáló erejét, és ahogy bízik ennek az ember próbájának embert megtartó erejében, ez emeli Nagy László költészetét szocialista irodalmunk nagy teljesítményei közé. 73
