Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Szociográfusok tanácskozása Kecskeméten (Összeállította Zám Tibor)
éppen akkor, amikor ez a sajátosan „magyar műfajnak” vélt valóságábrázoló lehetőség hódítani kezd világszerte, mint a valóság epikus megidézésének utolsó lehetősége. Meglehet, az elbeszélés legősibb igénye kényszerül ily módon —átmenetileg — kerülő- útra. A nouveau roman művelői ugyanis általában nem szoktak esküdtszék elé kerülni, mint a Bovaryné szerzője. S ebből a szempontból egyremegy, hogy a klasszikus műfajok, a novella és a regény szőnyegén, vagy a „földön” birkózik nehéz anyagával az író, egyképpen nagyobb kockázatot vállal, és alkalmasint nagyobb közegellenállást, hipokrízist is kell legyőznie. De van ennek a kockázatvállalásnak egy rendkívül megnyugtató írói, erkölcsi kontrollja és biztosítéka: bebizonyosodott, hogy ebben a „hibrid” műfajban éppúgy nem lehet blöffölni és csalni, mint a szonettben vagy a terzinában. Magyarán: „jó szociográfiát csak tisztességes író írhat”. BERTHA BULCSU írása kapcsán jut erre az evidenciára a könyv egyik kritikusa. Amivel én is végezni szeretném ezt a tűnődést. Megtoldva azzal, hogy az új vállalkozás addig él, addig lesz érvényes, amíg a tisztességes írói szándékoknak ad otthont. AZ ÁTALAKULÁS KÖZELKÉPE (BATA IMRE hozzászólásából.) Szabad legyen rámutatni itt arra az elemi tényre, hogy bár a szociográfia kétségtelenül sok kritikai mozzanatot tartalmaz, de nem ez a lényegi jellemzője. (Különösen pedig minden szellemi, intellektuális teljesítmény szükségképpen tartalmaz kritikai elemet.) Sokkal inkább lényegi vonása a szociográfiának, hogy a társadalom rejtett, rejtőző, titokzatos, elfelejtett, végül is ismeretlen tartományait tárja föl. Folyamatot, téri összefüggést, és mindig részt, mint ahogy rész volt az is, amit az eredeti Magyarország felfedezése tárt föl. Abban különbözik az új sorozat a régitől, hogy nem a paraszti világ egészét osztja föl az írók közt, hanem különböző csapásokat vág a jelen társadalmának organikus teljességébe, s ezek a csapások képesek arra, hogy járható úttá kívánjuk őket. A hajdani szociográfia koncepciózus tervnek látszik, minthogy az is, de közvetlenül beláthatóan, mivel homogén tematika, határos elképzelés. Az új Magyarország felfedezése sorozatnak viszont nem látszik az elképzelése, mivel heterogén tematikájú, s határtalannak tűnik fel. Pedig van benne elképzelés és van határa. Miben áll ma a felfedezendő ország? Ami a mai társadalomban titokzatos, rejtett, rejtőző, kimondatlan vagy kimondhatatlan, egyszóval ismeretlen. Nem az egész, hanem a része. Nyilvánvaló a társadalom mobilitása. Fölsorolhatok azok az alapvető kényszerek, amelyek ezt a mobilitást kiváltották. Az iparosítás, a mezőgazdaság átalakulása. Számos következménye egyszerűen evidens. Evidens például, hogy az iparosítás munkaerőszükséglet. A mezőgazdaság átalakulása — munkaerő-felesleg. A következmény: a munkaerő a mezőgazdaságból az iparba áramlik. Mindez azonban csak a modell, ami a valóságban történik: számos mozzanatában váratlan, előre nem látott, rejtett, rejtőzködő, ismeretlen. Fölfedésre, föltárásra vár. A felfedezendő ország: a vándorló munkaerő, a vándormunkás, az életformáját váltó paraszt; a változás terrénumai; a tájegység, amely természetiből, civilizált lesz, vagy jelentőséget nyer itt, történeti jelentőségét veszíti ott; a nagy mobilitásból kimaradt holtvidék, mert olyan is van; a nagy változás váratlanul negatívumnak bizonyuló következménye, mint a legfontosabb, a demográfiai probléma; de következmény az is, hogy a tradíciós életformák levedlése nyomán túlságos a közösség didergése, kicsiny az ellenállása; másutt viszont új csoportképződmények — jövendővel ígéretesek — nem látszanak, holott elemi szükség a tudatosításuk; falu nő várossá, falu elnéptelenül; város iramosan fejlődik, de van-e 76
