Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Matkópusztai mozaikok
Mendel Gáspár megvette ezt a hegyet, Környékére fenyőerdőt ültetett, Közepére egy szép házat épített, Oda csalta össze a sok beteget. Gyógyításért összeget ő sose kért, Mert amit úgy adtak, tudta, többet ér, Hízó disznót, borjút, marhát is kapott, Mert tudták, hogy ő őszintén gyógyított Babonaság—bolondság (?) Olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy a szűkebb pátriában talált babonás hiedelmeket és szokásokat a tájon élő nép kizárólagos tulajdonának higgyük és etnikai jellemzőjének tekintsük. Lokálpatrióta feltevésünket megerősíteni látszik a nagy múltú és többé-kevésbé zárt rendszerű települések helytörténetében való búvárkodás: a népi képzelet — amelyek körébe a babonákat soroljuk — másképpen „csapong” a folyón innen, mint a folyón túl. Amikor azonban a néprajz áttekinti a babonák óriási tömegét, észreveszi, hogy abban egy ősi, a maitól eltérő gondolkodás törvényei munkálnak. Az emberi élet fordulópontjaihoz, a születéshez, a családalapításhoz, a betegséghez, a halálhoz, továbbá a gazdálkodáshoz, a természeti csapásokhoz, azok előidézéséhez és elhárításához kapcsolódó rítusok, praktikák gyakran azonosak vagy hasonlóak. És nemcsak az egy nyelvjárást vagy nyelvet beszélő népeknél, hanem a más nyelvú'eknél, más országokban, más kontinensen élőknél is! . . . Például a vasnak minden nép bűvös erőt tulajdonít. A vas ezer és egy változatban szolgál védelmül a népek babonáiban. Éppen ezért, mert a babonák ősrétegében rendszer van, amely mindenütt a primitív észmozgás azonosságára mutat, erősen kételkedem abban, hogy volnának külön rendszerbe foglalható „tájjelegű” babonák. Inkább arról van szó, hogy némelyütt a hagyományok szívósabbak, emiatt más népszokásokkal együtt a babonás népszokások — legalább emlékként — beleérnek a mába. Itt kell hangsúlyozni újból a tanyavilág hagyományőrző természetét. Ez a települési forma aközben és azután terjeszkedett ki, hogy a falu is belekerült a fejlődés áramkörébe. A civilizáció intézményesített áldásaiból a tanyavilág mindig kevesebbet kapott (ma is kevesebbet kap), mint a többi település: mindig kevesebbet, mint amennyit befogadott és befogadhatott volna. A Duna—Tisza közén zömmel a nagy családú szegény emberekből és kirajzott ivadékaikból lettek az állandó tanyalakók. Matkón is: cselédként, kisbérlőként kezdték és kisbirtokosokként gyökeresedtek meg a homokon. Visszamaradt és visszamarasztalt életformájukban az a szellemi és hitbeli hagyomány élt tovább, amit a faluvégi, városszéli szegénységből magukkal hoztak. Ez a legvalószínűbb magyarázata a Matkón megfigyelt határozott polarizációnak: annak, hogy a megismert családok egy része csak mendemondákból ismeri a babonákat, más részük hiszi (olyan „van benne valami” módon), sőt egyszer-másszor ma is alkalmazza még. „Babonaság—bolondság”. A magát felvilágosultnak valló ember így legyinti el a misztikus dolgokat. Mintha nem emlékeznék, hogy a második világháborút követő években exkluzív körökben is dívott az asztaltáncoltatás, a szellemidézés; a józan ésszel össze nem kapcsolható dolgok összekapcsolása; az eltűnt hozzátartozók keresése ősi módon, a szellem közvetítésével: a babonával. Példák sokaságával bizonyíthatnók felvilágosultnak hitt gondolkodásunk misztikus beütései közt az előjeleket, (kéményseprő, vénasszony, pap, fekete macska), a számbabonákat, (hetes, tizenhármas), amelyek a humoristák buzgalmából nem maradtak volna fent, ha a lelkünk legmélyén nem hinnénk bennük egy kicsit. Ha emberi kicsiségünk, sebezhetőségünk, elpusztíthatóságunk tudata nem sugallná sikereinkben, kudarcainkban a „jó” és „rossz” szellemek sorsunkba rontó létezését, akkor 39
