Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Szociográfusok tanácskozása Kecskeméten (Összeállította Zám Tibor)
legkülönbözőbb szövetségek és minden egyes állampolgár a maga módján egyre inkább az egészért érezze a felelősséget, ott az állampolgári felelősség vagy a dolgokról politikus fejjel való gondolkodás nyilvánvalóan közügy, mindenki ügye. Itt ismételném meg újra a kérdést. Miért kell akkor a sorozat, miért kell a szociográfia? Meggyőződésem szerint több okból. Egyrészt, mert a tudományos munkamegosztásnak, noha rendkívül progresszív folyamat, megvannak az árnyoldalai; a témák elaprózásához is vezethet; bizonyos fokú megcsontosodáshoz, elmeszesedéshez. A más oldalról jövő kihívások — ezt a szót most kollegiális értelemben használom — a párbeszédre való kényszer és kényszerítés, a tudománynak is jót tesz, és jót tesz azoknak is, akik egy másfajta, esetleg intuitív látásmóddal kérdeznek rá a valóságra. De szükség van a szociográfiára azért is, hogy ez a látásmód az állampolgárokban kialakuljon. Szükség van az ilyen típusú írásokra. Meggyőződésem; ha a hatvanas évek elején, vita folyt, hogy kell-e szociográfia, a vitát maguk a művek döntötték el Magyarországon. És ha kezdetben idegenül is fogadtuk vagy fogadták CSOÓRI-nak az első szociografikus írásait a szövetkezetesítésről, ha a Mélytengeri áramlást, ha VÉGH ANTAL-nak a Penészlekről szóló kitűnő írását, akár Szabolcsban, akár másutt, ha az első pillanatban a meghökkenés vagy a visszautasítás jellemezte is a fogadtatást, alapvetően mégis ezek a művek igazolták a szociográfia létjogosultságát. Az ellenzésekkel egyidőben kialakult a szociográfiával kapcsolatban egy pozitív közvélemény is. Ezt a sorozatot nem lehetett volna intézményesíteni, ha ez nem alakul ki. Meggyőződésem szerint a mélyebb ok az, hogy közben a magyar politikában, a szocialista politikában — általánosan a XX. kongresszust követően — megindult egy olyan fejlődési folyamat, amelyben nyilvánvalóvá vált, hogy az alkotó marxista gondolkodás és a döntések demokratizálásának előfeltétele az információk állandó cseréje, s szélesítése a lehetséges információs bázisokig. De még ennél is fontosabbnak érzem azt, hogy közben egy olyan magyar falu született, amelyet a dinamikus mozgás és az átalakulás jellemez. Hogy úgy mondjam, ez a falu, ez az új szövetkezeti intézmény oly mértékben erősödött, hogy elbírta ezt a polémiát, sőt a továbbfejlesztés igényelte is azt. Egy nagyon dinamikus és mozgó valóság hozta felszínre a problémákat, igényelte a választ ezekkel kapcsolatban. Tehát a kérdést a magam részéről összegezve és lezárva azt tudnám mondani, hogy a szociológia és szociográfia eredendően olyan eszköz és eszköztár, amelyet egy konszolidáló társadalom a saját javára tud hasznosítani. A reformok kidolgozásának nélkülözhetetlen eszköze. Bár különböző ideológiák különböző célra felhasználhatják, veszélyessé akkor válik, mikor maga a rendszer merevedik meg. Elemi érdekünk tehát, hogy maga a rendszerünk, a párt politikája és annak a dinamizmusa maradjon meg, akkor mindenféle beszédnek és konfrontációnak a konstruktív mederben maradását biztosítani lehet. KINEK A DOLGA? Tulajdonképpen még egy kérdésre szeretnék kitérni, más oldalról indokolva a szociográfia lehetőségeit és helyzetét. Volt DARVAS JŐZSEF-nek egy általam idézett mondata, mely azt kérdezte, van-e itt még mit felfedezni. És ha igen, az író dolga-e ez? Részben válaszoltam erre, most egy más megközelítésben szeretném végiggondolni a kérdést. Ha csak az volna, hogy egy tegnap még a világot felforgatni akaró ideológia ma kormányzó eszmerendszerré vált, és konszolidálnia kell, akkor is nyilvánvaló, 71
