Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 9. szám - MŰHELY - Pintér Lajos: Vajdasági magyar valóságirodalom
zelítő valóságábrázolást magas szinten példázza. Lőrinc Péter könyve az egyik, „Bánát magyar nyelvű polgári társadalomtudománya 1880—1918.” A tudományos cím valóban tudományos feldolgozást takar. A stílus sem szépirodalmi, hanem tudományos; a könyv korabeli szociológiai művek alapján írt történelmi korrajz. Okmányok, parlamenti, megyei, gazdasági egyleti jegyzőkönyvek alapján elvégzett rekonstrukció. Lőrinc Péter könyvében a történelemtudomány, a másikban, Bosnyák István könyvében az etika tudománya a szociográfiai feltárás segítőtársa. Bosnyák István alkotásában a vajdasági szociográfia csúcsát, a mai magyar szociográfia egyik csúcspontját kell látnunk (Laskói esték, 1965—66). Etikai-filozófiai szociográfia ez; a történelmi felelősség teljes tudatával indul hőse, a szerző; magas műveltséggel — élete régi tereire vissza. Nagy Lajos Kiskunhalom című szociográfiájának lehet egyfajta parafrázisa ez a könyv. (Keresett az összevetés, de a jellemzést segítheti talán.) Ami Nagy Lajosnál utazás, az Bosnyáknál a cselekvő hazatérés hite. A „szerep” Nagy Lajosnál írói: ezt látom; Bosnyáknál pedagógusi; ilyen és ilyen körülmények közé kerülve fogok dolgozni. A hagyományos szociográfiában a pozitivizmus módszerre; lépésről lépésre fölfedezni a tényeket, látszatok mögé húzódó lényeget. Ez Bosnyáknál a benne munkálkodás akaratlan kényszere. Adódik egy-egy helyzet, ami vagy segíti vagy korlátozza a személyiség cselekvő megvalósulását. Ebből a mindennapi életből „kiutazni” se lehet, mert nem az utazás a színtér, hanem a cselekvéshez, változtatni akaráshoz: kellene, hogy az évszázados kötelékek recsegjenek. Bosnyák könyve is sorolható a Symposion nemzedék mozgalmához. Egy új indulat képét illeszti a könyv hőse a meglevő, avultnak gondolt kerethez. Lázadás, amely a társadalomért munkálkodás egyetlen cselekmény-szálát bontja elemeire. A műfaj is új töltéseket kap, a könyv epikus üzenete is messzehangzó. Mivel a „szociográfia” értelmezése, a kifejezés használata meglehetősen rapszódikus, e tanulmányban is —, fontos lehet jelezni, hogy a középiskolás fokú műveltséghez milyen szociográfiai ismeret tartozik. Nálunk, Magyarországon ez a gimnázium IV. osztályának anyaga. Idézet a tankönyvből: ,,A tények pontos számbavételének szenvedélye és a montázstechnika mesteri kezelése teszi lehetővé Nagy Lajos számára, hogy meghonosítsa irodalmunkban az ún. szociográfiai leírást. Legjobb műve a Kiskunhalom ... A 30-as évek elején jelentkezik a népi írók csoportja, részben Nagy Lajos írásának hatására meghonosítják a szociográfiai leírást. Darvas József: A legnagyobb magyar falu, Féja Géza: Viharsarok, Erdei Ferenc: Futóhomok, Illyés Gyula: Puszták népe.”A Vajdaságban a III. középiskolai osztály anyaga a szociográfia. Bori Imre „Az irodalom élete III.” tankönyve a miénknél részletesebb megismerést tesz lehetővé. Az avantgárdnak nevezett irodalomelmélet — meglepetésünkre, s ez az idézés oka — e tárgykörről nagyobb terjedelmű és alaposabb tájékoztatást ígér: „Népiesség a XX. században — Sajátos irodalmi és eszmei mozgalom keletkezett a huszas évek elején Magyar- országon: a népiesség, amely a két világháború közötti magyar irodalom egyik legfontosabb mozgalmává vált. A parasztság, a falu megoldatlan kérdései táplálták a népiességnek mind politikai, mind művészeti megnyilvánulásait... A népiesség nem a költészetben alkotta a legjelentősebbet, hanem a szociográfiának nevezett műfajban ... Az 1920-as években a haladó szellemű csehszlovákiai magyar egyetemisták Sarló-mozgalma indult először falukutatásra... Illyés Gyula alkotása, a Puszták népe az uradalmi cselédséget fedezi fel, a magyar társadalmi életnek ezt az addig ismeretlen világát. . . A szociográfiai vizsgálódás a városi ember életére is kiterjedt: Németh László egy polgári iskola szociográfiáját írta meg". Ismerteti a vajdasági tankönyv a mozgalom folyóiratának címét: Válasz; első közös kötetét: Kemse község élete, a Sarló mozgalom mellett a Bartha Miklós Társaságot és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát is megnevezi. A művek közül ezeket említi: Szabó Dezső: Az elsodort falu, Kodolányi János: Baranyai utazás, Illyés Gyula: Puszták népe, Féja Géza: Viharsarok, Veres Péter: Falusi krónika, Kovács Imre: Néma forradalom, Németh László: A Medve utcai polgári. — A fiatal jugoszláviai magyar értelmiség kézikönyve tehát minden biztatást megad ahhoz, hogy a szociográfia gazdag hagyománya folytatás nélkül ne maradjon. Ha az utóbbi évek vajdasági tényirodalmát vizsgáljuk, három időszakot kell elkülönítenünk. Az 1960-as évekig a hagyományosság zárt értelmezésű volt; az „általánosan emberi” a kelleténél talán erősebben engedett a „helyi színek” szorításának ekkor. 1961—1970 között a Symposion lázadása következett. Programok sora fogalmazódik, közöttük érvényes is, de olyan is, melyen néhány év alatt túltesz az idő. Hangsúlyozni érdemes, hogy e nemzedék nem világirodalmi minták gondtalan követőjeként állt a lázadó avantgárd pártjára; e nemzedékváltáshoz teremtődtek a belső feltételek. Épp a valóságábrázolás előző, szűk értelmezése, a tényirodalom elszegényedése hozta létre önmaga ellenpontját. (A „Kontrapunkt” antológia-cím is így nyer többszörös értelmet.) 1970 után a hagyományok kutatása nagyobb lendületű; az összefoglalás ideje következik! Új szakterületek kapnak hangsúlyos szerepet, a szépirodalom mellé a társadalomtudományok: néprajz, történelem, nyelvészet, irodalomtudomány kutatásai társulnak. Az irodalom szerkezete is szövevényesedik: az irányadó esszé és líra mellé a regény, dráma, ifjúsági regény értékei illesztődnek. Mondhatni, 1962-ben fogott legvastagabban a toll. Utasi Csaba írta ekkor, tényleges hiányosságrafigyelmezve; tekintélyes, de hagyományos szerkezetű prózaművekről: „magyarnótás idillek”. A hagyományos, szociografikus vers kritikáját pedig így adta: „csillogó jelzők hátán visz magával Macedóniába, Boszniába, az Adriára, majd szobája színeit eleveníti fel, a bácskai tájat, embereket... lelkivilága tájban gyökerezik. Valamikor, 87
