Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 9. szám - MŰHELY - Görömbei András: Vázlat a csehszlovákiai magyar szociográfiáról
tos jegyzőkönyvének nevezte. Balogh Edgár a Sarló megbízásából ment Galántára, hogy a nemes- kosuti véres pünkösdhétfő kirobbanásának okait felderítse. Ez a riport a nagyobb összefüggések elemzését vállalja, az a szándéka a szerzőnek, hogy a kis helyi tények világösszefüggéseit megmutassa. Ezért alkalmazza a körlevélben megfogalmazott hármas szempontot, s ezáltal mintegy mintát ad a sarlós szociográfiának. Bizonyítja, hogy a kizsákmányolás fő vonala a cseh polgárság érdekeit szolgálja, módszerei — az adóprés, telepítéspolitika, iskolapolitika — a nemzetiségi gyűlölködést szítják. Az osztálykizsákmányolás a mezőgazdasági munkásokat sújtja. A társadalmi eltolódások a kisgazdákat a földmunkásság és a munkanélküliek soraiba juttatja, ezekben pedig minden emberi értéket összeroppant a nyomor. Mindez kiváltja a tömegek védekező mozgalmát, a bérharcot, az elszánt forradal- miságot. Balogh Edgár szociográfiájának végső konklúziója ez: ,,A galántai járás kistükre a gyarmati és osztálykizsákmányolás kíméletlenül sújtó irányvonalaival szemben az osztályöntudatra ébredő tömegek harcos mozgalmait tünteti fel.” A Galántai kistükör Fábry Zoltán lapjában, Az Ut-ban jelent meg. A csehszlovákiai magyar szociográfia első jelentős művelője Balogh Edgár, az ő nevétől elválaszthatatlan a sarlósoknak az a szociográfiai mozgalma, mely a néhány év múlva kibontakozó magyarországi falukutatásnak és szociográfiának is komoly ösztönzéseket adott. A sarlósok szociográfiai felmérései, riportjai 1930-ban és 1931-ben, tehát a magyarországi szociográfiai hullámot megelőzve mutatták be a csallóközi, mátyus- földi, nyitrai, Garam-völgyi, Ipoly-völgyi, gömöri, bodrogközi és tiszaháti magyarság életét. Fábry Zoltán lapja az úgynevezett valóságirodalom legelszántabb képviselője volt ebben az időben. Fábry azt vallotta, hogy a valóság megfejtése szociális feladat, a szociográfia pedig a valóság meghódítása. Az ő valóságirodalom-koncepciója tehát lényegében a szociográfiának adhatta a legtermékenyebb ösztönzést, az irodalomban az esztétikai értéknek is elébe helyezte a szociográfiai értéket. A RAPP erős hatása érezhető abban, hogy Fábry az irodalom egyetlen feladatának és céljának a valóság közvetlen feltárását és dokumentálását tartotta a húszas évek végén és a harmincas évek elején. Ez a szűkös irodalomkoncepció azonban a szociográfia felől nézve nagyon hasznosnak minősülhet. Fábry ugyanis a valóság közvetlen tényeit természetszerűleg erősen lírai fényben mutatta be, nem tagadhatta meg egyéniségének eredendően lírikusi hajlamait. Balogh Edgár művei után így születhetett meg a csehszlovákiai magyar szociográfia másik becses értéke éppen Fábry tollából. Ez az elhíresült mű Az éhség legendája (1932). Balogh Edgár tiszaháti riportjának csak a fele jelenhetett meg, Fáb- ryét teljes egészében elkobozták. Az éhség legendája szociográfiai riport. Hangvételét tekintve tipikus Fábry-mű: drámai vitairat. Felháborodását az váltotta ki, hogy Ludwig Renn és Gerald Hamilton kárpátaljai tudósításait a kormánysajtó átlátszó kommunista agitációnak minősítette. A Nemzetközi Munkássegély delegációjában azonban, mely a helyszínen tanulmányozta a verhovinai éhséget, Rennel együtt Fábry is részt vett. Tapasztalataiból számol be Az éhség legendájá-ban. Élményeit csak a háborús borzalmakhoz tudja hasonlítani: ,,Ma páriasorsot látni nem kell elmenni Indiába, az éhségterület itt van közvetlen szomszédunkban: a Kárpátalján.” Fábry lényegében ugyanarra a megállapításra jut, mint Balogh Edgár az Tíz nap...-ban: Verhovina nemcsak éhségterület, hanem az elkeseredett osztályharc színhelye is. ,,Az egyik oldalon a kapitalizmus, az uralkodó osztály — börtönökkel és büntetcaxpedíciókkal, a másik oldalon — a szegénység és kapaszkodó hitük, életerejük: a kommunista párt.” Ezt az alaphelyzetet Fábry előre fölvázolja, majd adatok és tények bőségével sokoldalúan bemutatja, bizonyítja. Szenvedélyes hangú riportját apró fejezetekre osztja, témakörök szerint csoportosítja mondandóját. Az információ hallatlan bőségét hozza most is. Bizonyítja, hogy Kárpátalját Csehszlovákia tehertételként kapta és tehertételként kezelte. Fábry a tények feleselte- tésével szinte drámát ír a Verhovináról anélkül, hogy eltúlozná, amit tapasztalt. Ungvár „leírása” a riport legemlékezetesebb része. Egyik oldalon rengeteg új hivatalos épület, kormányzósági palota, csendőriskola stb. A másikon kunyhók, szemétbe vájt lyukakban emberek laknak, a düledező ólakból elvitték a disznókat, s a „szállást” átengedték embereknek: „Ma ezek a diszóólak: piszok- és nyomortanyák, tífusz- és tuberkulózis-telepek: munkanélküliek utolsó menedékhelye. Disznóól havi 15 K. bérért.” A konkrét tények sokaságát Fábry nagyobb összefüggések rendszerébe állítja, s ugyanarra a végső konklúzióra jut, mint két évvel korábban Balogh Edgár: „A Verhovina nyomorán, a világ baján csak a kapitalista társadalom megdöntésével lehet segíteni!” Balogh Edgár és Fábry Zoltán írásai a tudományos szociográfia első mintái. Az ő munkásságuknak döntő része van abban, hogy az Első Köztársaság magyar irodalmában a szépirodalmi szociográfia is gazdagon kibontakozik. Balogh Edgárral együtt járta a Verhovinát Sáfáry László, akinek költészete a Tíz nap Szegényországban élményanyagából teljesedik ki, s egyik kötetének a címe is Verhovina, alapmotívumai pedig éppúgy a kiszolgáltatottságból és lázadásból tevődnek össze, mint az említett szociográfiai riportokéi. A Sarló irodalomszemlélete 1930—31 táján már a valóságirodalom koncepciójára épül. A csehszlovákiai magyar valóságirodalomról Turczel Lajos írt alapos tanulmányt. Ő említi, hogy a Sarló irodalmi programja szerint Az Út-at munkásoknak kell írniuk munkások számára — saját sorsukról. Balogh Edgár és Fábry Zoltán megszervezte az úgynevezett munkáslevelezést: egyszerű, tanulatlan emberek leírták élményeiket, életüket, környezetük életét, ezeket az írásokat a szerkesztőség átdolgozta, csiszolta, közölhetővé tette. Ezeknek a riportoknak, novelláknak fő értékük szociográfiai jellegű. Dokumentumszerű művek születtek így. (Dömötör Teréz és Háber 83
