Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Varga Mihály: Esték a munkásszálláson
A ház tehát nem nyújthatja az otthon élményét, örömét. Ennek szinte valamennyi kelléke hiányzik. Nem szálloda, nem otthon. Hát akkor micsoda? Kérdezhetik jogosan. Felesleges kerülgetni: tömegszállás, ahová szinte egymás hegyére-hátára beterelik a lakókat; s ahol nehéz — ha egyáltalán lehet — emberi módon élni. Még akkor sem (példák bizonyítják), ha egy-egy emberben megvan a szándék és az igény erre. Az itteni napok lélekölő egyhangúsága, a minden esztétikumot nélkülöző környezet megakadályozza ezt. * * * íme, a lakók néhány véleménye: H úszéves gépkezelő: — Sokan barbár módon élnek. Az ételtárolóban sokszor szinte kifordul az ember gyomra. Mindenféle maradékot otthagynak. Ugyanez a helyzet a mosdóban is. Negyvenéves szerelő: — Vannak, akik nem mosnak lábat; terjed a szag, mindenfelé. A vasbetonszerelő: — Emeletes ágyakon hatan vagyunk egy szobában. így nem lehet normálisan élni. Jöjjön ide, lakjon itt akár csak egy hónapig, aki nem hiszi! Igaz, hogy havonta tizenöt forintot fizetünk, s ezért nem is várhatunk többet. De inkább adnánk százat, százötvenet, csak lenne emberibb helyzetünk. Egy száztíz kilós ember alszik felettem. Alig bír felmászni az ágyra. De nem cserélek, én jöttem előbb. Van másfajta panasz is. Ezt egy idősebb munkás így fogalmazza meg: — Ki van írva a portán, hogy tíz óra után nem mehetünk ki a városba. Micsoda szemtelenség ez? Úgy akarnak kezelni bennünket, mintha taknyos kölykök volnánk! Rabok vagyunk talán? (Ez a szabály tényleg érvényben van. Ám csak formálisan, mert senki nem tartja be. A portásnál van egy vaskos füzet, amelyre az van ráírva: „Éjszakai bejövetel, 22 óra után”. Belenézek a füzetbe; nézem a tíz óra után bediktált magyarázatokat. Ugyanis a munkásoknak be kell mondaniuk, hogy hol tartózkodtak, mielőtt beérkeztek. Faggatom a portást: mi van akkor, ha valaki mozi után iszogat valahol, esetleg több helyen is, azután sétál a városban, majd hazakísér egy nőt? Ezt mind bediktálja neki, ha megérkezik? A portásnak nem tetszik, hogy faggatom; ezt mondja: Nézze, kérem: nekem mondanak valamit, beírom, a többi nem érdekel. Nem az én dolgom, hogy ezen gondolkozzak. Én végrehajtom, ami elő van írva. Belelapozok hát a füzetbe; olvasom az égvilágon semmit nem jelentő, felesleges bemondásokat. Az ilyeneket: „szórakozni”, „kislánynál”; „farsangban”; menyasszonynál” stb. Sőt ilyen bejegyzés is van: „kintről jöttem”. Egyre azon jár az eszem: kinek jó az, ha tudja, hogy hol volt bármelyik lakója is a háznak? Igazán a fegyelem megszilárdításához járulna hozzá — mint az egyik gondnoknő állította — ez a teljesen értelmetlen és gépiessé vált szokás? Mi lenne, ha valaki ragaszkodni akarna a pontossághoz, és arra a kérdésre, hogy hol volt, elmesélné az estéjét, éjszakáját? Ez olykor három oldalon sem férne el. Nézzünk egy másik példát a formalitásra és a lelketlenségre. Kivonat a szállásrendből (6/d. pont): „A szobákban étkezni nem szabad; csak az ételmelegítőben levő asztaloknál !” 48
