Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Varga Mihály: Esték a munkásszálláson

*

— Betartják? — kérdezem az embereket.

— Egy frászt! Tán húszán együnk ott egy asztalnál és két szál széken?! Marhaság! (Ha valaki látná ezeket a szűk, rideg-hideg helyiségeket, kétlem, hogy kedve támadna az ottani étkezésre.)

* * *

Egyéb panaszokban sincs hiány: a szálláson nincs telefon; nem adják ki a vasalót, ha szükség van rá; nem tudják hová tenni a koszos ruhát, csizmát; ha kitörik az ablak, nekik kell megfizetni, nincs biztosítás; a melegvíz sokszor hiányzik az emeleten stb.

Egy év alatt száznegyven szálláslakóval beszéltem. A megkérdezettek kétharmada nem érzi jól magát e falak között. Kénytelen-kelletlen, dohogva-morog- va tölti napjait; sokszor csak teng-leng, vegetál. Egyikőjük ezt így fogalmazta meg:

— Bejön az ember a munkából. Eszik, lepihen, szórakozni sincs kedve; de nincs is hol. Hét végén hazamegy, otthon ugyanezt teszi. Aztán elölről kezdődik minden.

Az egyik gondnoknő ezt mondja:

— Sajnos, sok az iszákos. Leginkább azokkal van baj. Ez a téma bizony sokszor szóba kerül.

Egy fiatalember:

— Nekem ez a szállás nem okoz örömet. Pedig — sajnos — két éve itt élek. Sok a részeg, hangoskodó, durva ember. Ha az ilyen hazajön, dalolva megy zuhanyozni. Üvöltözik a folyosón. Van úgy, hogy egy-egy részeg éjjel be akar jönni. A portás nem akarja beengedni. Ez az előírás. Másnap panaszkodik szegény; tehetetlen velük szemben. Egyszer az egyik szálláslakó berúgott, és kancsókat, poharakat dobált ki az utcára. A másik meg célba köpött a második emeletről. A járókelők megbotránkoztak.

Valaki hozzáteszi ehhez:

— Egyik társunk egyszer ittasan kilépett a második emeleti ablakon.

Egy húszéves szerelő:

— Egyszer a részegek kidobálták a székeket az ablakon.

Egyik este megállítanak a folyosón:

— Maga az újságíró, aki idejár a szállásra? Akkor jöjjön át velem a szomszédos cukrászdába. Ott elkezdi:

— Tudja, mi van ebben a házban? Lopnak! A lábosomat, a papucsomat megfújták. Egyesek viszik, amit csak érnek. Leszerelik a csapokat a mosdóban; nézze meg! Leverik a lakatokat a kajás szekrényekről. Láthatja saját szemével, hogy egyre nőnek a lakatok! (Láttam: tényleg így van.) Folytatja:

— Hát hol élünk? Kik ezek? Nem lehet ellenük tenni? Micsoda szégyen! Tudja, mi a baj? Sok az átképzős, nagy a mozgás: jönnek-mennek az emberek. így lehetetlen rendet tartani! Nem kellene úgy megoldani, hogy az átmenő vendégeket külön helyeznék el? Miért kell így kavarni?

A lopás témája különösen izgalomba hozott. Utánanéztem a dolognak. Sokan titkolni igyekeztek, amit tudtak. Féltették a szállás jó hírnevét. Ám végül mégis világossá vált előttem: sajnos, gyakori a lopás, s úgy látszik, a többiek tehetetlenek az enyveske- zűekkel szemben.

49