Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)
Ahogy így állt előtte Balog — görbe lábain, megroggyant térddel, nehezen lélegezve —, megsajnálta. Felnézett, majd kinyújtotta a kezét, és letépett egy levelet a lehajló ágról. Nézegette, a markába szorongatta, majd eldobta. Közben —csak egy pillanatra — elfeledkezett arról, hogy miért is jött ide. A kerítés mellől a várost nézte, a piros háztetőket, a kanyarodó utakat. Ahogy megfordult, Balog még közelebb állt hozzá, mint az imént. A brigádvezetőnek úgy tűnt, hogy elég lenne egy lépés, és összeérne az arcuk. Úgy érezte, most muszáj Balog szemébe néznie. Sovány nyakán az ereket, vékony arcát figyelte. Láthatta, hogy Balog felhúzza a szemöldökét, és ettől egyszerre élni kezdett a sovány ember arca. Balog még közelebb lépett a brigádvezetőhöz. — Nézze Balog. A felesége tegnap meghalt. Balog Mihály leengedte a szemöldökét, arca merevvé és komollyá vált. Ahogy nyelt egyet, száját szorosan összezárta. — Meghalt? — Meg. — Mikor? — Most táviratoztak. Tegnap. — A feleségem fiatalabb volt, mint én. — Maga is fiatal még Balog ... — Fiatalabb volt, mint én — mondja másodszor is, de hirtelen elhallgat. Elereszti a cigarettavéget, mert már a kezét égette. — Most mit csináljak? — Hazamegy. Elintéz mindent. Utána visszajön dolgozni. Adunk majd egy kis segélyt is. Ma van a fizetés, még azt megvárja, azután a többiekkel hazamegy. A brigádvezető mondana is még valamit, meg nem is. Gondolkozik. Balog Mihály pedig megfordul, és visszamegy a hordóhoz. A brigádvezető még utána kiált: nyugodtan hagyja abba a munkát, a napját úgyis elszámolják, menjen mosakodni. ,,Az asszonynak a múltkor is fodros kötőt vittem haza, meg kardigánt”, gondolja Balog Mihály. „Felvette mind a kettőt. Amikor a boltban vásároltunk, kezét végighúzta rajta, simogatta.” Hirtelen arra is gondolt, hogy amíg hazamegy, el ne lopják a kardigánt. Mert az Aladár kabátját ellopták. Aladárt, a legjobb barátját, akivel Balog Mihály bebarangolta az országot, két hónapja temették el. „A halála előtt ellopták azt a kabátját, amit éppen rá akartak húzni.” Kénytelen volt odaadni a sajátját, hogy eltemethessék. Most, hogy a felesége meghalt, egyre többet gondolt Aladárra is. Aladárral megértették, megvédték egymást. „Csak a temetése ... Szégyen volt. A temetése szégyen volt. A papon kívül alig voltak.” Balog Mihálynak kellett lecsavarozni a koporsót, ő segített a sírásóknak, s a koporsó leengedésénél is segédkezett. „Aladár meghalt, nagyon szegény temetése volt. A feleségének nem volt pénze, a falu temettette el, így mondták. Egy hét múlva már Aladár felesége összeállt valakivel, el is ment a faluból. Pedig rendes ember volt Aladár. Cimbalmozott. Együtt dolgoztunk a betonúton, együtt jártunk az erdőre fáért. Aladár hegedülni is tudott. Olyan hirtelen halt meg, mint a feleségem.” Balog Mihály gyermekkorában sokat járt temetésre. Igaz, azokra az időkre már nemigen emlékszik, nem is tartotta fontosnak fejben tartani, csupán egyetlenegy temetésre emlékszik úgy, mintha tegnap történt volna. A Bereczky Gyuláéra... Az egész falu ott volt. A ház falát elborították a koszorúk. A legdrágább koporsót vették, a legdrá5
