Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (II)

viszont a biológiai átörökléssel lesz némiképp analóg kérdés, amennyiben ott sem ismerünk még minden okot, noha aszerint cselekszünk, élünk. A hagyomány is sokszor követhetetlen utakon át jön és szívódik szellemünkbe. A kanti „kategorikus imperatívusz” ilyen értelemben a hagyományra részint alkalmazható, amennyiben a hagyomány, noha tőlem, éppen-most létezőtől függetlenül jött létre, mégis számomra benső erkölcsi parancsként is jelen van. (Hogy ez a „végső” imperatívusz ok-talan lenne az nem tartható fent, amennyiben az okok nem ismerete még nem ok-talanság. Noé mint „hagyományteremtő” a bárkájába vitte az állatokat. Mint bútorait a mai ember: az idegenben legalább a szokott vegye körül. Mentette az életét, de azt az életet, amelyik számára is valamilyen formában táplálék, tehát élet. Vitte a „környezetét”, mentette azokat, amik között ő volt az ember: az úr: szolgáit is mentette tehát. Amikhez viszonyítva ő volt az ember. A komparativizmust mentette: saját különbségét mentette bennük. Az élet mentése így egyik erkölcsi parancsa lett. Ha nem tudnék Noéról mint egyik elsőről — most azt hihetném: az élet őrzése, mentése számomra ok-talan erkölcsi parancs. Mert én, mint épp-most-létező-én beláthatatlanul mesz- szire jutottam az okoktól, amelyekből lettem, amelyek jócskán meghatároznak. Ez az az „imperatívusz”, melynek okát scélját se ismerem egészen,de van oka,s emberi célja is.)

Az adagoltságra térve: ha egy színbe csak egy kisebb rész más színt keverünk: árnyalatot kapunk, ha viszont több részt is: ezek esetleg képesek eluralkodni, s egy új színt kapunk. Az árnyalatban távolság, perspektíva, adagoltság van. Az árnyalat első lépés a más minőség felé. Első, kissé tétova lépés a Más felé. A félénk modern az árnyalat. Mint amikor ismeretlen vagy homályos térben lábunkat óvatosan előbbre csúsztatjuk. Az árnyalat még megtartja a „visszaút” jogát: a visszatérés lehetőségének útját nem vágjuk el az alaphelyzet felé: persze ez nemcsak a szűkebben vett szellem, művészet, de a történelem, a társadalom szintjén is történik, történhet.

Az 56. old. második bekezdésének hetedik sorába: Vagy ellentmondó. (Itt röviden elmondjuk, hogy nem épp a szokott fogalom-használat, gondolatmenet vezet bennünket, amikor ezeket írjuk. De számunkra mindenképpen így nyilvánvaló, hogy a komparatív tudatban a két összefüggő legáltalánosabb: a különbözőség és hasonlóság. Minden ezeken belül, ezek segítségével valósul meg. Az ellentétes, az ellentmondó, az azonos is. Önmagámmal meghitten vagyok azonos, másokkal általában. Csak önmagával lehet valami abszolút azonos, másokkal csak relatíve—az abszolútszubsztanciában. Az egyednek éppen véletlensége kínálja önmagával való azonosságát, másokkal való azonosságát viszont a szükségszerűnek való alávetettsége. Nekem, egyednek önmagámmal való azonosságom ez: van ugyan okom,okozat vagyok tehát,de mintadott egyed nem vagyok törvényszerű, mert csak az törvényszerű, hogy általában legyen sok-sok egyed, de az, hogy éppen ez az egyed létezzék— nem törvényszerű. Mint ahogy bármilyen „egészben” vannak kisebb és nagyobb részek. A tíz kiló meg kell hogy feleljen annak a mennyiségnek, amelyet a konvenció kialakított, de a tíz kiló állhat külön-külön tízszer egy kilóból, kétszer öt kilóból és ezer dekából stb is. Pontosabban: ezek „keverékéből.” Önmagámmal való azonosságom útja az általánosból a sajátosba vezet. Adagoltság, arány, fok, mód stb. minősítik eme sajátost. A minősítik itt gyakorlatilag azt is jelenti: mérik. Továbbá: minden hasonló különböző is: a két dolog esetében. Lehet két dolog épp különbözősége által hasonló. Vagy egy harmadikhoz viszonyítva hasonló. És így tovább. Minden szín különböző valamiben, ugyanakkor azonos is valami másban. Például színszerűségében és végül: anyagiságában. A pikturális szín-példánál maradva: kacsatojás-zöld és a fűzőid alapján ugyanaz az eredet: valamilyen kék és valamilyen sárga keveredéséből születtek. De az egyik a melegebb felé hajlik, a másik a hidegebb felé. Itt érzékelésemben a „sűrűbb” mindig valamivel melegebbet asszociál, az át57