Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 7-8. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (II)
tetszőbb valamivel hidegebbet. Függetlenül az ún. hideg és meleg színek alapvető fogalmától is. Hideg: pl. kék, meleg: pl. barna. Ami elnyeli a fényt, melegebbet asszociál, ami visszaveri, hidegebbet. A két zöld hasonlósága tehát ok-okozati — alárendeltségi, s ugyanakkor: egymásutánisági viszonyt tár föl. A szín egyénisége az árnyalat: ez adja önmagával való azonosságát (egyediként). Ellentétes vagy kontrasztos színnek gondolható például: a kék meg a piros, mert amennyiben keverednek vagy más színt, vagy más árnyalatot hoznak létre. Új színt tehát csak ellentétesség hozhat létre, árnyalatot hasonlóság is (két zöld keveredése adhatja a zöld harmadik árnyalatát.) Az ellentétesség mellérendeltségi viszonyt fejez ki. A párhuzamos ellentétes irányú okok esetleges találkozását mint olyan eredményt mutatja föl, amelyben, noha az egyik szín meghatározóbb lehet, mint a másik, de a másik sem szűnik meg egészen: árnyal, módosít stb. Ellentmondó (nevezzük itt színnek): a fehér és a fekete: ezek kizárják egymást: itt az egyik teljesen legyőzi a másikat. Ha a párhuzamos egyirányban találkozó okokat, vagy az ellentétes irányú, de egyforma erejű tapadásos, fuzionáló oksági viszonyt a kompromisszumos oksági viszonyba sorolhatjuk, ez utóbbit (fehér-fekete) a semmitő vagy radikális oksági viszonynak nevezhetjük, illetve gondolhatjuk el. Az első kettő — kölcsönszóval, illetve kissé módosított-kölcsönszóval élve: a meg- szüntetve-meghagyni és megszűnve-megmaradni jelenség, a második: a megszüntetve- megmaradni. Az 57. old. huszonötödik sora után: Lényegem mint kenyérnek nem lesz más, mint legfontosabb összetevőim eggyéválása, ámde egyediként önmagámmal úgy vagyok azonos, hogy pl. laposabb kenyér leszek, noha egyébiránt olyan vagyok, mint a többi, mégse mondhatom, hogy „kerek kenyér” vagyok, amikor laposra sikerültem: véletlenem, esetlegesem, egyedként sajátos alakulásom is én vagyok tehát. (Azt is mondhatom kis túlzással: nincs egyetlen olyan tulajdonságom, amely csakis az enyém lenne, és senkinek nincs egyetlen olyan tulajdonsága, ami csakis az övé lenne, mégis én — én vagyok és ő — ő. Mert abban a sajátos, egyszeri adagoltságban csakis bennem vannak meg e tulajdonságok). A véletlenem is én vagyok. Én a véletlenem vagyok. Ahhoz, hogy a kenyér önmagával azonos lehessen, mozgásnak, változásnak, fejlődésnek kell beavatkoznia egymásra vagy egymás mellé halmozott összetevőibe (liszt stb.): a halmaz tehát, ami adva van itt — a kenyér esetében! — nem elegendő a maga önmozgásával arra, hogy valami egészen más lehessen. A célirányos, a céltudatos mozgásnak, a fejlesztésnek, munkának kell beavatkoznia az önmozgás meghitt különéletébe ahhoz, hogy valami az emberi szférába jusson, itt éppen a hasznosság révén. Az ön-funkciónak (az önmaga megtartására irányuló működésnek) emberi extra-funkcióvá vagyis rendeltetéssé kell válnia, vagy az ön-funkción túl, azon fölül, kívül, többletként kell szerepelnie. Az embertől függetlenül is termő vad gyümölcs például akkor kerül emberi szférába, amikor felfedezzük mint táplálékot és leverjük a fáról. Tehát tőlem-független „különéletéből” átkerült az emberi életbe: ettől a perctől ki van téve egy célirányos, emberien célirányos mozgásnak is, amiben azelőtt nem volt része; ettől a perctől a termelés, társadalom, munka, elosztás, erkölcs stb. egyik tárgyává, sőt részint meghatározójává is válik. Előbb fel kell ismernünk a gyümölcsöt mint ehetőt, hogy azután szó essék az elosztás stb. mikéntjeiről. Ám akár a kenyeret, mint emberileg eleve célirányos terméket, akár a vad gyümölcsöt mint felfedezett készen kapottat, a termést nézzük — egyben (vagy ebben is megegyeznek): a laposabb kenyér, a dudoros vadgyümölcs eme tulajdonságai az egyed véletlenjének tekinthető. Hacsak nem volt valami törvényszerűen nagy, általános krízis: rossz kemencék stb. (Ebben az esetben minden kenyér lapos lesz, vagyis ami ezelőtt egyedi volt, most általánossá válik, ám az egyediség itt sem tűnik el egészen, mert másképp lesz lapos az a kenyér, mely már eleve lapos lenne és megint másképp 58
