Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - MŰHELY - Féja Géza: A honalapító

Kodálynak el kellett érkeznie a népmeséhez is, ezt a mérföldkövet jelzi Háry János. Észrevette, hogy Háry jóval több, mint Garay gondolta: „Amit elmond, sohasem történt meg, de ő átélte, tehát igazabb a valóságnál.” Tökéletesen, s ezért végső egyszerűséggel fogalmazza meg a folklór jelentőségét. Újabban sok szó esik a „táguló valóságról”, Kodály Háry Jánosának bemutatása idején ez a szólam még ismeretlen volt. De Kodály tudott a folklórban megnyilatkozó abszolút térről és időről. S milyen hamar igazolta a történelem: gondoljunk csak Bulgakovra, Böllre, Tamási Áronra. És mennyire megnőtt az újvidéki Gion Nándor, midőn a Virágos katonában a családi folklóron keresztül új belső világrészeket fedezett fel.

Csákvári műkedvelő parasztszínészek megtanulták, és Budapestre hozták a Háry Jánost. Teljesítményük Kodály igazát bizonyította, hogy a népdal valamikor közkincs volt: „A Háry János népdalaiból egyetlen-egyet sem ismertek Csákvárt. Ma az egész falu nagy kedvvel éneki őket.” 1929 decemberében történt, Bajcsy-Zsilinszky Endre értesített, hogy utazzam fel Esztergomtáborból, hallgassam meg a csákváriakat, s írjak róluk az Előőrsbe, mert „polgári sajtónk úgyis agyonhallgatja.” Felutaztam, az éjféli vonattal tértem vissza, másnap magánvizsgák folytak, ám a cikket még aznap fel kellett küldenem. Vizsga közben, ha más tárgyra került a sor, az utolsó padba ültem, így írtam megszakításokkal, midőn elkészült, rohantam árkon-bokron át, hogy elérjem az esti vonat postakocsiját. A vonat éppen indult, de a vasúti postás észre vett, jól ismert, kinyúlt a kocsi ajtaján, és elkapta a borítékot. így csináltunk lapot akkoriban.

A harmincas években egyre nagyobbakat lépett a történelem, és egyre jobban beborult az ég felettünk. A nemzethalál réme ismét fölemelte fejét, új szétszóródás fenyegetett, talán minden eddiginél végzetesebb* és ekkor „jó hír” kezdett terjedni, ismét történelmi dátumot jegyezhettünk fel: 1939. június 3-án írja Bartók Béla Budapestről Londonba Veress Sándornak: „Kodálynak semmi szándéka sincsen elmenni”. Bartók és Kodály életműve elválaszthatatlan egymástól, ezért életútjukról sem hallgathatunk. Kodály itthon maradt, ugyanakkor Bartóknak az ellenkezőjét kellett cselekednie. Ha itthon marad, ez egyértelmű lett volna a gyors halállal, a közvetett öngyilkossággal. Kodály 1921-ben csodálatos előrelátással fogalmazza meg a Bartók-sorsot: „Az elszigeteltség, a szüntelen munka hasonló hatással volt Bartókra, mint Beethovenre a megsiketülés. A külvilágtól elidegenedve, magába merülten a lélek legmélyéig jutott. Megismerte a szenvedést, amely halhatatlan szépségekre ihleti a költőt." Ám egy pillanatra sem szabad az „elidegenedés” mai értelmezésére gondolnunk. Bartók nem az embertől távolodott el, de a lélek eddig elérhetetlennek vélt tárnáiba szállott alá az emberért. Ekkora mélylélektani utat nem járt meg senki. Ősélményeinket, az ember zenei ősnyelvét kereste és találta meg. A pentatonból indult el, előbb nemzeti zenét teremtett, majd világzenévé fejlesztette. Az ő nevéhez fűződik századunk egyik legmerészebb humánus vállalkozása, ez végsőkig finomította érzékenységét, és idő előtt elégette életerejét. Maga Bartók így nyilatkozik amerikai útjáról: „Ez az utam voltaképpen ugrás a bizonytalanba a biztos elviselhetetlenből”. A benne várakozó és vajúdó műveket akarta megmenteni, azután pedig tele poggyásszal hazahozni. De a sors, úgy látszik, minden időben irgalmatlan azokhoz, akik istenek tüzére tartanak igényt: teli poggyásszal ment a halálba.

Bartók sorsa: teremtő tiltakozás volt, Kodályé teremtő megmaradás — a kettő együtt adja a nagy Egészet. Azt a bizonyos zászlót akkora viharzásban egyedül Kodály bírta tartani, ha nem áll helyt,menthetetlenül porba hull.s a magyar csakugyan „fél ben maradt nép, nagy teljesületlen ígéretek hordozója marad”. Csupán további munkájának jellemzésében téved: úgy véli, hogy a nemzet mindenesének szerepét vállalta, holott más történt: mindenünk lett. Elsősorban profán főpapunk: a művész mindennapos áldozatot hozott, hogy nemzetnevelő hivatását teljesíthesse, de a nevelés nála

47