Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Vekerdi László - Bakos István: Önismeret és kutatás

— Azért is lenne nagyon fontos, hogy még idejében kikerülhessenek a fiatalok hosszú, éves ösztöndíjakkal külföldre.

— Meg aztán azért is, hogy egy kicsit kívülről is lássák ezt az országot.

— Tulajdonképpen Ortutayék generációjának ez volt a nagy, pótolhatatlan előnye! Hosszú időket töltöttek el a különféle Collegium Hungaricumokban intenzív tanulással, a nyelv és a szakma elsajátításán túl a tágasabb horizontú európai szemlélet beidegzésével. így aztán például Balogh István Nyíregyházán is európai tájékozottságé maradt s világtávlatokra néz ma is.

— Sajnos, a ma múzeumokba kerülő fiataloktól nem várható különösebb tájékozottság, mert a múzeumokban, kivált a vidékiekben, mindenütt vagy régészek a főnökök, akik ásatnak, vagy újkorosok, akik levéltárakban ülnek! A néprajzosok többnyire helyettesek. Amíg a minisztérium volt a múzeumok gazdája, addig igyekezett egy kevés tudományos igényt érvényesíteni, de a tanácsi irányítás szerint a néprajzosnak lényegében rutin feladatokat kell megoldania. Le kell bonyolítsa a különféle ,.rendezvényeket”, kiállításokat kell szervezzen, reprezentálnia kell! Pedig a múzeumok néprajzi kutatóközpontok is lehetnének. Egyik-másik múzeum a maga 30—40 dolgozójával valóságos kis kutatóintézet, valóságos tájkutatóközpont lehetne, ha nem kellene mindenféle TIT-munkát végezzen, kiállításokat rendezzen, népművelési feladatokkal birkózzon!

— A minisztériumnak van egy központi kiállítás-berendező műhelye, ez a dekorációt a múzeumok tanácsosítása után is elkészíti. De például mikor Győrben dolgoztam, én kentem a kleisztert és ragasztottam az anyagot a Győri Vagongyár 50 éves jubileumi ünnepségére rendezett kiállításon hetekig.

— A jelenleg érvényes múzeumi törvény szerint muzeológus vagy segéd muzeológus csak szakképesítéssel rendelkező ember lehet. De múzeumigazgató bárki lehet, akinek akármilyen főiskolai végzettsége van. így aztán bármelyik magasabb rangú tanácsi tisztviselő alkalomadtán visszavonulhat egy múzeum élére.

— Bár az is igaz, hogy vidékre tán még igazgatónak se szívesen megy el szakember. A kutatók zöme Pesten tömörül. Legtöbben a Néprajzi Múzeumban, az intézetben, az egyetemen Három-négy a Mezőgazdasági Múzeumban, egy-egy a Budapesti Történeti Múzeumban, a Népművelési Intézetnél, a Párttörténeti Intézetben, a Munkásmozgalmi Múzeumban, úgyhogy a 120-ból majdnem 80 néprajzos Pesten dolgozik.

— Vidéki múzeumokban 30—35 néprajzos dolgozik. Ezenkívül a debreceni tanszéken van három, Szegeden egy és a Dunántúli Intézetben kettő. És — a nagy kivétel — dolgozik egy néprajzos levéltári szolgálatban is: Balogh István.

— Mikor konferenciákon feláll, az ember először csak néz: hogy került ide ez a debreceni cívis? Fokozza a hatást, mikor erős debreceni dialektussal megszólal. De csak három mondatot mondjon, s azonnal kitetszik, milyen nagylátókörű elme gyűrkőzik itt a legmodernebb problémákkal!

— Igazi debreceni: a világért sem hagyná ott a várost.

— A kutatók Budapestre tömörülése nagy veszély, hisz a néprajzosnak elsősorban nem Budapest a terepe. Ülésekre Nyíregyházáról épp úgy járhat az ember, a szakmai kapcsolatok pedig úgyis mindenütt egyénekre szabottak, jóbarátokra, évfolyamtársakra korlátozódnak, függetlenül attól, hogy Pesten vagy vidéken élnek. Azt hiszem, a vidékiek se érzik, hogy hátrányos helyzetben lennének. A bajok ellenére, a néprajz előretör. Lehet, hogy valamiféle Parkinson-törvénye érvényesül itt is, de a szakma súlygyarapodását és terebélyesedését lehetetlen nem látni!

— Kétfelé is kibontakozhatik, még ha történetesen elfogyna is alóla a hagyományos értelemben vett kutatnivaló. Az egyik út egy kulturális antropológiai jellegű „jelen28