Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Vekerdi László - Bakos István: Önismeret és kutatás

— Csakhogy a Néprajzi Múzeumban eddig nem volt tervszerű irányítás. Kiadtak 40 kérdést, s aztán vagy ezekre vonatkozóan gyűjtött valaki, vagy a saját kénye-kedve szerint szedte össze s küldte be az anyagot. Általában a legtöbben a nyolc legérdekesebb kérdőívet választották ki — már ami nekik a legérdekesebbnek látszott —, s a többi harminckettőt soha.

— Pedig ezekre a gyűjtőkre ugyancsak szükségünk lenne, mert itt az intézetben egyáltalában nincs segítő munkatárs. Még az adminisztrációt is sokszor magunk nyögjük. S ha szólunk, azt halljuk, hogy az ötvenes években még rosszabb volt. És ezt mi el is hisszük, de azt is be kell látni, hogy nekünk egy lépéssel tovább kell lépni az elődeinknél, különben mi értelme az egésznek?

— De az a lépés olyan, hogy az ember néha belesántul! Ez persze gondolom megint nemcsak a néprajzra és elsősorban tán nem is a néprajzra vonatkozik. Régi história ez a kutatás világában, hiszen Romulusz is, mikor látta, hogy Rémuszfala lesz a magosabb, szépen agyoncsapta a derekabb építkezőt.

— Aztán meg szemléletbeli különbségekre is hivatkozhatnánk. Engem például érdekel az adatközlő emberként is, de sokan csak a kisajtolandó „anyagot” látják benne. Van, aki ajtóstul ront a házba, s oly „tudományosan” megdolgozza az „alanyait”, hogy örökre elmegy a kedvük az „adatközléstől”!

— És itt valamiféle megoldás kellene, mert az a 120 ember, aki hivatásszerűen foglalkozik néprajzzal, nem birkózhat meg a feladatokkal. így is több a téma és a terület, mint a kutató, az ország gyakorlatilag fedés nélkül oszlik kutatási területekre, holmi territoriális villongások vagy témairigységek ha voltak, rég lecsillapodtak.

— Annyira lecsillapodtak, hogy ma már viták sincsenek. Nincsenek parallel kutatások, a publikációkban nyoma sincs vélemények megütközésének. Pedig a kontroll kutatások a társadalomtudományokban a parallel mérések biztonsági tényezőjének felelnek meg, s egyáltalában nem fölöslegesek! De nálunk szigorú megoszlás uralkodik.

Tudományos iskolák — kutatógenerációk

— A nyelvtudás: ez volt a középgeneráció egyik gyenge pontja. Mire észbekaptak, s kezdtek volna nyelveket tanulni, késő volt. Negyven éves kora körül, egyéb gondokkal terhelten, nem igen tud az ember nyelveket tanulni. így aztán egynek-kettőnek ha sikerült fölzárkóznia a nagy generációhoz, akik még külföldön, Collegium Hungari- cumokban, hosszú tanulmányutakon tanulták meg a nyelveket.

— A legfiatalabbakban persze már megint szinte görcsösnek nevezhető nyelvtanulási igény él, de a középiskolában s az egyetemen még az alapokat sem rakják le, lényegében az egyetem után, itthoni nyelvtanfolyamokon kell a nyelvtudást megszerezni, ami persze legfeljebb olvasáshoz elég és stabilitásban nem is hasonlítható a régi nagyokéhoz.

— Úgy érzem, akik úgy 1948 előtt kezdtek középiskolába járni, azoknak viszonylag jó a nyelvtudása, akik az ötvenes évek többször átszervezett középiskolájába jártak, azok menthetetlenül lemaradtak, a hatvanas években aztán egy kicsit megint javult a nyelvoktatás.

— De ekkorra már annyira kiment divatból a nyelvtanulás, hogy nem erőltették. Se otthon, se az iskolában. Az egyetemen meg éppen nem. S később már nehéz úgy megtanulni, hogy az ember vérévé váljon.

— Volt egy kollégánk, kész a kandidátusi disszertációval, s nem képes megvédeni, mert vagy hetvenhétszer elvágták az állami nyelvvizsgán. Pedig dolgozott Ausztriában is, össze is szedett ott egy kocsit, de azért elbukott németből a nyelvvizsgán, rendületlenül. Nem képes megtanulni tisztességesen.

27