Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)
10. Mintha egy csapat katona vonulna mögötte — hátul az ösvényen felé tartottak. — Nézd már, még talált vesszőt. Megálltak előtte. Nem láthatta a vizet. Őt nézték és a vesszőt. — Hol szedted ezt, Mihály, te hát valóságos kincs ez . . . — Szedtem. — Te Mihály — szólalt meg újra a hullámoshajú Ernő, az ő vezetésével jöttek vissza a többiek —, adj egy cigarettát. Egész nap nem szívtam. — Nincs. — Hát akkor mit szívsz? — Ez az utolsó. — Utolsó? — Az. — Én is adtam már neked. Adj egyet. — A lakodalomban nem volt cigaretta? Nem válaszoltak. Mihályt nézték, a szemük izzott — most gyűlölték Mihályt. — Adsz, vagy nem? — kérdezték újra. „Ezeket elzavarták a lakodalomból. Most egy fillérjük nincs, este pedig utaznak vissza a munkába.” Ernő rálépett a lábára. — Adsz, vagy nem? — Nincs. — Akkor add ide azt, ami a kezedben van. — Nem adom. — Hányszor adtam én már neked, hányszor? Mondd meg ... A torkához kaptak, hátrahajolt, és próbált felállni. A cigarettát kikapták a kezéből. — Adjátok vissza, adjátok vissza! Balog Mihály könyörgött, könyörögve mondta. — Adjátok vissza, megdöglök az éhségtől. Napok óta nem ettem. Nem adták vissza. Lenyúlt a földre, és felkapta a sarlóját. Ekkor érte az első rúgás. Fejbe rúgták. Közel a tarkójához. Mind a két kezével odakapott. Nem vesztette el az eszméletét, és közéjük rohant. Újra rúgták az oldalába, a hátába ... — Ne bántsatok. Minek akartok megölni? Megöltök! Az eső zuhogott, a haja a szemébe hullt. Ernő felemelte, és ököllel a szemébe vágott. Hátra csúszott a vízig, és elsötétült előtte a világ. Amikor visszanyerte az eszméletét, a daganatokat tapogatta a fején. Lement a vízpartra, és megmosta az arcát. Megindult vissza, amikor látta, hogy a sarlója ott van a bokor mellett, de a vesszőt elvitték. Mind a két kévét. S sarlót szorongatta, és elhatározta, ölni fog. Gondolkodott, merre induljon. A komp felé ment. A komphoz közeledve, a lucskos, síkos úton énekszót hallott. Kiabáltak. A fasorban úgy állt meg, hogy ne vegyék észre. Figyelt, bár esteledett már, az eső is zuhogott — de jól kivehette, hogy mit csinálnak. A révész kezében korsót tartott, amit a többiekkel együtt többször a szájához emelt. „A vesszőt eladták a révésznek, és ezért kapták a bort.” A Vesszőkéve ott állt a komp oldalánál. Tekintetét a vesszőre szegezte, és hörögve, 41
