Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)
A könyökétől egy arasznyira folyt a víz. Ebben a helyzetben mintha még biztonságot is adott volna. Újra a lábát próbálta megmozdítani. Csak a jobb lába engedelmeskedett. Tolta a lábát, tolta, amikor érezte, hogy vizet ér. A víz csekély volt ott, így a talpával kitámasztva, a másik lábát is kiszabadította. A nagy földdarab szélére sodródott, ha egy fél méterrel feljebb szakad rá, ott is maradt volna. Már a leszakadt föld tetején ült, amikor azt monta, hogy „szerencsém volt”. A földdel együtt lejjebb csúszott a vesszősor egy része is, s azt, ami nem csúszott lejjebb, mostmár könnyen megközelíthette. A víz széléről felvette a sarlóját, és lassan egyenletes tempóban két kéve vesszőt szedett. A két kéve vesszőt a hóna alá fogta, és elindult a híd felé. Csak ezen a hídon keresztül tudja elérni azt a helyet, ahonnan reggel elindult. Van még ott egy cigarettája, s ott vannak a gesztenyék is, amiből süt magának. Megnézte a gyufáját. Két szálat látott, szinte elrejtőztek a skatulya két szélén. A vashídig úgy tud eljutni, hogy mégegyszer érinti a torkolatot, elmegy a strand előtt, a faházak előtt, s a strand fáinak az árnyékában rátér a gyalogjáróra. Az erős vashídon, amelyet a nap sugarainak a fényétől világosszürkének látott, meg kellett állnia. A fáradtságtól kicsúszott a kezei közül a vessző. A hídkorlátnak támasztotta, Ő pedig leült a két kéve közé, hátát a korlátnak döntve. Lovasszekerek mentek előtte, meg kerékpárosok, de nem ügyelt rá. Az ünneplőbe öltözött emberek sem figyelték őt. A hídon a friss vízszagot jobban érezte, mint a parton. Mozgása lelassult, ahogy felállt. Mint a tojáshoz, olyan félve nyúlt a vesszőkévék után, amelynek a tapintásakor megsiklott a tenyere. Még hosszú út állt előtte. Ha el is megy addig a bokorig, ahol a ruhái vannak, onnan még haza kell vinnie a vesszőt. Ahogy letért a hídról, a hosszú diófasor kezdeténél balra fordult. A diófák alatt ment tovább, lent az árnyékban kavargott a víz, faágakat tepert maga alá. A strand innen még elhagyottabbnak látszott, mint amikor az imént eljött előtte. Valaki ült a parton, teljesen egyedül. Világos ingben figyeli a vizet, s ujjaival a homokba rajzol. Hirtelen szél támadt, erős szél. Az égre nézett és megállapította, hogy esni fog. A homokstrand mögött az egyenletesen magasodó nyárfák zúgása betöltötte a torkolatot. Az ösvénytől nem messze megtalálta azt a bokrot, ahol a kabátját, és a cipőjét hagyta. A két vesszőkévét egymásnak döntötte, a bokrokról és a kisebb fákról ágakat tört le, és a felállított vesszőkévéknek az oldalához rakta. Alkalmi kunyhót készített. Arccal a víz felé, leült a vesszőkévék alá. Az eső ütögette a faleveleket. „Postaeső ez csak, hol itt esik, hol ott esik.” Megkereste a mezőőrtől kapott másik cigarettát. A két ujja közé fogta, lassan a szájához emelte és meggyújtotta. Szomjas is volt, éhes is volt. A cigaretta a megváltást jelentette. Mélyet szívott, a füst bejárta belső részeit, érezte a füst vonulását, érezte, hogy megnyugszik. Szívott még egyet, és átszellemülve bámulta a cigarettát. A szemei mosolyogtak, amikor a vesszőkévékre nézett, amelyek még sárgábban virítottak, csillogtak az esőben. Már az ujjaiban érezte a szálakat, amelyek kosárfonás közben az ő kezének engedelmeskednek majd. 40
