Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 3. szám - DOKUMENTUM - Bodor György: Székely honfoglalás 1945-ben (I. rész)
zet nem változik, ha az emigráns új lakóhelyén azokkal él együtt, akikkel együtt élt a régin is. A német kérdésben kialakult közhangulat és a telepítési politika általános érvényű elvei megkönnyítették a bukovinai székelység ügyének megoldását. Engem, amikor e kérdésnek a megoldását hirdettem, egy erős, egyéni motívum is vezetett. Mérhetetlenül erős a ragaszkodásom a szülőföldemhez, az elődeimhez, szűkebb fajtámhoz: a székelységhez. Elhatároztam, hogy otthont teremtek a székelyeknek itten: egy darab földet, melyet egészen a magunkénak érezhetünk, amelybe megint legyökerezhetünk,és ahol megbékélhetünk. Ez az egyéni motívum volt a motorja annak a munkának, melyet az országos érdekekkel teljesen összhangban magamra vállaltam. A Parasztpárt akkoriban egy székely szervezetet akart a fővárosban létesíteni. Molnár Sándor akkori pártigazgató előkészítő megbeszélésre összehívta a székelység vezetőit, többek között Tamási Áront, Gyallai Domokost és engem. Megkérdezte véleményünket a szervezetről. Én azt mondtam, hogy e szervezet számára két feladatot tudok elképzelni. Egyik: aki haza tud még menni, azt megsegítse a hazamenetben, a másik: aki valami okból hazamenni nem tud, azt a német kérdés megoldása során helyezzék el egy megteremtendő külön székely vármegyében. A megjelentek úgy néztek rám, mint aki álmodik. Hazamenve nekiláttam a tervezgetésnek: Hol legyen ez a vármegye? Két vidék jöhetett szóba: Buda környéke és Bonyhád vidéke. E két helyen volt csak a székelység kényelmes elhelyezésére elegendő összefüggő német terület. A érvek Bonyhád Vidéke mellett szóltak. Bonyhád Vidékének gazdálkodási módszerei hasonlítanak jobban a székelység által ismert gazdálkodási módszerekhez. Az ország gazdasági érdekei tehát ezt a megoldást sugallták, de a székelyek szempontjából is ez látszott a jobbnak. Buda környéke nem önálló tájegység. Ez a vidék lényegében a főváros Külterülete. Ismerve fajtám gyors alkalmazkodó képességét, úgy éreztem, hogy a székelység innen egy-két évtized alatt felszívódna, elvesztené sajátosságait, hagyományait, azt a különleges színt, amellyel a magyar etnikumot csak ő gazdagíthatja. Bonyhád vidéke zárt Vidék. Itt nagyobb valószínűsége volt annak, hogy a székely székely marad. Ha néhány évtized múlva meg is indul a kirajzás, mint valamikor a Székelyföldről vagy Bukovinából, az nem Pest kőfalai közé, hanem a Dunántúl szomszédos vidékeire fog megindulni. Ezért magamban Bonyhád vidéke mellett foglaltam állást. írtam egy cikket a Szabad Szó részére, most már nem a német kérdésről, hanem az ügy pozitív oldaláról, a bukoviniai székelyek letelepítéséről. Hiába sürgettem, nem közölték, csak később, az akció megindulása után. Közben a fővárosba érkezett Németh Kálmán. Zala megyéből jött tájékozódni, érdeklődni, kérni, népéért valamit tenni. A Centrál kávéházban találkoztunk, és most már együtt tanakodtunk, mi legyen a kérésünk: Buda vagy Bonyhád vidéke? O, bár kevésbé határozottan, mint én, szintén Bonyhád vidékét tartotta helyesebbnek. Azzal váltunk el, hogy ő megy vissza a Dunántúlra összeszedni az embereit, én pedig maradok Pesten, s ha valami történik, ha valami alkalom adódik, rögtön értesítem, így teltek-múltak a napok, tervezgetéssel, várakozással, míg e sokfelől összefutó tényeknek a véletlen elhatározó lökést adott. Akkoriban az állami igazgatás még egészen kezdetleges állapotban volt. Nem tudtuk, és nem is nagyon gondolkodtunk azon, vajon ki dönthet a székelyek ügyében, hol is kell tulajdonképpen megfogni a dolgot. A véletlen vezetett a megoldáshoz. 75
