Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 3. szám - Pusztay János: Gondolatok a szamojéd népekről és népköltészetükről
tása, megérkezése, vagy a tundrán egymagában szánoló szamojéd unaloműzőnek fabrikál magának dalt, amely aztán — ha sikeresnek bizonyul — a rokonok, utódok ajkán tovább élhet. A népdal, egyáltalán a népköltészeti alkotások születésének lehetünk ilyen formában tanúi, amikor az alkotó még nem a nép egésze, egy bizonyos közösség, hanem nagyon is ismert konkrét ember. A sorsénekek nagyon gyakran évtizedeken, ritkábban évszázadokon át megőrzik alkotójuk nevét (erre találunk példát a mellékelt fordításokban is). Formailag hasonlítanak a sámánénekek is a fentebb ismertetett sorsénekekhez. Témájuk többféle lehet. Bemutathatják a szellemek kiválasztotta ifjú sámánná változását, sámánképzését, de leírhatják egy már kész sámánnak a felső szellemek közé vivő útját. Erre az útra általában valamely ügyes-bajos dolog elintézése közben van szükség, ill. akkor kerül rá sor. A sámán felkeresi segítségért az őt kiválasztó, őt támogató felsőbb hatalmakat, s ’úti élményeit’, a szellemekkel való beszélgetéseit rögzíti az ilyen típusú sámánének. Ugyancsak verses formájúak a szamojéd népköltészet hősénekei, a szjudbabcok (vagyis óriásokról, azok tetteiről szóló énekek). Azonban gyakorta előfordult, hogy a nyelvészkutató nem vette észre ezek verses elemeit, így prózában jegyezte le őket. Itt meg kell azt is jegyezni, hogy a lejegyzés sokszor prózai elmondás alapján történt, ellentétben e hősénekek természetes előadási módjával. A szjudbabcokat, de a sorsénekeket is általában énekelték. Ennek lejegyzése azonban szerfelett nehéz volt, mert számos szótagtöltő elemet, ritmikus szócskát ragasztottak a szavakhoz, ily formában a felismerhetetlenségig megváltoztatva annak alakját. Hadd idézzek erre a jelenségre egy példát Hajdú Péter professzor szamojéd nyelvtanának szövegmellékletei közül: lexe nar kabt naw xannac nabakojúw man-jen nani wa awkow ni jarc xubkadams nar xubkadams. magyarul: Lexe három rénökrével | a néném útrakelt, | az én nővérem. Én pedig | az ágyamra | borultam, sírtam, | három ízben rároskadtam ... Végül még néhány gondolat a szamojéd népköltészet helyéről nyelvrokonaink folklórjában és Szibéria kulturális őskohójában. A szamojédoknak nemcsak a nyelvük, de népköltészetük is archaikusnak tekinthető. Nyelvük számos olyan vonást őrzött meg a régmúltból, amelynek nem minden rokon nyelvben fedezhetők már fel. Ugyanez áll a népköltészetükre is. Az uráli rokonság két peremvidékén több azonos vonást, műfajt találunk, például a már említett hősének-kategória (obi-ugoroknál rendkívül fejlett, a finneknél, észteknél elég a hősénekmotívumokból összeállított Kalevalára és Kalevipoegre utalnom). A közbülső láncszemek hiányzanak, vagy csak nagyon hézagosak — gondolok itt arra, hogy a zürjéneknél, cseremiszeknél nincs, nyomai kimutathatók a votjákban és a mordvinban. Ahol viszont nincs, ott virágzik a népdal — a mi, magyar népdal értelmünkben. Nem hiszem, hogy e két műfaj kizárólagosan lépne fel, de mindenesetre érdekes tény. Ősi műfajnak tekinthető a sorsének is, amely sok közös — ha nyelvi, stilisztikai megformálásban nem is — vonást mutat a szomszédos obi-ugor népek hasonló műfajával. A lényeges stiláris különbség nem csak ennél az egy műfajnál fedezhető fel, hanem már a hősénekeknél is. A vogul és lexe nareji ka-a-abteji nawa xanowa na-a-aceji nawakojeji jú-u-uweji mani-jeneji na-a-aneji wa awkoneji ni-i-ineji jarc xubukowa da-a-amseji nar kubukowa da-a-amseji... 35
