Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 3. szám - Molnár Géza: Párizsi vakáció (Elbeszélés)

zatokat. Minden állami megrendelés ezeknek csurog le, teljesen új dolgokat találnak ki. A szobrászatban különböző fényhatásokra épülő fémszerkezeteket, rozsdás vasakból hegesztett monstrumokat; de hisz látta őket a galériákban. Nemrég beszéltem a függetlenek vezetőivel, nagyon panaszkodnak, hogy Malraux elnyomja a realizmust.

— Pártosan politizál, a maga elvei szerint — nevetett Anna.

— Igen, de ez az egész a szabadsággal nehezen egyeztethető össze. — Dobó kicsit gondolkodott, aztán folytatta: — Ha az ember őszintén beszélget a jelentékeny, nagy művészekkel, elismerik, hogy az absztrakció zsákutcában van. Hosszú ideje érlelődő krízise ez a művészvilágnak, de kibontakozni nem tud, hiszen ha máról holnapra kiderülne, hogy az absztrakció zsákutca, amelyen nem lehet továbbmenni, egy csomó üzletember, galériatulajdonos, aki milliókat fektetett a vásárlásokba, egy csapásra tönkremenne. De mit csinálnának a mecénások, akiknek a termeiben, palotáiban ott függnek a nehéz pénzekért beszerzett nonfiguratív tablók, ott állnak a szobornak nevezett kompozíciók? Óriási anyagi érdekek fűződnek ennek a művészeti iránynak az életben tartásához. Maga mit szól mindehhez?

Anna megvonta a Vállát.

— Azt, hogy ez az elmélet is olyan, mint egy absztrakt szobor. Mesterséges szerkezet. A művészetek nem az állami támogatás függvényei. Gondoljon csak arra, hogy nálunk csaknem két évtizeden át elnyomták a nonfiguratív irányzatokat, s tűzzel- vassal erőszakolták a szocreált. Az absztrakt irányzatok közben a fű alatt is Virágoztak. Az igazi művész nem adja fel elveit, inkább száraz kenyeret rágcsál, és festi, mintázza azt, amit jónak lát. Ha nem ismeri el a jelen, bízik az utókorban. Nézze, én nem vagyok absztrakt művész, de nagyon jól megértem, hogy mit akarnak kifejezni, elmondani. Bizonyos formák és tartalmak csak az absztrakció nyelvén szólalhatnak meg. A monotónia mindig megöli a művészeteket. Nézzen le jó mélyen, de néha én is azon veszem észre magam, hogy bizonyos témákat csak nonfiguratív módon tudok megfogalmazni.

— Maga csúfolódik velem, pedig én komolyan beszélek.

— Nos, lehet, hogy a lényeget illetően magának igaza van. De a művészetek soha sem szorítkoznak a lényegre, ezernyi részletből komponálódnak, amelyekről soha sem lehet tudni, mi a valódi fontosságuk. Egy bizonyos: a szabadság átható sugárzása nélkül, amit itt érez az ember, elképzelhetetlen a művészeteknek az a gazdag burjánzása, amit a Szajna környéki galériák mutatnak. Nálunk az ötvenes évek elején még az impresszionizmust is kiátkozták, egyetlen medret ástak a művészetnek, s valósággal bele- nyomorodtunk az egész vállalkozásba. Lehet, hogy maga most azt gondolja, először vagyok itt, megszédültem Párizstól. Nem is tagadom, elkábított, revelációként hatott rám. De nem vagyok hasra esve attól, ami itt Van. Pontosabban szólva, nem nézem le innen Párizsból Budapestet. Tudván tudom a magunk értékeit is, amelyekre büszke vagyok.

Beértek a faluba. Dobó megkérdezett egy járókelőt, de az tanácstalanul ingatta a fejét, amikor az utca nevét hallotta. így jártak a második, majd a harmadik emberrel is, aztán két öregasszony összevitatkozott azon, vajon a falu északi, vagy déli részén található a Bencéék háza.

Sokáig tekeregtek az utcákon. Furcsa település volt ez, merőben más, mint amit a magyar falvak megszokott képe mutat. Kocsinyom szélességű sikátorok, melyeken épphogy elfértek a Peugeot-val. Derékszögben fordultak Vagy nagy gazdasági udvar zsákutcájába torkolltak. Mintegy marék szétdobott kő, olyan rendszertelenül épültek a mohos vén házak, makacsul őrizve évszázadokon át helyüket. Sisley, vagy Van Gogh tájképeiről léptek elő, semmiben sem hasonlítottak a magyar paraszti élet megszokott építőformáira: vakolás nélkül egymásra rakott kövek, vasszürke palatető, magas, kala17