Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 3. szám - Molnár Géza: Párizsi vakáció (Elbeszélés)
MOLNÁR GÉZA PÁRIZSI VAKÁCIÓ Az áthaladás a vámon sokkal egyszerűbb volt, mintsem Anna gondolta. Feliratok jelezték, merre mehet az, akinek nincs dolga a hatóságokkal. Az intenzív nyelvtanfolyam, anrre Zsolt' erőszakolta feleségét, már most megmutatta hasznosságát, bár Anna váltig hangoztatta, minek egy kéthetes kiküldetésre nyelvtanfolyam, adnak kísérőt a franciák vagy az intézet. — Ázt hiszed minden magyar beszéli a nyelvet, aki külföldre megy? Kidobott pénz, inkább vedd meg a kisestélyit, amit a Rotschildnál láttam.—A férje azonban megkötötte magát. — Megkapod a kisestélyit is, ne félj, nem kell elbújnod a vernisszázson. Ha meg se tudsz mukkanni, a szállodában fogsz kuksolni napestig, nem mersz kimenni az emberek közé. Mint minden nyugati világvárosban, Párizsban is előzékenyek voltak a franciák a szomszédokkal. Angol és német táblák szolgálták az utasokat, a megérkező magyar azonban Bábelben érezhette magát. Most hogyan s kitől kérdezné, hogy hová, merre — gondolta Anna. Igaza volt Zsoltinak. A gépen még izgult, nem lesz-e baja a három üveg barackpálinkával. Otthon senki sem tudta, milyenek a francia vámszabályok. Volt kétszáz frank dugott pénze is, egy kolléganőjétől vásárolta. Ezzel az egész repülőutat tönkretette. Már Ferihegyen vért izzadt az idegességtől, amikor a vámpapírokat kiállította, s Volt úgy a gépen is, hogy már-már ugrott W.C.-be dobja a bankjegyeket. Azonban a francia vámos, aki a kijáratnál ál It,közönyös fapofával átnézett rajta. S most megzendült benne Párizs, a nagy nemzetközi repülőtér kakofóniája, a megafonok hangja, a betonon startoló gépek harsogása, az utastömegek nyelvzavara —forrt s pezsgett körülötte minden, ehhez képest Ferihegy egy diszkrét professzor elfüggönyözött szalonja. Az élet zsúfolt áradása — gondolta Anna, letette bőröndjeit s körülnézett. Egyelőre várni kell, lehet hogy úgy lesz,ahogy Zsolti jósolgatta; a franciák lezserek, több száz hivatalos vendég érkezik mindennap Párizsba, képzeld el, ha mindegyiket várnák a repülőtereken, autóbusz-pályaudvarokon. Persze, hogy a követségen azt mondták, várni fognak, mibe kerül az nekik. Ugyanígy higgyél a minisztériumnak is, az intézet bőrére könnyen ígérnek mindent, de van fogalmad, mennyit rohangásznak azok a szegény fiúk? Tárgyalások, fogadások, estélyek, vacsorák, látogatások, jelentésírás, a nyelvük kilóg — s nem akarlak kiábrándítani, de egy fesztivál az északi munkáskerületben nem fogja megrendíteni a francia fővárost. Na, mindegy, Párizs az mégis Párizs, de éppen ezért, mert olyan félelmetesen nagy, ne légy megsértődve, ha véletlenül elfeledkeznek rólad, s buszon kell bemenned. És még egyet: várj türelemmel. Párizsban a késés nem illetlenség, hanem szükségszerűség, a forgalom néha félórára is eldugul egy-egy bulváron. Mindezek a dolgok most felötlöttek Annában, amint ott ácsorgott a kijáró közelében. Valaki megérintette a könyökét, s magyarul szólt hozzá: — Bocsánat, asszonyom, nem Kastély Anna kerámikus művésznőhöz van szerencsém? Dobó Péter volt, az intézet munkatársa. Elvette Anna bőröndjeit, s a fotócellás üvegajtókon át a diplomata rendszámú sötét autóhoz mentek. Ömlött az eső. Dobó maga vezette a kocsit, ráhajtott a sztrádára, s benyelte őket a vízfüggönyök drapériái alatt robogó autófolyam. A sebességmérő száz kilométert mutatott, s a mellettük levő sávon egyre előztek a gyorsabb kocsik. Félelmetes zuhatagban 7
