Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7-8. szám - SZEMLE - Halász Géza Ferenc: Jelentés Demény Ottó verseiről
SZEMLE JELENTÉS DEMÉNY OTTÓ VERSEIRŐL Különböző szervek különböző szempontból időnként jelentéseket készítenek a közhangulatról. Az összképből az derül ki, hogy milyen véleményt vált ki egy-egy rendelkezés, eljött-e az ideje valamilyen intézkedésnek. A költők a saját hangulatukat fogalmazzák meg. Az információs jelentésekkel ellentétben a verseknek az a tulajdonságuk, hogy önállóan élnek. A művek mégis jeleznek valamit. Ez igen gyakran független lehet attól, hogy mit akar mondani a szerzőjük, mint magánember. Ennek a fajta jelzésnek a hitelessége alapvetően sajátja Demény Ottónak, aki Közhír címen adta közre válogatott verseinek gyűjteményét. A kötet — igaz — lehetett volna némileg vékonyabb is. Az epigrammatikus pillanatkép vagy a túl naturális stílus például nem az ő „műfaja”. A legújabb művekből egy csokorra való épp az előző lapszámban látott napvilágot. Demény Ottó életképei igazak, tárgyilagosak — 1955-ben csakúgy, mint 19 esztendővel később. Csendes szavú, realista, pontos lírikusként szokás őt skatulyába helyezni. Alapvetően az újabb kritikák is ilyen megközelítésből kiindulva foglalkoznak vele. A kötetet olvasva rögtön szembetűnik, hogy milyen széles háttérből lép elő. Élménye a prolikörnyezet, főszereplője a munkás. A belvárosi utcákon, kirakatok és cukrászdák előtt irónia fogja el. Magatartása a töprengő szigorúság. Követelménye a tisztaság— annak minden szép változatával együtt, így aztán akad néhány megjegyzése a mához. A külvárosok küldötte érzékelhetően vázolja fel az útrabocsátó világot, amely szoba-konyhás lakásokból, vájt kövű gangokból, kihűlt csellókból, nyomós kutakból, téglagyárakból és porfelleges futball pályákból áll. A kopott sorompók között zihálva halad át a tehervonat. A rozsdás tűzhelyé', köves konyhában a vacsorára fölmelegített ebédmaradék szaga érzik. Kemény és elszánt emberek élnek itt, akiknek a cselekedetei közül kiviláglik az értékes minőség: adni, segíteni, ha másképp nem, csak jó szóval is. Közülük hozta magával a példát, a közösségi érzést, a teremteni, jobbat akarni követelményét. A szíve szerinti rokonok szeretete egyszerű, megbízható, őszinte, tiszta és következetes, nem csalódik benne az ember, amikor visszatér ide: Később sokatmondó nosztalgiával pillant vissza erre a környezetre. Mert Demény Ottó időközben kénytelen volt kérdéseket föltenni. A korábban teljesen egyértelműnek hitt dolgok máza megrepedezett. Az ilyesfajta általánosságok már nem elégítik ki: „vígasztal a munka minden hozzá menekvőt”. Kezdetben egy váratlan fordulattal, felszólítással lezártnak érezhetett egy verset (Te se hullj soha csüggedésbe). Majd egyre közelebbről szól a munkásról, aki unja a lelkes beszédeket és a „nagy szavak megszállottáit”. Hirtelen megszaporodnak a kérdőjelek a,.Milyen világba tettél!” című ciklustól, amely az 1960—65 között született versek legjavát fogja össze. Milyen álom küldött, micsoda utat járok, ki győzi a napokat hősiességgel, létezik-e egyáltalán az, amiért küzdünk, segít-e valamit a megalázkodás, érdekel-e mást is az életünk! Hasonló gondolatok keresik a rímelő válaszokat. A kiindulási alap továbbra is változatlan. Egy nagy közösség, osztálya nevében kérdez: „A friss aszfaltmezőn fénylő hátú gépkocsik hada parkol. Gazdáik milyen álmokért hevülnek! Van-e gondjuk, mely hozzámérhető egy gyárimunkás esti panaszához!” A kifejező erőt még gyengítheti, hogy nem elég feszes a strófa. Másutt romantikus lendülettel és nagyvonalúsággal rugaszkodik ei az általánosság régióiba a konkrétumoktól, amelyek pedig az ő igazi világát jelentik. Az ígért bőség sokak számára még elérhetetlen maradt, mások viszont — akiknek sikerült — eltávolodtak az igazi emberi, közösségi értékektől. A jelenségek bonyolultabbak annál, ahogy fiatalon láttuk. Talán a többféle értelmezést akarja lehetővé tenni az is, hogy a versekből elmarad az értelmezést kordába szorító központozás. A kérdezéssel együtt elkezdődött a tárgyilagos számbavétel korszaka. „A kék idill szertefoszlik, semmivé lesz” — jelenti ki a Lágymányoson tett éjszakai séta közben. Később még határozottabban fogalmaz: „minden idill művi és kitalált.” A folytatás, íme, egy érett költőt mutat fel, aki megtanulta, hogy az értékek a konkrétumok súlyával mérhetők. Érdemes odafigyelni arra a „jelentésre”, amelyet Demény Ottó ad közre a közérzetéről, a „lent” hangulatáról. HALÁSZ GÉZA FERENC 90
