Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - SZEMLE - Somogyi György: Garai Gábor: A szenvedély évszakai
Ismét a sokoldalú ismeretekre, a mélyből gyökerező élményekre utalunk. Nélkülük vajmi kevéssé sikerült volna a történelmi mozgásokat, hatásokat meg a belső sajátosságokat szerves egységbe gyúrni. Kitapinthatatlan eredeti vonását, a „benszülöttek és vizi emberek" öröklődő szokásrendjét; még a széljárásban is azt, ami egyedi. Amiktől a Balaton a Tóvá személyesedett. Márpedig ha a különösségnek ez a rétege hiányozna, talán a könyv legizgalmasabb, legmaibb elemeivel volnánk szegényebbek. Bertha egy helyütt így ír: „A pénz mindent legyőz, lassan a természetet is." Keserű kifakadása arra céloz, hogy a Balaton világának eredendő és természetes funkcióit és arculatát az eltorzulás fenyegeti rendre. Hol a helyi hajóépités rossz igazodásai, hol a kereskedelmi mohóság, hol a kispolgári ravaszkodás és önzés, hol a megalapozatlan hivatali intézkedések miatt. A könyv eme fejezetei — kivált A napfény ára — eleddig fölül nem múlt keménységű és éles- ségű rajzát adják a politikai és társadalmi türel- mességgel visszaélő kis és nagy harácsolóknak. (Külön összegezést, önálló kötetet sürgetnek ezek a részletek.) Egyszersmind annak a szemléletnek markáns tartalmait találjuk meg bennük, amely Bertha művét a társadalmi gondolkozás szempontjából is jelentékennyé teszi. Hiszen a Balatoni évtizedek végül az elidegenedés és az emberivé tevés mércéjével mér. E két nagy alapelv megvalósulását, mozgását, összeütközését, küzdelmét és arányának gyors változásait látja és láttatja akár a tolóhajók nehezen indokolható gyártásában, a lángossütők és a telekspekulánsok áldatlan elszaporodásában, akár a közéleti viták nyíltságában, a fiatal bauxitbányászok rokonszenves vidámságában, a jó téesz-vezetők közösségi felelősségében. Ilyenformán emelkedik a publicisztikai tárgyiasság gondolati igényességgé, a tagadás és az állítás a valóságos történelmi alternatíva kifejezésévé. Természetesen ezek a súlyos és kényes kérdések jelzik legegyértelműbben az írói állásfoglalást is. Bertha művének ez a szilárd és mély alapvetése fokozatosan bontakozik ki. Szinte az anyag maga diktálja. Az első részekben még a személyes emlékezés, a költői színezésű leírás, a mozaikos arcképek és életképek uralkodnak. Majd egyre inkább a társadalmi és gazdasági folyamatod, tényezők, jelenségek határozzák meg a csoportosítást is, a logikát is. Bizonyos fokú egyenetlenség következik ebből. Az esztétikai minőségek és a közvetlen ábrázoló, elemző, általánositó minőségek viszonya és aránya kissé hullámzóvá válik. Mégsem állíthatjuk, hogy ez a mű színvonalát érzékelhetően befolyásolja. Minthogy a szerkezet elemeinek külső aránya, a hangnemek egyensúlya és rendje ezúttal jelentőségben messze elmarad az ábrázolás hitelességének, a koncepció mélységének és eredetiségének fontossága mögött. Itt, a szociográfiai ábrázolásnak ebben a fajtájában az esztéikum nem több, mint alkalmazott minőség. Nem a rangja, hanem a szerepe folytán. Végeredményben tehát a Balatoni évtizedek sok értékkel gyarapítja a Magyarország felfedezése sorozatot. Egyszerre bizonyítva ennek a nagyszerű vállalkozásnak az életképességét és a nélkülözhetetlenségét, valamint azt, hogy a valóság megismerésének új és új módjai, síkjai nőhetnek és nőnek ki belőle. SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON KÉT ÉVTIZED VALLOMÁSA Garai Gábori: A szenvedély évszakai Garai igazi közéleti költő. Nemcsak köteteivel jelentkezik, egyébként is sokat szerepel: írók, költők fórumán. Bemutatja pályatársait. Hosszú időn át folyóiratszerkesztő-helyettes, az írószövetség egyik titkára, kulturális delegációk tagja. Megannyi alkalom, hogy a költő versein kívül is megnyilatkozzék, szóljon a költészetről, általános esztétikai elvekről, a kritika szerepéről, kritikusok és költők kapcsolatáról, a társadalomnak a művészettel kapcsolatos elvárásairól, a közéleti- ségről és még sok egyéb kérdésről. Az olvasó és a kritikus ilyenkor ezekkel a megnyilatkozásokkal mindig szembesítheti a költőről művei kapcsán kialakult véleményét, s ezek vagy teljesebbé, pontosabbá teszik ismereteit, vagy éppen újabb kérdőjelek kerülnek a korábbiak mellé. Bennem ezek az adások azt erősítették meg, amit az eddigi Garai kötetekből, méginkább „A szenvedély évszakai” összegyűjtött versekből kiéreztem: elkötelezettséget a közügyek mellett, az intellektuális körültekintést a világban (bár az intellektuális költő minősítéssel szemben vannak ellenérzései, skatulyázásnak tartja), a formák fegyelmezettségét. De jobban odafigyeltettek — különösen a Simon Istvánnal való beszélgetés — a „kis csodákra”, a táj, a szerelem, a barátság, az úti élményekből fakadó vallomásokra. És ez sokatmondó tény. Mert hányszor előfordul, hogy az utólagos költői nyilatkozat csorbít az addig egyértelműnek felfogott versek valósághitelén. Garainál viszont a sokoldalúbb magyarázatot, a teljesebbé kerekedő képet alakítják, szilárdítják 95
