Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - SZEMLE - Somogyi György: Garai Gábor: A szenvedély évszakai
közéleti szereplései, s ezek során kifejtett nézetei. Az összegyűjtött versek tehát véleményem szerint pontos és hű képet adnak a költőről. Csak felerősítik azt az alapállást, amely majd minden kötetében megvolt már, de eddig legtisztábban az Artistákban jelentkezett, s ez: a szellemi ember derűje, ahogy a nagy és „kis csodákat" figyeli, megértő szelídsége bizonyos emberi botlások és cselekvések felett, ugyanakkor iszonyodása a rettenettől, az esztelen gyilkolástól, a fontos dolgok álszemérmes elhallgatásától. Tömörebben szólván : a kötet felerősített alaphangja az emberi méltóság sokoldalú megnyilatkozása. A ciklusos beosztás egyértelműbbé, jobban követhetővé teszi a költői hang változásainak megannyi árnyalatát: a csendes derűtől a szenvedélyes fortissimóig, a tűnődő szemlélődéstől a harcos és harsány állásfoglalásig. Tehát valóban egy költői érzésvilág „évszakait” tükrözik a kötet versei. A valósághitelt, a cím sugallta hőingadozást az ihletet kiváltó ok, érzés, hit, eszme, cselekvés, táj, élmény mellett a cikluson belüli kronológiai sorrend is biztosítja. Az első ciklus, a Tűz-tánc esetében pedig költői érlelődésének időrendi fejlődését is követhetjük: 1948-as keltezésű versektől az 1959-es év nagy rapszódiájáig, a Tűz- táncig, az ellenforradalom után jelentkező fiatal, a közéleti tisztaságért küzdő költők antológiájának címadó költeményéig. Igen, az első ciklus a beérés folyamatát tükrözi. S nem is a Garainál oly jelentős közéleti téma megtalálása szempontjából tartom ezt elsősorban fontosnak. Hanem a költői látásmód és hang- gulat alakulása, fejlődése szempontjából. Az természetesen igaz, hogy ebben az időszakban több a gyerekkori emlék (Gyermekkori halászat, Hadirokkant stb.), egy-egy, gyermekkori szemmel látott táj (Zeneszóval, Jegenyék), általában a táj s az évszak, a bimbózó szerelem ihlető varázsa ekkor még nagyobb, mint a közéleti témáké, de az előbbiekhez a 60-as években is visszavisszatér. Csak már másképp. A látásmódja, a képmintázás, a fény és árnyék játéka más. Érettebb és színesebb. Jól követhető e ciklusos, a témák azonos hangulati-érzelmi ihletésű verscsoportosítása segítségével az a fejlődési ív, amely Garait alkalmassá tette egy-egy metafora, néhány villanó kép, csupán egy-két jelzőre épülő tömör, de sokatmondó jellemzés révén az általánosabb mondanivaló, a közéletibb témák korszerű és sajátosan egyéni kifejezésére. „Míves költő”, mondták róla, nem véletlenül. Szerencsére nem abban az értelemben, ahogyan ezt olykor „érteni” is szokták. Nem részegült meg önnön képeitől, nem sorjázhatta öncélúan őket, szerencsésen legyűrte a 60-as évek végén és a 70-es évek elején jelentkező önismétlés veszélyét, az itt-ott felfedezhető modorosságot („Más tömeg” ciklus egyes versei, s főleg az úti élményeit tükrözők). Míves költő abban az értelemben, hogy megtalálta a különféle, kicsi és nagy, személyes és általános emberi, egyéni és közösségi, elvont és nagyon is tárgyias témákhoz illő, s az azokkal kapcsolatos érzését, észrevételét, indulatát leg- ökonomikusabban, legtisztábban kifejező eszközöket. így adekvát Garainál a tartalom és a forma kapcsolata. Ezért tudja elhitetni, hogy amikor Beethoven szimfóniáját hallgatja, akkor az a program fogja meg, amit ő is vállal: „egy dolgunk van e földön — örülni", de ehhez a rend kell, az, amit „gyilkos század ész-tipró tanúsága se cáfol”, mert „e sokszoros élet ...testvéri nagy összefogódzás”. E gondolat viliódzik tovább a Balassiban (éppen az összefogást hiányolva), az ismert és méltán annyiszor idézett nagy verseiben: az Artistákban, az Emberi szertartásban, az Új kor nyitányában, a Tankrédban, a Tűz-tánc- ban stb. Ökonomikus és letisztult ez a forma, mondtam előbb. E fogalmakat azonban úgy kell használnunk, hogy mindig odaértsük az adekvátot is; .tartalomhoz legjobban illőt’ jelentéssel. Mert ha a zenei dallam zendíti dalra, akkor pergő a vers ritmusa (Tücsök-tétel), vagy sor sort, kép képet fokozó ódái zengésű fortissimo (IX. szimfónia); ha a kétségbeesett apai fájdalom túlemelkedve az emberi közösség éltető melegét vigasztalóan, mintegy reménykedést keltőn kell megcsillantania, akkor tud kedves, egyszerű és fájdalmas, meghitt és melegszívű, apaian elérzékenyült és mégis tárgyilagos lenni. (Parainesis). Ha mindennapjainkat fogja vallatóra, híreket vadászva, élményeket keresve, úgy bukkan rá a „kis csodákra”, olyan egyszerűen, ahogy mi is: mosollyal, sóhajjal, kézfogással. Mert a jót „csak önmagunkkal tudjuk viszonozni" (Kis csodák). Ha a társadalom szövevényes indáin mereng, s a helyünket és emberségünket keresi, ha az ész, az lyünket és emberésgünket keresi, ha az ész, az erkölcs törvényei között kutatja az igazat, akkor fogalomkincse úgy bővül, ahogy a gondolat tágul; s ahogy érzelmileg hullámzik, hangneme is aszerint vált objektívból szubjektívvá, patetikusból érvelővé, tárgyilagosból indulatossá (Anyaföld, Kilépni önmagunkból, Búsmagyarok, Ülünk, csak ülünk stb.). Igen, A szenvedély évszakai kötet azért jelentős mű, mert sokszínűén mutatja meg a több mint két évtizednyi költői pálya alakulását. A költő által összeállított ciklusokban ki-ki megtalálja azt, amit leginkább szeret Garaiban. Én őbenne a változó világról változóan tudósító költőt szeretem. SOMOGYI GYÖRGY f96
